A „Rossz szomszédság” című jegyzetben a szerző minden mondatával egyetértek – kivéve az utolsó összefoglaló részben felsorolt lehetőségeket.
Mármint, hogy Magyarországnak és Szlovákiának meg kellene egyeznie a jó szomszédságot illetően, beleértve a kisebbségi jogok megadásának és gyakorlásának feltételeit is. Sajnos, ez utóbbi, kizárólag Szlovákia feladata. Ne használjanak bennünket túszként a politikai csatározásokban! Én is írtam korábban, hogy ez nem helyes, de azt is, hogy megegyezni csak azzal lehet, aki őszintén törekszik erre, és hajlandó engedményekre is. Éppen ez a baj, mert Szlovákia erre képtelen. Olyan mélyen beléjük ivódott a több évtizedes hazugságnak igazságként való kezelése, hogy már országos szinten is így láttatják, és nem hajlandók róla semmiért sem lemondani. Félnek a trianoni határok átjárhatóságától, nemzetrészünk kollektív emberi jogainak megadásától, és mindentől, ami egy kicsit nekünk, magyaroknak is kedvezne.
Magyarország már sok mindent megpróbált a jószomszédi kapcsolatok kialakítására Szlovákiával, és ez mindig nagyon rosszul sült el. Szlovákiát ugyanis minden irritálja és dühíti, ami magyar, és velünk kapcsolatos. Ebben, nem csak Slota a zászlóvivő, ilyen a jelenlegi kormányzás is – bár ők finomabb változatban.
Nem is olyan régen, a szlovák politikai elit porig alázta Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont és Sólyom Lászlót – az EU pedig mélyen hallgatott – , hogy csak a legmagasabb magyar méltóságokat említsem. Nem beszélve arról, amikor gazdaságilag jól ment Szlovákiának, negatív példaként mindig Magyarországgal huzakodtak elő. A kitiltásokat, a megalázó nyilatkozatokat Magyarországgal szemben nálunk büntetlenül lehet megtenni.
Úgy gondolom, hogy általunk nem szabadna erre a sorsra juttatni a jelenlegi magyar kormányzást is. Szerintem az nagyon is jól tudja, hogy mikor, és mit kell lépnie Szlovákiával szemben. Éppen ezért óvakodjunk attól, hogy valamilyen úton-módon, közvetítői legyünk egy újabb szlovák pofonnak, melyet Magyarország kapna. Mert mint tudjuk, a magyar méltóságok megalázásáért, Szlovákiából senki nem kért bocsánatot, pedig Gašparovič úrnak alkalma lett volna rá, sőt, ha úriember, meg is tette volna, amikor Schmit Pál köztársasági elnök meglátogatta őt. Ilyen előzmények után én mellőztem volna a látogatást, mert az ilyem ember, nem érdemli meg! Hiszen Slotával, vagy nélküle, de a szlovák nemzetstratégia, vagy nemzeti érdek, továbbra is az, hogy meg kell tisztítani Dél-Szlovákiát a nem szláv elemektől. És ezek az elemek mi vagyunk. Sajnos, a szlovák politikusok továbbra is ezt fogják tenni, még akkor is, ha szerződésekben teljesen másról állapodnak meg Magyarországgal. A legkevésbé sem érdekli őket, hogy milyen politikus áll Magyarország élén, liberális, szocialista, jobboldali, populista, vagy kommunista. A cél náluk mindig szentesíti az eszközt. Ebből a krónikus betegségből egyre nehezebb a felépülés. Éppen ezért nem Magyarországnak kell kezdeményeznie, hanem Szlovákiának kell megtenni a felépülés felé vezető úton az első lépéseket. Az oly gyakran emlegetett szlovák demokratáknak, akiket napjainkban még nagyítóval is hiába keresek. Más demokrataként díszelegni, és megint más, demokrataként viselkedni, cselekedni. A cselekvő demokrata abban különbözik társától, hogy ő nemcsak vállalja, hanem valóban meg is adja az ország kisebbségeinek az őket megillető jogokat. És ha igénylik, még a kollektív jogokat is. Így biztosítva az egyenlőséget, többség és a kisebbség között az országban. Ezért most Szlovákián a sor, az ő térfelén pattog a labda. Ha él a lehetőséggel, a rossz szomszédi viszony, még jóra is fordulhat.
Hittem én, a kishitű ember.
Mert, még be sem fejeztem cikkemet, és Szlovákia már újabb negatív álláspontot szellőztetett meg a jószomszédi kapcsolatok terén. 2011 június 7-én ugyanis a szlovák nagykövetek látogatóban voltak Ivan Gašparovič államfőnél, ahol szóba kerültek a szlovák-magyar kapcsolatok is. Gašparovič Dzurinda külügyminiszterrel a szlovák-magyar kapcsolatokat egy maratoni gátfutáshoz hasonlították, melyben Szlovákia egyhamar nem jut dűlőre déli szomszédjával a kisebbségi jogok terén. Ez az, amiről állandóan írok. Mert nem is akarnak politikusaink dűlőre jutni! Hiszen mint mondotta : „Szlovákia Magyarországgal szemben az emberi jogokat védelmezi”. Valóban? És ki kérte őket erre? Mert mi, az érintett kisebbség bizonyosan nem. Sőt, ennek a nagy védelemnek mindig is, mi ittuk meg azt a bizonyos levét. Majd így folytatta: „Milyen kollektív jogok, ha a polgár szabad?”- fakadt ki Gašparovič, utalva az új magyar alkotmány általuk elutasított passzusára, mely a határon túli magyarok kollektív jogigényét támogatja. Az idézetben Gašparovič szabad embernek nevezett bennünket. Ha így van, akkor miért nem bízza ránk, hogy jogállásunkról mi hozzunk döntést, és azt válasszuk, ami nekünk a legmegfelelőbb? Miért gátolják törvényekkel anyanyelvünk szabad használatát szülőföldünkön? A találkozó végén Dzurinda a diplomatákkal együtt megígérték, ők majd megvédik Szlovákia érdekeit. Kérdem én, kik ellen? Mi ellenünk? Mert kedves uraim, mi követeljük a kollektív jogok megadását, és nem Magyarország? Vagy a Szlovákiában élő ún.szabad kisebbség érdekei, ebben az esetben már nem azonosak Szlovákia érdekeivel? Akkor meg miért építsem és valljam hazámnak Szlovákiát, ahol csak kötelességeim vannak, de a szlovákokkal azonos jogoktól már megfosztanak bennünket. Az eddigi nagy segítség, amely szlovák részről érdekeinket védte, mára már másodrangú állampolgárokká degradált bennünket. Elegünk van belőle, és egyszerűen nem vagyunk hajlandók elfogadni. Remélem, kiáltásunkat meghallják odafenn, ezért ne hivatkozzanak feleslegesen sem Magyarországra, sem az EU-ra, hanem oldjuk meg közösen vitás problémáinkat itt, mégpedig Szlovákia területén belül. Minél hamarább, annál jobb. Mert a kutya itt van elásva, minálunk!
Mészáros László
{iarelatednews articleid=”29212″}
