Érdeklődéssel, ugyanakkor berzenkedve olvastam hírportálunkon a „Mások írták: Mit szólnának a szlovák-magyar nemzetiséghez?”című, eléggé zagyva és megtévesztő fejtegetést.
A szerző azzal érvel, hogy akik inkább már szlovákok, de magyar örökségük egyik vagy másik szülőjük miatt nem közömbös nekik, szlovák-magyarok lennének; azok a magyaroknak meg, akiknek fontos a szlovák örökségük, magyar-szlovákok. Mert ezek a kettős énű, etnikai identitásukban kiforratlan emberek nem szeretik, ha „vagy-vagy” típusú választás elé állítják őket. „Ezek az emberek nem szerették, hogy Orbán és Csáky kibékíthetetlenül a magyarság felé tolták őket. Ezért választották a Most-Hidat, nem az MKP-t” – így a szerző, aki hozzáteszi, hogy ezek az emberek azt sem szeretik, ha a szlovák oldal gyakorol nyomást rájuk.Aztán néhány sorral lejjebb megállapítja, hogy természetesen a magyar nacionalisták ezt a kevert identitást az elszlovákosodás előszobájának fogják tartani. A www.tyzden.sk hírportálon megjelent rövid eszmefutatás szerzője, Krivošík Lukáš a cikk végén ama meggyőződésének ad hangot, meglehet, hogy a kevert szlovák-magyar identitású emberek, vagyis azok, akiknek más gondjuk is van, mint a nemzetiségük, ,, alkotják azt a kötőanyagot, ami megakadályozza, hogy Dél-Szlovákiában a feszültség kiéleződjön.”
Akkor most lássuk – mert kétségtelen, hogy léteznek –, kik is a kevert identitású emberek! Úgy tűnhet, a vegyes, ha úgy tetszik, kevert házasságban született gyermekek válhatnak elsősorban kevert identitásúvá, bár a gyakorlat azt mutatja, hogy ahol az anya szlovák, ott a gyerekek anyanyelve eleve szlovák, és kevés kivételtől eltekintve valószínűleg a nemzetisége is az lesz. Természetesen, találkozni kompromisszumos megoldásokkal is: az egyik utód szlovák, a másik magyar nemzetiségű. S ez még mindig jobb, mintha a szlovák ajkú szülő miatt vagy hatására a születő gyerekek automatikusan szlovák nemzetiséget kapnak, és magától értetődően szlovák iskolába kerülnek. Kötve hiszem, hogy közülük kerülnek majd ki a kevert identitású felnőttek, akik szívesen vallanák magukat szlovák-magyar nemzetiségűnek. Legfeljebb annyit el- vagy beismernek, hogy az apjuk vagy az anyjuk magyar származású. Várható, hogy a természetes asszimiláció következtében egyre több lesz a kettős kötődésű ember, kevert identitásúvá viszont azok a magyarok válnak majd egyre többen, akiknek már a szülei és nagyszülei is szlovák tannyelvű iskolába jártak, és gondolkodás nélkül oda íratták, íratják gyermekeiket, unokáikat is. Hajlok rá, hogy ezek az emberek, tisztelet a kivételnek, tényleg nem csinálnak gondot a nemzetiségükből. Ahogy esik, úgy puffan. Vagy ahogy egyik ismerősöm mondta a minap, nekem mindegy, hogy minek vallom magam. Aki így nyilatkozott, nem nehéz kitalálni, milyen nemzetiségűnek vallotta magát.
Hát igen, visszaköszön a Most-Híd választási szlogenje: Nem számít a pék nemzetisége, csak jó kenyeret süssön. Megfigyeltem, hogy szűkebb pátriám azon településein, ahol már a magyarok túlnyomó többsége nem anyanyelvi iskolába járt, a tavalyi parlamenti választásokon az otthon még magyarul beszélők több mint kétharmada voksolt bizonyíthatóan a Most-Híd vegyes (kevert?) pártra. Ugyanis a választások után vettem magamnak a fáradságot, és készítettem egy összehasonlítást arról, hogy ezekben a falvakban hány szavazatot kapott az MKP a 2006-os , illetve a 2010-es választások idején. Meglepődve láttam, amikor összeadtam az MKP és a Most-Híd voksait, hogy az nagyon csekély eltéréssel megegyezett az MKP-ra 2006-ban leadott szavazatok számával.
