Tavaly jelent meg a Hungaroton The Masters Collection sorozatában egy hiánypótló kiadvány: Cziffra György három CD-s albuma. Talán kicsit megkésve foglalkozom vele, de ebben az évben emlékezünk a zongoravirtuóz megpróbáltatásai kezdetének hetvenedik évfordulójára.
Igen, 1950 fordulópont volt Cziffra életében. A zenész megunta a folyamatos mellőzést, s azt, hogy a pesti éjszakai életben ismerték fel igazán tehetségét; feleségével a disszidálás mellett döntöttek. A házaspárt elfogták, Cziffrára munkatábor várt, a három nehéz évet lelke és ujjai sínylették meg. Utolsó koncertjét 1956. október 22-én adta a Zeneakadémián, a forradalom leverése után Franciaországban kezdett új életet, választott hazájában szédületes karriert futott be.
Távozását méla csend követte. Kicsit – a focista Puskás Ferenc analógiára – suttogtak róla zenei berkekben, tehetségek és fél tehetségek töltötték be az űrt.
Érdekes volt a korábban felvett Cziffra itthoni lemezek további sorsa. A hatvanas évek közepén (1966) négy Liszt rapszódiát közreadó középlemez (10 hüvelykes) került a piacra archív felvételeiből. A lemez hátoldalán lévő ismertetőt egy neves zenetörténész állította össze, s míg a szerző pazar zenevilágáról ódákat zengett, az előadóról egy árva szót sem szólt.
A Cziffra körüli hallgatás 1970-ben szűnt meg, amikor – a Liszt Ferenc életéről szóló – magyar-szovjet filmet bemutatták. Nemzetközi porondra szánták a mozit, így az akkor már világhírnévnek örvendő Cziffra György felvételei szolgáltak zenei alapul. A Hungaroton is felismerte az idők szavát, s azonnal két kiadvánnyal lépett piacra az olcsó, Zene mindenkinek sorozatban. Az egyiken a Transzcendens etűdök és koncertetűdök szóltak, a másikon a nagy magyar zenefejedelem két zongoraversenyét rögzítették. A hátoldali szöveget egy híres Liszt-kutató állította össze, de ő sem említi az előadót. Utána, úgy tűnik
rehabilitálták a nemzet nagy zenészét, Magyarországon 1973-ban az Erkel Színházban adott koncertet hatalmas sikerrel.
A Hungaroton ezúttal méltó összeállítással tiszteleg a zongorista emléke előtt. Természetesen Liszt Esz-dúr zongoraversenye nyitja a sort, az előadás immár klasszikusnak számít, majd a Magyar rapszódiákból három csendül fel.
Cziffra virtuozitását saját átirataiból ismerhetjük meg leginkább, ezúttal a szerkesztő javarészt a Johann Strauss parafrázisokat tárja a hallgató elé, s kiegészíti Wagner és Verdi darabokkal.
A zongorista-szerző ezeket soha nem kottázta le, a fiatalon elhunyt fia, ifj. Cziffra György rekonstruálta a darabokat élő felvételek alapján. A Transzcendens etűdök zárja a sort, a már említett lemezen lévő kilenc opust a szerkesztő kiegészítette, így majdnem a teljes sorozat hallható (az utolsó, Hóvihar, hópelyhek című darab valamiért kimaradt).
Reméljük, a nagy múltú kiadó folytatja a szériát, hiszen még Liszt A-moll zongoraversenye, a Két koncertetűd is megtalálható az archívumban, s szívesen hallgatnánk a tizennegyedik rapszódiából kis zongoraversennyé átírt Liszt-slágert, a Magyar fantáziát, amit 1973-ban a magyar közönség is nagy ovációval fogadott.
