Magyarország fennállása a kultúra kérdése – mondta Klinghammer István professzor, a Magyar Örökség-díj bírálóbizottságának elnöke a 97. díjátadó ünnepség beköszöntőjében. S mint mindig, ezúttal is a kultúrát a legszélesebben értelmezve, a néptánctól a filmig, a sporttól a műszaki tudományokig, a különböző területek kiváló teljesítményeiből emelte ki a bizottság azt a hetet, akik gazdagítják az Aranykönyvet, a „Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumát”.
Az MTA dísztermében a pulpituson az adventi koszorú, a fenyőfüzérbe elhelyezett piros, fehér és zöld gyertyák fénye a karácsony közeledtét jelezte, de a Himnusz és a köszöntő után színpadra lépő Szőttes táncosai és zenészei máris falusi mulatságok és városi táncházak hangulatát varázsolták a terembe gömöri táncaikkal.
A bírálóbizottság, középen Juhász Judit alelnök, az ünnepség háziasszonya, jobbra Klinghammer István elnök. (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
A bizottság tagjai közül természetesen a „gömörológus” B. Kovács István hirdette ki, hogy az ünnepség első díjazottja a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. Laudátoruk pedig dr. Takács András néptánckutató, a Magyar Örökség-díjas „néptáncfejedelem” volt. A méltatás teljes szövege ITT olvasható.
Az immár ötven éve működő együttesről elmondta, hogy alapítói az akkor már több mint tíz éve működő félhivatásos Ifjú Szívekből váltak ki, mert fellázadtak az Európa keleti felén követendő szovjet példa, a Mojszejev- és az Alexandrov-féle stílusirányzat ellen. Hogy a Szőttes rövidesen meghatározó együttese lett a csehszlovákiai magyar néptáncmozgalomnak, köszönhető az alapító Quittner János koreográfusnak, Ág Tibor zenetudósnak, és a későbbi vezetőknek: Varga Ervinnek, Richtarcsik Mihálynak, Hégli Dusánnak és a többieknek. A maiak közül Gémesi Zoltán, Füzék György, Balta Aranka és a Koncz Gábor vezette kiváló zenekar, valamint a nemrég elhunyt szervezőtitkár, Reicher Gellért nevét emelte ki a méltató, felsorolva a Szőttes külföldi sikereit és turnéit is, amelyek között az utolsó nagy útjuk november első felében Dél-Amerikába vezetett, ahová csak úgy, mint korábban az Egyesült Államok magyar közösségeibe, mindig elviszik a Felvidék magyar és szlovák tánc- és dalkultúrája mellett az anyaországit és az erdélyit is.
A méltó elismerést jelentő Magyar Örökség-díjat Füzék György koreográfus, tánckarvezető és Reicher Richard, Reicher Gellért fia vette át B. Kovács Istvántól.
A díjazottak és a laudátorok (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
A második díjat Bari Károly költő, műfordító, folklórkutató, festő, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjának ítélte a bizottság, amely döntéseit – itt jegyezzük meg – mindig a beérkezett állampolgári javaslatok alapján hozza meg. Nem könnyen, hiszen ezernyi ajánlás érkezik, de a mérlegelésénél nagy segítséget jelent a testület összetétele, amelyben a kultúra és a tudomány minden területét, a külhoni és a diaszpóra magyarságát is van, aki képviselje. Bari Károly: Hazánk című versét Sunyovszky Szilvia mondta el, a laudációt Szakolczay Lajos irodalomtörténésztől hallottuk, aki a bükkaranyosi cigánysorról indult, és a már diákként kivételes tehetségként számon tartott művész sokrétű munkásságát a magyar kultúra kitörölhetetlen részének nevezte. A díjat Bari Károly fia, Bari Máriusz vette át.
Középen Szakolczay Lajos és Bari Máriusz (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
A jól szerkesztett műsorban a népművészeti együttes és a folklórkutató művész után az ágazat tudományos intézménye kapta a harmadik díjat: a Magyar Néprajzi Társaság. A patinás szervezet idén ünnepelhette megalakulásának 130. évfordulóját, bár az alapokat már jóval korábban, a 18.század elején Pozsonyban fektették le Bél Mátyás és tanítványai. A méltató dr. Filep Antal néprajzkutató, nyugalmazott múzeumigazgató előadásában sorolta a Néprajzi Társaság nagy egyéniségeit Hermann Ottótól Kodály Zoltánig és a néptánckutató Martin Györgyig. Összegzésül kimondva, hogy a társaság példaadó módon teljesítette feladatait: a nemzeti önismeret tudományos alapjait fektette le, mindent megtett az igen nehéz 130 év folyamán, hogy népi kultúránk magyar örökségét a tudomány eszközeivel feltárja, értékelje, közkinccsé tegye, és következetesen törekedett arra, hogy a magyarság és az egykori államterület népeinek kultúráját Európa és a világ tudományossága elé tárja. A díjat dr. Bodó Sándor, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke és dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója vette át.
A negyedik díj kihirdetését és átadását megelőzte egy részlet a Csángók költője című filmből, amelynek rendezője Czencz József. Hogy munkássága miért magyar örökség, azt dr. Freund Tamás neurobiológus, agykutató, az MTA alelnöke méltató szavaiból tudhattuk meg. A rendező saját forgatókönyveiből készített filmjei megrázó erővel érzékeltetik a magyar lélek sérüléseit, az anyaországon kívül rekedt, magalázott magyar emberek múltját és jelenét. Például a Megmérettetés alatt című film az erdélyi magyar falvak szándékos pusztításáról szól, egyik szereplője a Klopódián élő utolsó magyar, aki sváb származású. Rabok lettünk, nem szabadok című filmjében pedig a Gulágra elhurcolt magyarok még élő szemtanúit szólaltatta meg. Még számos filmjét említi a méltatás, megállapítva, hogy tartalmuk, mondanivalójuk ma is érvényes, mert a magyarság megmaradásáról és Istenről, az ő felismeréséről és ennek fontosságáról szólnak.
