A Felvidék megannyi híres magyar tudósnak volt egykor a bölcsőhelye, illetve a tudományokkal való találkozások első állomása. Így volt ez Jekelfalussy Józseffel is, aki szintén innen indult, s e földben alussza örök álmát is. A helyek közül, melyekhez kötődött egykor, csak Rimaszombatot, Feledet, Lőcsét, Eperjest, Nagyszombatot és Lontót említjük hirtelenjében.
Örömmel olvastam honlapunkon, hogy végső állomáshelyén, Lontón nemrégiben emlékeztek a százhetven évvel ezelőtt született tudósra, s az ünnepségen ismét elhangzott, hogy „az elődeink tiszteletével, a múltunk ápolásával építhetjük a jövőnket”.
Azért hangsúlyozom, hogy ismét, mivel Jekelfalussyt már évtizedekkel ezelőtt sikerült a múlt feledésének homályából visszahoznunk a jelenbe, általa is építgetve egy biztosabb jövendőt. Jómagam is írtam róla néhányszor a helyi lapokban, s rajzoltam szülöttünkről kisebb portrét 1996-ban (Komárom) a Lontóról megjelent honismereti füzetemben, illetve a Jeles elődeink című könyvemben (Dunaszerdahely, 2002.71-72.p.).
Aztán pont két évtizede írtam az alábbiakat:
„Úgy tűnik, szülőföldjén őt is újra felfedezték. Születésének másfél százados évfordulóján az életút végső állomásán, Lontón 1999. október 9-én az önkormányzat ünnepségeket rendezett. Dr. Dányi Dezső, a Statisztikai Hivatal nyugalmazott igazgatója emlékezett a nagy elődre. A faluban emlékkiállítást is rendeztek, a templomban pedig emlékmisét celebráltak, s újraszentelték a felújított családi sírboltot.”
A rendezvény, illetve a kiállítás nagy támogatója volt Jeney Andrásné, a KSH akkori igazgatója. Eme adalékok is hozzátartoznak a múltidézéshez. A jeles évforduló alkalmából pedig illik töbnbet is elmondanunk magáról a nagy szülöttről, illetve az ő munkásságáról. Lássunk hát néhány fontosabb adatot!
1849. október 9-én született Rimaszombatban a magyar statisztika-tudomány európai hírű képviselője, az MTA tagja, Jekelfalussy József.
Egyik őse, Jakul comes Kun Lászlótól már 1282-ben adományul nyerte „a Gölnicbányától Hernádig terjedő s a Szepességről Krompachra vezető úttal határos lakatlan vadas erdőségeket, hol Jekelfalvát, Szentmargitfalvát és Koysfalvát alapította”. (Vargha Gyula: Jekelfalussy József rendes tag emlékezete. Emlékbeszéd a M. Tud. Akad. Tagjai felett. Budapest, 1904. 282. l.) Édesapja még örökölte a jekelfalvi birtokot, majd a Gömör megyei Feleden lett földtulajdonos.
Feledről Lőcsére költöztek Jekelfalussyék, s József itt végezte az elemi iskolát, valamint a gimnázium hat osztályát. Miután apja Budapesten a pénzügyminisztériumban „nyert alkalmazást”, a gyermek Józsefet az eperjesi rokonok vették magukhoz, s itt járta ki a gimnázium hetedik osztályát. A nagyszombati érseki főgimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Egyetem jogi karán tanult tovább. Az egyetemen statisztikai szaktanfolyamokat is abszolvált; olyan neves tanárai voltak, mint Keleti Károly (Pozsony, 1833. – Budapest, 1892. Elméleti közgazdász, statisztikus, iparpolitikus, a magyar statisztikatudomány egyik alapítója. A Központi Statisztikai Hivatal alapítója és első igazgatója 1867 és 1892 között.) , Hunfalvy János (Nagyszalók, 1820 – Budapest, 1888. A magyar tudományos földrajz megalapítója, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja.), Beöthy Leó. (Nagyvárad, 1839 – Budapest, 1886. Miniszteri osztálytanácsos és az országos statisztikai hivatal aligazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, szociológiai, közgazdasági és statisztikai író, A Hon című lap közgazdasági rovatvezetője.
De miért is illik emlékeznünk Jekelfalussyra, ki is volt ő valójában? 1871-ben került az akkor szervezett Országos Statisztikai Hivatalba, ahol gyakornokként dolgozott egy ideig. 1878-ban fogalmazó lett, 1883-ban pedig titkári címet kapott. Az első igazgató, Keleti Károly „egyre több feladat megszervezését bízta rá, mert korán felismerte Jekelfalussy adminisztratív tehetségét és szorgalmát” (Körmendi Gábor – Papi Bea: Jekelfalussy József műveinek válogatott bibliográfiája. Budapest, 1989 8. l.)
