A mai világ szakadék felé rohan, és aki a megállításán fáradozik, mint Vladimír Palko, nagyon át kell gondolja, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésére. Az egyik terület, ahol komolyan fel kellene venni a küzdelmet, a kultúra. Nemrég jelent meg egy interjú, amelyben olvashattuk Yoram Hazonynak, a jeruzsálemi Herzl Intézet vezetőjének a kijelentését: Úgy tűnik, Amerikában győzött az újmarxista kulturális forradalom.
Ha már győzött, vajon van-e még teendőnk? Hogy ne lenne! Épp az ellenforradalom a feladatunk. (Sokáig nagyon negatív tartalma volt számomra ennek a szónak: ellenforradalom. Később meglepve olvastam, hogy a húszas évek Magyarországán sokan büszkén minősítették magukat ellenforradalmároknak. Igen, a dolog azon múlik, hogy a forradalom jót akar vagy valami gyalázatot. A mostani soknevű forradalom – antropológiai, szexuális, kulturális – kiáltva kiált az ellenforradalomért.)
Ma világszerte a forradalom eszméit hirdeti a film, a színház, a televízió. Időnként elkészül egy-egy vallásos alkotás, de ez annak ellenére, hogy nagy kasszasiker, fehér holló marad. Mit tehetünk? Ellenforradalmi műalkotást nem lehet parancsszóra létrehozni, hiába szólít fel Palko, hogy alkossunk kultúrát. Emberségünket, erkölcsünket ugyan javíthatják régebbi korok nagy művei, de a jövő építését hatékonyabban segítenék, az ellenforradalmi tábort nagyobb mértékben gyarapítanák a mai gondokról szóló, mai alkotások.
Palko nyolcadik felszólítása tehát elsősorban a ma élő művészeknek szól. De nekünk is. Akinek módja van, vegyen részt a megszületett alkotások terjesztésében, a művészek szponzorálásában, a művek vásárlásában.
Van viszont egy terület, amit nem nézni kell, nem is vásárolni vagy túl sokat beszélni róla, hanem megvalósítani: ez az élet kultúrája. Az öregjeinkről való szerető gondoskodás, a gyermekeink elfogadása. Ezt minden család művelheti. Ha nem teszi, felesleges minden erőlködés, a halál kultúrája győzedelmeskedik.
Van egy másik terület is, ahol talán szintén le vagyunk maradva, vagy legalább harminc éve biztosan így volt. Palko kilencedik üzenete: legyünk szakemberek. Most a járvány idején látjuk, hogy mindenki a képzett virológus és járványügyi szakember tekintélyével hirdeti a maga elképesztően buta véleményét. Üvöltően szükségünk van az élet minden területén szakemberekre, akik nem megbízóik pillanatnyi anyagi érdeke szerint fejtik ki a véleményüket, hanem azt hirdetik, ami a tudomány mai állása szerint igaz. És törekedjünk ne csak a szűk szakterületünkön megszerezni a tudást, hanem tegyünk szert vezetői tapasztalatokra is. A rendszerváltáskor ez hiánycikk volt, mert akik nem voltak beágyazva az egypártrendszer fővonalába, ritkán jutottak olyan állásba, hogy vezethessenek egy akár közepes méretű közösséget is.
Az utolsó tanács, amit a Jönnek az oroszlánok-ban kapunk: Ne féljetek! Szent II. János Pál is ezt üzente, s ma is időszerű. Félünk, mert a közvélemény-formálók befolyása nagy, és ellenünk fordulnak. Félünk, mert nem bízunk magunkban. Félünk, mert átérezzük méltatlanságunkat.
Pedig, ha az Úr az én fényem, kitől is félnék? Életem oltalmazója, kitől rettegnék?
Végére értünk ezzel azoknak a javaslatoknak, amelyeket Vladimír Palko a józan észtől rohamléptekben távolodó világunk megmentése érdekében megfogalmazott. Kezdjük az igazság megismerésével, a helyzet kialakulásáért való felelősségünk felismerésén át a „király mezítelen” kimondásáig, vállaljuk az ezért ránk mért csapásokat, a remélhetőleg csak átvitt értelemben bekövetkező mártíromságot, de tudatosan felkészülve, alapos hozzáértéssel szálljunk csatasorba, összefogva azokkal, akik hasonlóan látják a helyzetet, mint mi, sőt keressünk együttműködést, de legalább párbeszédet minden jószándékú emberrel, merítsünk erőt a keresztény kultúrából, és semmiképp ne féljünk a mindezzel járó nehézségektől.
Ezzel az írással befejeztem a Jönnek az oroszlánok cselekvésre buzdító üzeneteinek meglehetősen szubjektív, bár az eredetit tisztelő ismertetését. Mindenkinek azt ajánlom, hogy az eredetit elolvasva a maga helyzetére alkalmazva foglalja össze a teendőit. Két dologtól óvok. Az egyik, hogy a társak keresését csak nemzeti keretekre szűkítsük. Globális támadás folyik, és egyetlen nemzet, legyen bár a legnagyobb, ha magára marad, okvetlenül elbukik. Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen. A másik veszély, hogy nem vesszük komolyan a fenyegetés súlyát. Ugyan már – mondhatnánk –, az nem lehet, hogy azt se tudják az emberek eldönteni, hogy fiúk-e vagy lányok. Az abszurditás oly fokára jutottunk, hogy egyre több embertársunk épp ezen tépelődik. Nem elég áhítatosan énekelni, hogy „Ébredj ember mély álmodból”, ettől még nem szabadulunk meg a rabságunkból. Csak akkor, ha valóban fel is ébredünk, s annak tudatában, hogy a fejsze már a fák gyökerére tétetett, munkához látunk.
Mi, magyarok, szlovákok, lengyelek és régiónk minden nemzete. Szép adventet kívánok!
(Surján László/Felvidék.ma)
