Január 17-én 12 órakor a pilisszentlászlói templomban búcsúznak Repiszky Tamás régésztől, ahol Gábor Bertalan szepsi esperesplébános – a család barátja – emlékezik meg róla. Elhangzik Batta György Egy mondat a szeretetről című verse Tóth Zsóka előadásában. Felvételről A nap megszentelése című Szvorák-albumból néhány esti ima és halottas ének szólal meg.
Repiszky Tamás tavaly év vége felé hunyt el. Másfél éve komoly műtéten esett sikeresen át. Óvatosan élt, mert kiderült, egy következő beavatkozásra is szükség lesz. A műtét ugyan sikerült, de komplikációk léptek fel, mivel nem indult meg rendesen a vérkeringése.
Nem fogják eltemetni, hanem felesége, Szvorák Katalin hamvaival együtt gyermekeik szórják majd szét azokat.
Tamás feleségét, a losonci születésű Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekest, előadóművészt szinte mindannyian ismerjük.
Tamás Kassán született 1959. május 11-én. Dudás Péter színművész elmondta, egy évvel idősebb volt nála, így nem jártak egy osztályba, de az általános iskolától kezdve barátok voltak. Apja egyetemi docensként dolgozott. Szlovák volt, de felesége mellett megtanult magyarul.
Az ásványtan és a geológia iránti közös érdeklődés pecsételte meg barátságukat. Együtt jártak opált gyűjteni Vörösvágásra, mely 20 km-re fekszik Eperjestől. Tamás élvezte a közös kirándulások hangulatát. Ekkor előkerült a gitár, folyt az éneklés és a lányok sem hagyták őket hidegen.
Majd elszakadtak egymástól. Ő Pesten folytatta tanulmányait. Párhuzamosan a régészettel mást is hallgatott. Dudás időnként meglátogatta pilisszentlászói otthonában. Szívesen emlékeztek a régi szép időkre.
„Tamás különleges személynek számított már diákkorában – mondja Dudás. – Nagy tekintélye volt a diáktársak körében. Szellemi téren nagyon kimagaslott kortársai közül. Érdeklődési köre szerteágazó volt. Az irodalomtól a régészetig terjedt. A polihisztor kifejezés értelmét rajta keresztül tanultam meg, mert ő az volt. Gimnazista korában csodálatos verseket írt.”
Szerkesztette a gimnáziumi lapot, amelyben költeményei szép számmal jelentek meg.
„Még nem ismertük egymást, amikor – ha jól emlékszem – az Új Ifjúság című lapban egy oldalon jelentünk meg, én az énekesi, sport- és rajzversenyekben szerzett eredményeimmel,Tamás pedig a verseivel, amelyekről még Weöres Sándor is biztatót mondott” – írja levelében özvegye.
A Ferenczy Múzeumi Centrumban (Szentendre) dolgozott. Munkatársai az alábbi szavakkal búcsúztak tőle: „Szomorúan tudatjuk, hogy december 7-én elhunyt kedves kollégánk, barátunk, Repiszky Tamás. Munkáját mindig elkötelezetten, nagy szakmai ismerettel és gyakorlattal végezte. Széles érdeklődési körű, sokirányúan művelt ember volt, aki nemcsak a szakterületén végzett tudományos kutatásokat és publikált rendszeresen, hanem más területeken is folyamatosan jelentek meg írásai.
Több mint két évtizeden keresztül vezette a Pilisben, a Holdvilág-árokban folyó tervásatásokat; sokszor szabadidejét, a hétvégéket is erre áldozta, szívügyének tekintette a lelőhelyet. A nyári táborozással egybekötött feltárások hangulata legendás volt, nemcsak múzeumi körökben.
Tamás nyitott, vidám természetű ember volt, a nehéz helyzeteket humorral és türelemmel kezelte.
Múzeumi munkája során szerzett sokrétű tapasztalatait szívesen osztotta meg, az általa vezetett feltárásokon mindig vidám hangulat uralkodott. Fontosnak tartotta, hogy időt szakítson a terepmunka során a leletek és jelenségek értelmezésére, a szélesebb összefüggések átgondolására.
