Az „odaáti idefigyelésnek“ különféle formái vannak. Az utóbbi időben leggyakrabban az anyagi támogatásról esik szó, amely sokáig csak szimbolikus jellegű volt, mostanra viszont jelentőssé változott (elismerés és köszönet érte!), de ott vannak az együvé tartozás egyéb rezzenései is, amelyek oda-vissza alapon erősítik közösségeinket a határ mindkét oldalán. Ennek egyre gyarapodó területeit nincs szándékomban sorra venni, inkább csak megemlíteni, hogy a sorsközösségnek vannak olyan megnyilvánulásai is, amelyek pénzben aligha kifejezhetők, hatásuk és értékük mégis felbecsülhetetlen.
Abaúji, encsi példával igazolhatom állításomat, hiszen a történelmi Abaúj vármegye (később Abaúj-Torna vármegye) nem kevésbé fontos központja, Kassa a határszabdalások eredményeként más országba került, de a szolidaritás a déli és az északi abaújiak között még a legnehezebb időkben is fennmaradt, mostanság pedig egyre erősödik. Igazolása ennek az idei magyar kultúra napja a Hernád-parti Encsen, amely kétnapos programjában kiállítással egybekötött előadással emlékezett a kassai magyar színházkultúra egyik szeletéről, illetve a Kolár Péter fotói alapján megtartott előadás a magát egyaránt stószinak és abaújinak tartó Fábry Zoltán életéről és munkásságáról. A népes közönség előtt az is elhangzott, hogy a megemlékezés méltóságát növelné, ha az encsiek ellátogatnának „Abaúj legészakibb csücskébe” (Fábry Zoltán megfogalmazása) – Stószra.
Az eredetileg májusra tervezett időpontból október lett, aminek az eredményeként egy egész napos program kerekedett ki. Kassán a 145 éves Kelet-szlovákiai Múzeumot tekintette meg a húszfős társaság. Dr. Pollák Róbert, a múzeum igazgatója beszélt a kezdeti daliás időkről, a múzeum épületének a megépítéséről, illetve pár évvel ezelőtti felújításáról, és azt sem rejtette véka alá, hogy 2017-ben az intézmény Szlovákiában elnyerte az Év Múzeuma szakmai elismerést. A látogatók ezután megtekintették az európai, sőt világviszonylatban is egyedi aranykincset. Egyedüli hiányérzetként az maradt a látogatókban, hogy ennek a párját ritkító kiállításnak nincs magyar nyelvű prospektusa – katalógusa!
Rudolf Schuster, a Szlovák Köztársaság korábbi elnöke dr. Ódor Ferenc társaságában (Fotó: Máté László/Felvidék.ma)
A jászóvári premontrei apátság megtekintése előtt váratlan eseménnyel gazdagodott a program. Az apátság monumentális templomának filmezőjében sokan Rudolf Schusterra, a Szlovák Köztársaság volt elnökére ismertek, akivel néhányan régi kassai ismerősként szóba is elegyedtek. Az elnök úr elmondta, hogy a Bódva folyóról és vidékéről készít filmet, majd az encsieket megajándékozta a Kassa főutcájáról szóló háromnyelvű könyvével (szlovák, angol, orosz – megjegyezve, hogy a német-magyar nyelvű változat is tervben van), illetve egy CD-vel, melyen a mecenzéfi németek (mánták) 19 legismertebb dalát énekli németül! A végén meghívta a társaságot a mecenzéfi szülőházában berendezett múzeum megtekintésére, amit a jelenlévők elfogadtak.
Bartal Károly Tamás nyugalmazott jászóvári apát nem a premontreiek fenséges fehér reverendájában, hanem „civilben” fogadta az encsieket, és a tőle megszokott kedvességgel és szeretettel mutatta be az apátságot és a valamikori prépostság részére épített monumentális templomot, majd válaszolva a kérdésekre csalódásának is hangot adott, hogy az encsiek az apátságra mindössze egy órát szántak.
A stószi látogatás Fábry Zoltán szülőházának a megkoszorúzásával kezdődött, majd a szülőház megtekintésével, emlékképek felvillantásával folytatódott. Schreiber Alica és dr. Juhász György, Fábry Zoltán háziorvosa olyan mozzanatokat idézett Stósz neves szülöttének az életéből, mint Fábry Zoltánnak a gyerekekhez és a madarakhoz fűződő barátsága, étkezési szokásai, neves látogatói, végrendelete, titkos naplójának rejtelmes úton való eljuttatása Illyés Gyulához. A látogatók érdeklődtek az emlékház látogatottságáról, szó esett az internet kínálta lehetőségek kihasználásáról, de a Fábry-írások ismételt kiadásáról, illetve egy aktuális szórólap bebiztosításáról is. Aztán az októberi színekben és napsütésben pompázó hegyek alatt megkoszorúztak Fábry Zoltán sírját.
A két órára tervezett program nagyon rövidnek bizonyult, de még hátra volt a fürdő megtekintése és az ebéd. Ján Šimko vezérigazgató köszöntőjében elmondta, hogy az utóbbi években mennyivel bővült a fürdő szolgáltatásainak palettája, és hogy a jó együttműködés keretében várják a magyarországi látogatókat és vendégeket. A kiadós ebédhez mindenki kapott egy háromnyelvű prospektust szlovák, angol és német nyelven – a magyar hiányzott!
Fábry Zoltán sírjánál a stószi temetőben (Fotó: Máté László/Felvidék.ma)
Az eredeti program itt véget is ért, de még hátra volt a Rudolf Schusternek tett ígéret. Mecenzéfi szülőházában berendezett és a kinematográfiának szentelt állandó kiállítás különösen a műszaki érdeklődésű látogatóknak kínál érdekességeket, de az udvaron lévő, működés közben bemutatott hámor szintén lebilincselő hatással van a látogatóra. Amikor az emlékház vezetőjénél a belépődíj iránt érdeklődtünk, azt válaszolta: ez az elnök úr ajándéka!
A Fábry Zoltán Emlékház átadása után (1975) népes látogatócsoportoknak örvendett: iskolák, Csemadok-alapszervezetek, családok, egyének keresték fel a „stószi őrhelyet” – Fábry Zoltán szülőfaluját és szülőházát, mert élete és munkássága a szülőfalu festői szépségével és a fürdő tátrai levegőjével testileg, lelkileg felüdíti a látogatókat, és Fábry Zoltán humán atomtelepe – a vox humana – sok üzenetet közvetít a fogyasztói társadalom útvesztőiben bolyongó embernek: kisebbséginek, többséginek egyaránt!
A hetvenes-nyolcvanas években amolyan Bódva menti szolidaritás keretében az edelényiek jártak népes csoportokkal Stószra. Úgy tűnik, helyettük most az abaúji szolidaritás keretében az encsiek jöttek, üzenve haza és nekünk: Elmenni Stószra és Fábry Zoltánhoz – mindig érdemes!
