„Annak ellenére, hogy idén szeptemberben lesz húsz esztendeje, hogy Kenderesen újratemették, továbbra sem sikerült Horthy Miklós tevékenységét nem is annyira a magyar történettudománynak, hanem sokkal inkább a magyar társadalomnak mindmáig feldolgoznia“
– alighanem ez volt a március 27-én, az ELTE BTK dísztermében megtartott Aspektus vitaest egyik fontos megállapítása.
Az Aspektus témafelelőse és a rendezvény műsorvezetője, Gecse Géza elmondta, hogy ez sokkal inkább így van az ország határain túl. A külhonban élő Horthy-kép feltérképezése érdekében első alkalommal hirdettek meg ismeretterjesztő klip-pályázatot, amelyet a külhoni orgánumok némi húzódozással közöltek, amennyiben egyáltalán hajlandóak voltak rá.
„Ma a magyar nemzeti gondolatot kapcsoljuk Horthy nevéhez, aki a Monarchia egyik legfiatalabb admirálisaként egy nemzetek feletti, bizonyos szempontból mégiscsak kozmopolitának számító birodalom katonája volt. Hogyan lehetséges, hogy ő Ferenc Józsefet, a magyar 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot leverő uralkodót élete végéig példaképének tartotta? Mennyire tekinthető a sokszor magyar nacionalistaként ábrázolt Horthy kozmopolitának?“ – indította a vitaestet Gecse.
Turbucz Dávid történész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa szerint a Monarchia haditengerészetének egységeit nem a legénység nemzetiségi viszonyai alapján állították össze, így egy ilyen soknemzetiségű közegben Horthy – katonaként – nem lehetett magyar nemzeti törekvések szószólója. Élete legszebb időszakának tekintett fiatalkori éveit Horthy Miklós Ferenc József mellett töltötte, akit katonaként „normális volt“ példaképnek tartania,másrészt pedig „a legfelsőbb hadúr“ politikusként való megítélése uralkodásának utolsó szakaszában mind pozitívabbá vált Magyarországon.
„Mennyire tekinthető problematikusnak Horthy 1919-es szerepe?“ – tette fel a következő kérdést Gecse. Zeidler Miklós, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi adjunktusa szerint a későbbi kormányzó 1919-es megítélésében az úgynevezett fehérterrorhoz való viszonya volt mérvadó. Bár Horthy nem adott ki parancsot kivégzések végrehajtására, kétségtelen azonban, hogy utólag nem vonta felelősségre a mészárlások elkövetőit. Maga Apponyi Albert is helytelenítette ezeket, mivel Magyarország nemzetközi megítélésének az említett események nem használtak. „Angyalszárnyakkal egy ilyen helyzetben nem lehet rendet teremteni“ – idézte Horthy ezzel kapcsolatos hozzáállását Ujváry Gábor, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára.
„A kormányzó ugyan stabil konzervatív rendszert hozott létre, de hatalomra jutása a Tanácsköztársaság antitéziseként következett be, ami alighanem erősítette Horthy Miklós pozícióit, amikor – főként a harmincas években – a nemzetiszocialista politikusokkal tárgyalt. Mennyiben tekintették Hitlerék Horthyt és rendszerét saját törekvéseikhez hasonlónak, akár példaértékűnek?“ – hangzott a következő kérdés.
Szakály Sándor nem értett ezzel egyet, mivel azon túl, hogy „a két rendszer nem vethető össze, Hitler számára Horthy ellenszenves volt “ – fogalmazott a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának intézetvezetője. A két világháború közti Magyarország a jogrend és a választási törvények szempontjából a dualista állapotokhoz próbált visszanyúlni. Mindezt azonban csonka országban kellett megtennie. Az új nemzetközi viszonyok között a kormány rákényszerült a hitleri Németországgal való együttműködésre, mivel tőle remélhette a trianoni békeszerződés felszámolását. „Ehhez adódott egy antibolsevista motívum, amely – a németektől eltérően – rányomta a bélyegét a szovjetekkel való viszonyra is“ – mondta Szakály. A németek ugyanis 1922-től a versailles-i békeszerződés korlátozó intézkedéseit a Szovjetunióval kötött egyezményekkel kijátszották. A magyar politika viszont 1927-től kezdődően végül a Szovjetunió nélkül törekedett erre.