Középen dr. Freund Tamás, Czencz József és dr. Kamuti Jenő (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Hogy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetségnek a diáksportot ösztönző tevékenysége miért méltó a Magyar Örökség-díjra, azt a díjat már korábban elnyert dr. Kamuti Jenő vívó világbajnok, sportvezető, a nemzet sportolója ismertette. Ebből a laudációból is érződött a Kárpát-medencei egység, ugyanis amikor 1907-ben Európában elsőként, s a világon másodikként megalakult a szövetség, a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club, valamint a Műegyetemi Atlétikai és Futball Club kezdeményezéséhez azonnal csatlakoztak a kassai, a selmecbányai, a keszthelyi, az egri és a magyaróvári akadémiák sportklubjai. Az alapító okiratot gróf Apponyi Albert akkori közoktatási miniszter látta el kézjegyével. Dr. Kamuti Jenő a töretlen fejlődési ívű magyar egyetemi sport eredményeiről és a bajnokokból lett neves szakemberekről megemlékezve idézte Hemingwayt, aki szerint a sport megtanít becsületesen győzni és emelt fővel veszíteni. Végül saját tapasztalatai alapján hangsúlyozta, hogy a hazafiságra nevelés egyik legfontosabb eszköze a sport. A díjat átvevő dr. Kiss Ádám elnök felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy dr. Kamuti Jenő az elsők között vehette át a napokban Torinóban a Primo Nebiolo díjat, amelyet a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség alapított.
Esztó Zsuzsa zongoraművésznő játékát a vetítőről hallhattuk, de a valóságban is jelen volt: a kitüntetendők között ült az első sorban. A Magyar Örökség-díj azonban nemcsak neki szólt, hanem egész családjának, az indoklás szerint „a Roska család keresztény hitből fakadó, tudományt és művészetet gazdagító életpéldájának. A méltatást dr. Bokor József. az MTA alelnöke írta, és dr. Zarándy Ákos egyetemi tanár olvasta fel. Mindketten a Roska család feje, az öt éve elhunyt Roska Tamás Széchenyi-díjas és Bolyai-díjas villamosmérnök, informatikus munkatársai voltak a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében. Roska Tamás az intézetben doktori iskolát, a Veszprémi Egyetemen műszaki informatikai kart szervezett, de iskolateremtő munkájának legszebb eredményeként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karának megalkotását és odaadó gondozását tartják. Világszerte elismert tudósként nem vállalt tartós állást külföldön, azt vallotta: „a tudománynak nincs hazája, de a kutatónak kell legyen.”
Esztó Zsuzsa a díjjal (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Roska Tamás és Esztó Zsuzsa három gyereket nevelt fel: idősebb fiúk: Roska Péter katolikus pap, teológiai doktor, öccse, Roska Botond neurobiológus, a közelmúltban vehette át a Magyar Szent István-rendet, Roska Zsófia korábban zeneakadémista és az Angelica Leánykórus tagja volt, jelenleg négy kislány édesanyja. A laudáció Roska Tamást idézte: „a természettudomány, a művészetek és a hit igazságai együtt visznek közelebb ahhoz, hogy az ’ember világát’ megértsük.”
A példaadó család nevében a díjat Esztó Zsuzsa vette át Sunyovszky Szilviától.
A hetedik díj a bánsági Hódi házaspár nemzetszolgálatát ismerte el. Méltatójuk a Magyar Örökség-díjas író, Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tiszteletbeli elnöke. Dr. Hódi Sándor a pszichológiai tudományok doktora, a Kárpát-medencei magyarság egyik legsokoldalúbb, legfelkészültebb szellemi vezéregyénisége. Közéleti tevékenysége mellett 30 önálló könyvet, több száz tanulmányt, rengeteg cikket írt, két vaskos lexikont állított össze, ez utóbbit feleségével együtt. Ez a Vajdasági Magyar Ki Kicsoda, amelynek hátlapján Hódi Sándor ajánlása olvasható: „Lélekben egy közösség akkor érett, társadalmilag akkor fejlődőképes, ha tisztában van saját értékeivel, megbecsüli magát, közösségi identitással rendelkezik. Kiadványunknak az a célja, hogy felmutassuk saját szellemi értékeinket, erősítsük közösségünket hitében és emberi kötelékeiben.”
Dr. Hódi Éva több mint negyven évvel ezelőtt került Budapestről Adára. Miután az egyetemen megismerkedett délvidéki származású férjével, követte őt az akkori Jugoszláviába, kisebbségi sorsba, hogy tevőlegesen járuljon hozzá a délvidéki magyarság megmaradásáért vívott közös küzdelmükhöz. Teszi ezt a nagy múltú Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület, a Nyelvművelő Napok és a Szarvas Gábor Könyvtár létrehozásával és vezetésével.
A Hódi házaspár (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Hódi Sándor a laudáció előtt levetített filmrészletben azt kérdezi: „Milyen jövő vár ránk? Amilyet magunknak csinálunk” – adja meg a választ.
Mintegy folytatta a gondolatot Hódi Éva, aki az ünnepség végén a kitüntetettek nevében köszönetet mondott a „magyar szellem becsületrendjé”-ért: „A nemzeti kultúra őrzése, nyelvünk ápolása megtartó erő nehéz élethelyzetekben és a hétköznapokban is. Ez a feladat értelmet tud adni életünknek és célt a jövő nemzedékének.”
