Nagyon nem fűlik hozzá a fogam, de kénytelen vagyok leírni, hogy mi szóltunk előre. Szinte tizedesvesszőre pontosan megjósoltam az MKÖ eredményét, amit több nyilvános és belső elemzésben vezettem le. Ezek megtekinthetőek: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT, de ajánlom Gubík és Vésey kolléga írásait is. Ezekre pedig általában rendre olyan ellenérvek érkeztek, hogy ha eléggé hiszünk benne, akkor elérhető az 5%. Én mélyen vallásos ember vagyok, de a hitbe vetni egy politikai, demográfiai kérdést csak olyan valaki tud, aki eddig legfeljebb a búcsúban találkozhatott a politika intézményével.
Elsősorban az ő felelősségük az, hogy nem lett magyar képviselet a szlovák parlamentben, mivel volt egy biztos, győztes alternatíva. Nem a bejutásra, hanem az egész választás megnyerésére. A jövendőbeli miniszterelnök ugyanis olyan ajánlattal hívott magához, ami mindezt garantálta volna, s
amit nagy mellénnyel utasítottunk vissza, gúnyolódva, hogy jó nagy bajban lehet, ha a mi hátunkon akar felkapaszkodni.
Nos, nem kapaszkodott, hanem lazán megnyerte a választásokat, mi pedig ott maradtunk ismét ugyanazzal az eredménnyel, amit immáron negyedszerre hozunk.
Azt mondják, az okos ember más kárán tanul, a buta pedig a sajátján. Arra viszont nem tudom, mit mondanak, aki negyedszer puskázza el ugyanazt, és minden alkalommal képes rácsodálkozni az eredménytelenségre. Erre egyesek azt fogják mondani, hogy nem ugyanaz volt, hiszen ez most egy összefogás eredménye. Akkor talán még rosszabb az egész.
De ezeknek a hangoknak ajánlom figyelmébe a preferencialista megvizsgálását. Az első húszban körülbelül 3 olyan személy van, aki korábban nem az MKP listáján indult. A jelöltlista összetétele ugyanakkor merőben eltért ettől, ezért merem állítani, hogy az egész huncutság valójában egy burkolt puccskísérlet akart lenni, csak éppen sikertelen lett.
A szomorú az egészben, hogy mindezt az MKP soraiból sokan még most sem veszik észre, sőt, asszisztáltak hozzá.
Majdnem mintha 1923-ben Hitlerék a müncheni söröspincébe úgy vitték volna le a túszaikat, hogy azok csillogó szemmel tapsolnak, hogy ez az ő érdekükben van. Mással nehéz magyarázni azt, hogy az MKP miért adta át az irányító és a kulcspozíciókat mérhetetlen pártocskáknak, akik azt ígérték, hogy a Hídból (és mindenkiből) kiábrándult szavazókat fogják megszólítani innovatív kampányelemekkel és trükkökkel. Nos, ez az eszméletlen sok óriásplakát kiszórásában merült ki, teljesen koordinálatlan káoszba fulladva (e sorok szerzője lakóhelyén 9 óriásplakáton 14 jelölt hirdetett egyszerre). A retorikát, színeket, kampánytechnikákat tekintve pedig hajszálpontosan olyan volt minden, mint bármelyik más MKP-kampányban. Ha az MKP-nak 10 évig nem sikerült ezzel megszólítani a vegyespárti szavazókat, nehezen értelmezhető, miért gondolták, hogy majd most sikerül. Mintha marhapörkölttel kívánnánk meggyőzni egy vegetáriánust. Azt már tényleg csak halkan mondjuk, hogy az egyenes üzenetek, értékrendszerű célkitűzések és világos program ismét a fiókban maradt.
Igor Matovičnak ugyanakkor sikerült, míg az MKÖ hozta az MKP standard eredményét, addig Matovič a magyarok körében is tarolt. Bele se merünk gondolni, hogy ha elfogadjuk a koalíciós ajánlatát, akkor milyen eredményt tudtunk volna elérni (elárulom, közel 30%-osat).
Tekintettel, hogy az 53 szerzett mandátumukból csak 7 jelölt haladta meg a lista 3%-os eredményét, tehát mozogtak feljebb,
ebből kiindulva jelenleg 13-15 magyar képviselő is bent ülhetne (ha nem több) a parlamentben, de erről már kár filozofálni.
Magas szintű politikai szimatra vall, hogy egy győztes projektet, amivel gyakorlatilag a 2. számú tényezővé válhatott volna Szlovákiában a magyar közösség, ilyen amatőr módon tudtunk elszalasztani, hogy inkább belehajszoljuk a morálját tekintve amúgy is mélyponton lévő közösségünket egy újabb borítékolható vereségbe. Még csak azt sem mondhatja senki, hogy akkor ezt még nem lehetett sejteni, mert mi már akkor is szóltunk.
A felelősök pedig ezek alapján vonják le a megfelelő következtetéseket!