Csak néhány esetet említek. Vegyük például a 300 lélekszámú és 35 százaléknyi magyarsággal (2001-es népszámlálási adat) rendelkező Cs. települést, ahol 2006-ban 92-en szavaztak az MKP-ra, 2010-ben már csak 19-en, míg a Most-Hídra 74-en. Ha összeadjuk az MKP és a Most-Híd voksait, a végeredmény 93. Nézzük a 450 lakosú L-t, ahol a magyarság számaránya meghaladja a 40 százalékot. 2006-ban 107 volt az MKP-ra szavazók száma, 2010-ben már csak 22, míg a Most-Hídra 83 adták voksukat. Összeadva: 83 meg 22 egyenlő 105. A lakosság több mint 75 százaléka vallotta magát magyarnak az alig 200 lakosú S. településen, ahol 2006-ban az MKP 82 voksot szerzett. Tavaly mindössze 19-et, Most-Híd 57-et, tehát együtt 76-ot. Végül érdemes megvizsgálni a 1100 lélekszímú B-t (40 százalékos a magyarság). Itt 2006-ban az MKP-t 270-en választották, 2010-ben mindössze 47-en, míg a Most-Hídat 199-en. Ez összeadva annyi, mint 246. Úgy vélem, a számok magukért beszélnek. Ha még hozzáteszem, hogy a példaként felhozott településeken magyar ajkúak túlnyomó része szlovák iskolába járt, világos a képlet. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ezekben a falvakban többségében a kevert identitásúak szavaztak a Most-Hídra.
Nagyon tartok attól, hogy a legutóbbi népszámláláskor a magukat még magyarnak vallók közül a mostani összeírás idején – megkockáztatom: közvetve pont a Most-Híd magyar-szlovák vegyes párt megjelenésének hatására, vagy ettől felbátorodva – a vártnál többen is a szlovák nemzetiséget ikszelték be a kérdőív megfelelő rovatában.
Félreértés ne essék, semmiképpen sem szeretnék általánosítani, csupán az általam legjobban ismert térségben szerzett tapasztalataimat és aggodalmaimat kívántam megosztani az olvasókkal.
És itt válaszolnék a címben feltett kérdésre. El tudom képzelni, hogy a szűkebb pátriámban élő, magyarként nem anyanyelvi iskolába járt emberek egy jelentős része örömmel vallaná magát szlovák-magyar nemzetiségűnek, vagy fordítva.
Abban viszont téved a szerző, aki úgy látja (akarja láttatni?), hogy a kevert szlovák-magyar identitású emberek, vagyis azok, akiknek „más gondjuk is van, mint a nemzetiségük”, sokat tehetnének a hazai, konfliktusmentes szlovák-magyar együttélése érdekében. Szóban, igen. Mert gyakran hangot adtak és adnak „okoskodásuknak”: ha Bugár maradt volna az MKP elnöke, ha Csáky nem paktált volna le Durayval, akkor most nem lenne feszültség szlovákok és magyarok között. Abba most ne menjünk bele, hogy ez mennyire nem igaz, csak arról van szó, hogy ezek a magyarul beszélő, de egyre inkább kevert (megtévesztett?) identitású emberek gondolkodás nélkül átvették, átveszik a szlovákok többsége által szajkózott hamis okfejtéseket, sántító megállapításokat.
Nemzetiségünk megvallásában nincs arany középút. Ebben „vagy-vagy” típusú választásra kényszerülünk. Vagy vállaltuk, vagy megtagadtuk származásunkat. Vallom, és meggyőződésem, hogy a becsületes, ember- és törvénytisztelő szlovákiai magyarok inkább alkotják a feszültségek megakadályozására szolgáló kötőanyagot, mint azok, az identitásukkal hadilábon álló magyarok, akik pillanatnyi érdekből vagy gyávaságból megtagadták származásukat, nemzetiségüket. Nem a kettős kötődésű és öntudatos emberekről beszélek, mert ők származásuk révén teljesíthetnek jószolgálati missziót két nép között. Még egyszer mondom, azokról az identitászavarral küszködő magyarokról beszélek, akik csak azzal kötődnek a szlováksághoz, hogy szlovák iskolába jártak. Tévedés azt hinni, hogy ők alkalmasak a konfliktusok elsimítására. Talán nem is sejtik, csupán csak eszközök azok kezében, akik egységünk megbontására törekednek. Nekik olyan jámbor, de gerinctelen emberekre van szükségük, akik félnek a konfliktusoktól, jogaik következetes érvényesítésétől, vagy a rosszul értelmezett békesség kedvéért gyorsan feladják önazonosságukat, és mindig találnak maguknak erre „ésszerű” hivatkozási alapot.
Nagyon leegyszerűsítve úgy gondolom, ha mi, szlovákiai magyarok részesülnénk a minket megillető jogokban, nem, vagy alig lenne feszültség szlovákok és magyarok között. Ilyen egyszerű a dolog.
B.Gy.