Szakirodalmi munkássága már az 1880-as népszámlálás tudományos feldolgozásával kezdődött: a Budapesti Szemlében szélesebb összefüggéseiben vizsgálta Magyarország műveltségi állapotait, a polgárok hivatását és foglalkozását, a községek pénzügyeinek főbb eredményeit stb. Ez idő tájt néhány önálló kötete is megjelent, mint például a Hazánk bűnügyi statisztikája 1873–1880 (Budapest, 1883.), A községi pénzügy főbb erényei hazánkban (Budapest, 1883.), Magyarország háziipara az 1884. év elején (Budapest, 1885.), Magyarország iparstatisztikája (Budapest, 1886.), Fogházaink állapotáról (Budapest, 1887.).
Igazi hírnévre a Láng Lajossal és Keleti Károllyal közösen írt munkával, a Magyarország statisztikája című könyvvel tett szert. Ő írta az első kötet tizenhárom fejezetét, amelyben a népszámlálás adatait már a nemzetiségi viszonyok szempontjából is elemzi. (Budapest, 1884.)
1887 és 1896 között a Közgazdasági és Statisztikai Évkönyv-et szerkesztette. Ezzel „oly művet szolgáltatott, mely a külföldi szakirodalomban is ritkítja párját”. Az itt közölt tanulmányok felölelik a statisztika egész mezejét: foglalkoznak a „népességi, kulturális, moralisztikai, gazdasági kérdések és problémák megvilágításával, megoldásával”.
1889-től a Nemzetgazdasági Szemlé-nek is szerkesztője volt. Ennek profilját „a legégetőbb napi gazdasági problémák megvitatásával bővítette”, megőrizve a pártszempontokon felülemelkedő objektív álláspontot, melyet „a tudomány méltósága és a jól felfogott közérdek egyaránt megkíván”. (Körmendi G. – Papi B., 1989. 9. l.)
1892-ben, Keleti Károly halála után ő lett az Országos Statisztikai Hivatal igazgatója. Elindította a Statisztikai Közlemények új folyamát; szorgalmazta, hogy a statisztikát minél szervesebb kapcsolatba hozzák a gyakorlati élettel. Sikerült olyan eredményeket elérnie, hogy hivatalának nevét „külföldön is tekintélyessé, tiszteltté tették”. Az ő szorgalmazására kapott a központi hivatal új díszes palotát.
Törekvése arra irányult, hogy „az államigazgatási intézmények jól-rosszul szerkesztett adatai helyett, maga az eredeti alapanyag feldolgozása és szerkesztése a Statisztikai Hivatalban történjen”. (Körmendi S. – Papi B., 1989. 10. l.)
A Magyar Korona országainak helynévtára című kiváló kötetet az 1890-es népszámlálás adatai alapján állította össze, s a Statisztikai Hivatal adta ki (Budapest, 1892.). Még Keleti Károly írta hozzá az Előszót, kiemelve Jekelfalussy érdemeit, tudós precizitását.
1896-ban Jekelfalussy volt a szerkesztője Az ezredéves magyar állam és népe című országrajznak, mely átfogó képet adott az ország gazdasági állapotáról, kulturális életéről. Ez több nyelven is megjelent.
Jekelfalussy a magyar statisztika korszerűsítője és nemzetközi rangú művelője volt. Megreformálta annak módszereit: a lajstromozás helyett bevezette az adatlapos gyűjtést. A statisztikát nem öncélú tudományágként és szolgáltatásként kezelte. Az óriási adathalmazok feldolgozásával a nemzet felemelkedését szolgálta. Az adatokat tükörként tárta a nemzet elé, miközben megtanított azok mögé is látni; felfedezte azok gyakorlati hasznát, érvényesítésük megannyi lehetőségét.
Hont vármegyébe, illetve Lontóra Jekelfalussy felesége révén került, aki Podhorszky György alispánnak volt a leánya. Az „ipa” halála után Jekelfalussy nejére szált a lontói birtok. „A régi nemesi kúriából díszes, modern úrilak épült”, s a neves tudós budapesti munkája mellett Lontón szakszerű gazdálkodást is folytatott. Amint Vargha Gyula írásában olvassuk: „Lontón érezte magát legboldogabbnak, szerető és szeretett családja körében. Elégülten ült a díszes úrilak széles teraszán, honnan fenséges kilátás nyílt a szelíd hajlásokkal hullámzó, dombos, völgyes vidékre…” (Vargha Gy., 1904. 298. l.) A fiatalon elhunyt tudóst 1901. februárjában a lontói temető családi sírboltjában helyezték örök nyugalomra.