Turbucz Dávid ehhez hozzáfűzve említette meg, hogy Horthy 1932 októberében memorandumot fogalmazott meg, amelyben egy, a Szovjetunió ellen indítandó keresztes háborúra szólította fel a nagyhatalmakat. A Külügyminisztérium által végül elsüllyesztett dokumentum is bizonyítja, hogy „a kormányzónak ugyan voltak pragmatikus döntései, viszont ezek nem a Szovjetunióval összefüggésben születtek.“
1943. december 10-én Edmund Veesenmayer, a Harmadik Birodalom későbbi teljhatalmú magyarországi megbízottja egy memorandumban kifejtette, hogy Horthy a magyar politika megkerülhetetlen személyisége, ám a magyar elit az égvilágon semmit sem tett. Budapest hagyta, hogy a németek kaparják ki számukra a gesztenyét. Mennyiben tekinthető ez a kép reálisnak? – kérdezte Gecse. Ujváry Gábor szerint részben reális volt a németek által Magyarországról festett kép. A kormányzó ugyanis bizonyos szakágazatokat az ezekben a kérdésekben jártas szakemberekre bízott, míg voltak olyan ügyek, amelyek iránt nagyfokú érdeklődést tanúsított. Turbucz Dávid ehhez annyit tett hozzá, hogy 1919 őszén kialakult Horthy vezérkultusza, ami a korszakban végig létezett is. A kormányzó szimbolikus tekintélye volt az egyik fő oka annak, hogy 1944. március 19-én a németek nem törekedtek lemondatására.
Gecse utalva a legutóbbi, a „Szoborháború és területrendezés“ című Aspektus-rendezvény egyik legfontosabb tanulságára azt hangsúlyozta, hogy egy közéleti személyiség megítélése nagyban függ tevékenységének feldolgozottságától, a felejtéstől és főként karrierjének befejeződésétől is. Ha a kormányzó például 1944. március 19-ét követően azonnal lemond, ma valószínűleg a hős ellenálló szerepében tisztelnénk és utcák lennének elnevezve róla. De nem így történt, és nem biztos, hogy ezért egyértelműen el szabad ítélni, hiszen a nyilas hatalomátvételhez képest egészen biztos, hogy az ő hatalmon maradásával továbbra is maradt bizonyos mozgástere és ennek köszönhető például a budapesti zsidóság megmenekülése is. Ujváry Gábor a kormányzó tétova márciusi viselkedését hibaként értékelte. A zsidóság deportálása szintén olyan lépés volt, ami miatt a magyar elit szabadkozásra kényszerül. Más kérdés, hogy miről értesültek pontosan, illetve miről nem a zsidók deportálásával kapcsolatban. Szakály Sándor szerint 1944 júniusáig, vagyis az úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyvekig Horthy aligha tudott biztosat a náci koncentrációs táborokról.
A kormányzó 1944-es szerepével kapcsolatban Turbucz Dávid kijelentette, hogy Horthy többek között Ravasz Lászlótól is hallott a vidéken zajló atrocitásokról, valamint két forrás is arról tanúskodik, hogy a németek nyilvánvalóvá tették számára: az általuk ellenőrzött területek zsidó lakosaival mi fog történni. Szakály Sándor ugyanakkor kiemelte, hogy Horthy egyetlen törvényt sem írt alá a német megszállást követően, mivel 1944. március 19-e után a kormány rendeleti úton kormányzott. Szerinte is felelősség terheli a vidéki zsidóság elhurcolásáért, de nem valószínűsíthető, hogy 1944 márciusa és júniusa között voltak információi arról, mi zajlott Auschwitzban.
Zeidler Miklós szerint viszont már 1942-től kimutatható, hogy a Külügyminisztériumban tudtak a zsidóság tömeges elpusztításáról. Valószínűsíthető, hogy Horthyval ezt nem közölték, de az 1943-as klessheimi tárgyalásokon Hitler utalt a zsidóság kiirtására.