Az utóbbi időszakban számára a családja és a családtörténet kutatása volt a legfontosabb feladat. Szerettei fájdalmában osztozunk, Tamás elvesztése a múzeumi közösség és a régész szakma számára pótolhatatlan veszteség!”
Ő volt a szakmai vezetője a pilisi Holdvirág-árokban folyó, Szörényi Levente nevéhez kapcsolódó s részben általa finanszírozott régészeti kutatásoknak.
Erről 2011-ben közösen könyvet is írtak.
Nem meglepő, hogy családja történetével foglalkozott. Ugyanis Madzsar József orvos, a Tanácsköztársaság alatt közegészségügyi államtitkár – a sztálini tisztogatások áldozata – és a magyar gyógytorna alapjait megteremtő Madzsarné Jászi Alice dédunokájaként, famíliája története mindig érdekelte. Anyai nagyszülei és szülei Fábry Zoltán író legszorosabb baráti köréhez tartoztak. A csehszlovák titkosszolgálat által Fábry sokat keresett titkos naplóját is részben családja rejtegette. Magyar nyelv és irodalom, illetve népművelés szakos tanári, és régészi felsőfokú végzettséget szerzett. Magyar szakos diplomamunkáját dédnagyanyjának fiatalabbik bátyja, Jászi Oszkár és a művészetek kapcsolatáról írta (1986).
Nagyapjáról, a méltatlanul feledett dr. Simai Béla (1899–1955) nőgyógyászról azt írta, hogy „külön testamentumot érdemelne, mint a »földalatti« baloldali mozgalmak indikátora, rejtélyes jóakarója grófoknak és kulákoknak, aki ’45. január 21-én Zavalovics alezredessel, [városparancsnokkal] is tárgyalt és mindvégig kitartott Kassa Magyarországhoz tartozásáért.” Több visszaemlékezés is alátámasztja ezt. „Simaiék a megszállókkal Kassa magyar fennhatóság alatt való maradásáról tárgyaltak…” Leonyid Brezsnyev a Kassát megszálló szovjet csapatok politikai biztosa határozottan kijelentette a szlovák és magyar nemzeti bizottság küldöttsége előtt: Kassa Csehszlovákiához tartozik.
Simai volt az, aki később magyar iskolát követelt.„Korai halálakor – írta Tamás – Szlovákia magyarsága könnyezve olvasta a Fábry Zoltán által írott nekrológban »A Simai név gyűjtőlencse volt és vetítő kisugárzás. Hatott és gazdagított. (…) Magyar volt. 1945 utáni legnehezebb napokban Kassa magyarsága őt nézte.«” (Simai, Új Szó 1956.01.04., 5.) Fábry ebben a cikkében tanúsította, minden magyarnak szószólójaként az emberség motiválta minden szavát és tettét. „Barát volt. Tanú vagyok: barátom volt” – szögezi le Fábry. „Áldott legyen a neve, és feledhetetlen az emléke!” Simai volt az, aki az Olympia épületét adta a Csemadoknak, mely éveken keresztül volt a kassai magyarok bástyája.
Fábry titkos naplóját három helyen helyezte el. Nálam is kereste a titkosszolgálat, de én erről semmit sem tudtam. 1989 után előkerült és meg is jelent. Ebből vált világossá, hogy Fábry rádöbbent, a kommunizmus és nácizmus nem különbözik egymástól. Tamás felmenői is elszenvedői voltak ennek a párhuzamnak, csak nem állt módjukban időben elmenekülni.
Ezt a családi örökséget akarta nyilvánvalóan feldolgozni. De erre már nem maradt ideje, amit fájlalunk.
Bizony, nagyon régen találkoztunk. Társad megható gondolatával búcsúzom Tőled. „Az vigasztal, Tamásom lelkileg felkészült erre, tudva, elvérezhet ebben a csatában… Gazdag, teljes életet élt, velem van, s fogja a kezem…”
Fogjátok csak egymás kezét! Isten áldjon Benneteket!
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)