Az Ipolyság északnyugati felében, a teraszos domboldalon épült régi utcákba ritkán jut el a városlakók zöme, az idegen pedig talán sosem keveredik ide. Pedig egykor hangulatos utcák voltak ezek, különösen a Rózsa utca a maga bogárhátú, térviszonyokhoz igazodó házaival, a Malom utcáig ereszkedő, főleg a virágzó akácfáival pompázó meredek domboldallal.
Sajnos, mára nyoma veszett a régi hangulatnak, a természethez igazodó építészetnek, a rendnek és a tisztaságnak. Sok az elhanyagolt, romos házacska, az újak pedig nem simultak bele a tájba, inkább megbontották az utcaképet.
De tegyünk egy sétát eggyel lejjebb, a Tabánnak is nevezett városrészben, s menjünk végig a Malom utcán! Ahol valaha a vízimalom állt a maga gátjaival, csatornáival, ott most szennyvíztisztítót találunk, az oldalban pedig szemétlerakatokat. Ide dobálják ugyanis fentről a kacatokat: kiselejtezett használati tárgyakat, bútordarabokat. Van itt öreg ágy, szekrény, sok-sok szivacsdarab, matrac, műanyag flakon, kilyukadt kannák, vödrök. Most, hogy a természet álomra szenderült, mindez jól látszik, ráadásul sok helyről a szennyvíz is ide ömlik, szabadon.
Szennyvíz és szemét. Fotó: Csáky Károly
E helyen áll egy magasabb sziklaképződményen Nepomuki Szent János szobra, valószínűleg a XIX. század elejétől. Nem véletlenül kerülhetett ide, hiszen szentünk egyebek mellett a vízzel kapcsolatos dolgoknak is védelmezője. Ezért állítottak neki emléket a hidak, folyók, malmok, források közelében. Nos, Ipolyságon ezekből errefelé szinte minden megvolt: az Ipoly, a Korponából idevezető vízcsatorna, a malom és a forrás is. A szentet hosszú papi ruhában, hermelinpalástban és birétummal a fején ábrázolták, kezében a szokásos rekvizitumokkal (Csáky: 2003, 168). A helyi sajtóban is megemlékeztek róla néhány éve, megemlítve, hogy a városban a szent alakmása „ma is látható a Malom utcában, ahol a népies kivitelezésű homokkőszobor egy magas szikla tetején kapott helyet. Alatta egykor forrás csörgedezett, vizét a környéken élők fogyasztották”. (bszm, Honti Lapok: 2011. jan.)
A „Jánoskának” is nevezett szentről és a környékről többet is elmondott, illetve leírt egykor a helyi sajtóban a város szülötte, Bussay Tivadar (1877-1954) plébános, pápai kamarás, tb. kanonok. Ezt a gyerekkori emléket idézzük most A Hét című újságból: „Jártunk a cigány utcán át ki a malomhoz. Első stációnk a Kis kút pást volt. Ez arról volt nevezetes, hogyha belekukucskáltunk, vörös hasú békák buktak le a víz alá. Jó volt a vize, mert Berkó bácsi innét hordott lajttal a patikába a desztillálásra, ipecacuána és digitalisz főzésére …/. A köszvényesek ivásra, fürdőre. A szikla csúcsán lévő Nepomuki Szent János-szobor előtt – melynek akkor még nem hiányzott a feje, mert ma lefejezve csodálatosképpen áll és nem hever – megálltunk s figyeltük, hogy csörgedez a forrás a sziklából.” (1934. febr. 33.)
Jánoska a Malom utca végén, 2021-ben. Fotó: Csáky Károly
Nos, az idézett írás szerzője a XIX. század vége felé töltötte errefelé gyermekkora napjait. A szobor azóta is áll, később a feje is visszakerült a helyére, még ma is dacol az idővel, s csak reméli, hogy senki se üti le egyetlen testrészét sem. Bár az emlegetett jó vizű, gyógyító erejű kis forrást már neki sem kell vigyáznia. Mára valahogy eltűnt, nem csörgedezik tovább. Lehet, hogy a sok piszok és szenny nem tetszett neki, ezért inkább elrejtőzött, s valahol másutt bukkant fel. Csak Jánoska áll még a sziklán, bizakodva velünk együtt a szebb és tisztább napokban.