„A nálunk is megjelent Sakmyster-monográfiában viszont szerepel, hogy a deportálásokkal kapcsolatban Horthy már 1944 áprilisában, tehát a transzportok májusi elindítása előtt vizsgálat készítésére utasította Jaross Andor belügyminisztert, aki Baky Lászlóval és Endre Lászlóval félrevezette őt. 1944 júliusának elején viszont, amikor Horthynak módja és lehetősége volt rá, a kormányzó végül megakadályozta a budapesti zsidóság deportálását, amit nem lehet letagadni és ami az érdemei közé tartozik“ – tette hozzá Gecse.
Koltay Gábor Horthyról készített filmjének egyik emlékezetes momentuma, amikor a deportálásoktól megmenekült zsidók koszorút küldtek megmentőjük sírjára. Azt azonban a film nem hangsúlyozta, hogy a körülbelül négyszázezer halottat követelő magyarországi holokauszt áldozatainak nem volt módja megkoszorúzni a kormányzó sírját. Itt néhány napos késlekedésen is emberek tízezreinek élete múlott“ – jegyezte meg Zeidler Miklós. Szakály Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy – a márciusi frontvonalhoz képest – 1944 nyarán már teljesen más volt a katonai helyzet, így a magyar politikai elitnek a megszállt Magyarországon nőtt a mozgástere.
„Már több mint húsz éve nem tudunk mit kezdeni Horthyval. Hogyan lehet az, hogy a rendszerváltás óta a magyar történetírás nem tudta megemészteni Horthy Miklós örökségét és nem volt képes a kormányzó életéről szóló nagymonográfia megírására sem?“ – tette fel utolsó kérdését Gecse.
Turbucz Dávid, akinek 2011-ben jelent meg az említett témáról szóló könyve, elismerte, hogy „a magyar történetírás egyik szégyene, hogy Horthy életéről még nem jelent meg nagymonográfia. A politikai elit felelőssége is, hogy az egymást követő kormányok átpolitizálják Horthy, illetve a nevével fémjelzett rendszer megítélését. Ha továbbra is a mindennapi politikai csatározások szintjén marad tevékenységének értékelése, akkor még hosszú időn át nehéz lesz az általa képviselt nézeteket, a döntéseit objektívitásra törekedve bemutatni. Legalábbis a történelemtudomány keretein kívül.“
A korábbi hagyományoknak megfelelően a közönség is tehetett fel kérdéseket előadóinknak. „Az eddigiek során többnyire a Horthy-rendszer negatívumairól és mulasztásairól hallhattunk. Mi minden fejlődött a korszakban?“ – érdeklődött például az egyik kérdező. Zeidler Miklós főként a két világháború közti gazdasági stabilitást emelte ki. Az 1920-tól egyre súlyosbodó inflációt 1924-re sikerült megállítani, majd a Magyar Nemzeti Bank felállításával, valamint a pengő bevezetésével konszolidálódott az ország pénzügyi helyzete. A nemzetgazdaság később a világgazdasági válságon is felülkerekedett. Többek között ennek is köszönhető, hogy 1924-től a második világháború közepéig körülbelül 40-50%-os gazdasági növekedés ment végbe.
„A magyar művelődés- és oktatáspolitikában is rendkívüli eredményeket könyvelhettünk el“ – mondta Ujváry Gábor. A magyar művészet – a zene, az irodalom vagy a színház – aranykorát élte ekkor, a külföldi magyar intézetek felállításával pedig a magyar kulturális külpolitika is új színezetet nyert – zárta az estet a Kodolányi János Főiskola tanára.
A vitaestről hamarosan hetven percnyi hangos-, illetve 26 percnyi képes összefoglaló is készül, amelyről ugyanúgy az Aspektus új portáljáról, a www.aspektus.eu –ról értesülhetnek a leghamarabb az érdeklődők, mint a legközelebbi programról.
Hevő Péter
{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2013/03/37843a.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/03/37843b.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/03/37843c.jpg” width=”200″ height=”250″ title=”Nagyítható” }Nagyítható{/japopup}
Fotók: Balázsy Károly (tovébbi képek: http://www.aspektus.eu/content/az-ismeretlen-horthy )
