Dr. Minya Károly, a Nyíregyházi Főiskola nyelvész tanára szintén a kassai Kazinczy Napok rendszeres előadója. Az idei 55. Kazinczy Napokon Petőfi Sándor Útirajzainak nyelvi jellemzőivel, majd Petőfi- és Arany-paródiákkal foglalkozott. Ahogy Duncsák Mária fogalmazott, ezzel zárjuk Kassán a Petőfi-évet.
Ahogy hallgattam az előadást, nekem eszembe jutott egy gyerekkori rigmus, melyet apámtól hallottam: „Hexameterben beszélni tilos,/ mert a Petőfi orra piros.”
Ezek az útirajzok nem olyanok, mint amilyeneket megvásárolhatunk a boltban – kezdte előadását. – Ha el akarunk utazni Skóciába, akkor elolvassuk, melyik kastély miről híres. Petőfi leveleire a nagyfokú szubjektivitás jellemző. Ugyanakkor a költő olyan arcát mutatja, mely az iskolai oktatásban nem feltétlenül jelenik meg. Azt, hogy milyen humoros, játékosan jókedvű vagabund, szertelen ember volt.
Ő volt az első túrázó, aki gyalog bejárta hazánkat. Az Úti levelekben Kerényi Frigyesnek írt. Minden költőről és íróról nagyon sokat lehet beszélni, de talán mégis a legfontosabb az, hogy műveiket ismerjük. Középiskolai tanár pályatársai panaszolják, hogy vért izzadva sem tudják rávenni diákjaikat, hogy olvassák el a műveket. Elolvasták a rövidített változatát, megnézték a filmet és vége.
Horváth János irodalomtörténész azt mondta ezekről a művekről, hogy prózája a maga szabad könnyű természetességével, elevenségével az első ilyen magyar munka.
Az előadó számos példával rukkolt elő. Mit ír Kerényinek az unalomról? „Iparkodni fogok legalább, hogy anélkül is unalmas falusi magányodat leveleimmel még unalmasabbá ne tegyem. Nagyon jó tudom én azt, oh barátom, hogy a világon minden unalmas dolog unalmas, de a legunalmasabb az unalmas levél.”
Debrecenről nem volt valami jó véleménnyel. Városi pusztaságnak nevezte, „ha porba vagy sárba akarsz fulladni, csak ide jőj itt legkönnyebben célt érhetsz; de az orrodat jól befogd, mert különben mielőtt megfúlnál, a guta üt meg a szalonnaszagnak miatta. Mennyi szalonna, mennyi hízott disznó van itt! a szellem mégis oly sovány, hogy csak úgy csörög a bordája, épen mint az idevaló híres talyigás lovaknak. Itt, ha vesznek is könyvet, tán csak azért veszik, hogy bele szalonnát takarjanak.”
Tegyük hozzá, Kassa sem nyerte el a tetszését. Nem látott csinos lányokat, a reklámtáblák ócskák voltak, a színházi előadás pocsék volt. A Tiszáról viszont elragadtatással írt. „Úgy szeretem e folyót, talán azért, mert tetőtől talpig magyar: hazánkban születik és hazánkban hal meg, és épen az Alföldön vándorol keresztül, az én kedves Alföldemen.”
Majd Csekéről ír, s Kölcsey Ferencről. „Tavaly ősszel egy pár hétig laktam itt s meg-meglátogattam a szent sírt, melyben a legnemesebb szívek egyike hamvad. Halmánál nincs kőszobor, még csak fejfa sincs, melyre neve volna fölírva; de nincs is rá szükség, mert az oda lépő vándornak szívdobogása megmondja, ki van ott eltemetve. Csendes e táj; a városok, a nagy világ zaja nem hangzik idáig. A nagy férfi sírja körül csak a szellő rezgeti a tövisbokrokat, a tövisbokrok virágain vadméhek dongnak s távol az andalgó Tisza halkan mormogja dalát, hogy a koporsónak álmát meg ne zavarja.”
Azután Minya az Úti jegyzetekből idézett egy epés, de egyben humoros megjegyzést. „Ha kritikusok nem volnának, a világon legjobban utálnám a tejfölös tormamártást, de így azoké az elsőség, s csak második helyet foglal a tejfölös torma. Ettől reszketek, ha valahová hínak ebédre.”
Ha valaki ezek után kedvet kap Petőfi prózájának olvasásához, az előadó elérte célját.
De most foglalkozzunk a paródiákkal, melyek sok vidám perccel ajándékozták meg a hallgatókat. Ezek közül a teljesség igénye nélkül idézünk.
Karinthy Frigyes jöjjön elsőnek: „Barna kislány szemének a lángja/ Idetüzött szivem pitvarába./ Kis halacska szőke Tisza vízén,/ Örömében akrát ugrok biz én.”
„Falu végén kurta kocsma,/ Oda rúg ki a Szamosra/ Meg is látná magát benne/ Ha az éj nem közelegne.// Az éjszaka közeledik,/ a világ lecsendesedik,/ Pihen a komp, kikötötték,/ Benne hallgat a sötétség.” – dalolta a költő. Hivatalos bikfanyelven ez így hangzik: „A település perifériáján időszakos üzemeltetésű vendéglátóipari egység funkcionál. A Szamos folyóban levő tükörképe a rossz látási viszonyok következtében nem vehető észre.
A Föld tengely körüli forgása azt eredményezi, hogy a Hold árnyéka erre a területre vetődik. A két part közötti forgalmat lebonyolító jármű a kikötőben vesztegel a sötétségben, nélkülözve az utazni szándékozókat.” Eszperente nyelven ez így hangzik: „Telepszegleten szeszelde/ csermely mellett elhelyezve,/ benne kedve tetszelegne,/ teszem fel, nem esteledne.”
Az idei Kazinczy Napok résztvevői (Fotó: Balassa Zoltán)
De térjünk vissza az eredeti vershez. Így folytatódik: „De a kocsma bezzeg hangos!/ Munkálkodik a cimbalmos,/ a legények kurjongatnak,/ Szinte reng belé az ablak.// Kocsmárosné, aranyvirág,/ Ide a legjobbik borát,/ Vén legyen, mint a nagyapám,/ És tüzes, mint ifju babám!”
Következzen a hivatalos nyelvű átirat! „A vendéglátó-ipari egység zajszintje azonban nem csekély! Húros hangszerén nagy intenzitással dolgozik ütői segítségével egy muzsikus. A fiatal, nőtlen férfiak olyan emelt hangon nyilvánulnak meg, hogy a jelenség hatására csaknem rezgésbe jönnek a nyílászárók: «Tisztelt üzletvezető asszony! Megrendelem hordóinak tartalmából a legkiválóbb minőségű tételt, kérem, szolgálja fel legrégebbi évjáratú, egyszersmind legmagasabb alkohol tartalommal rendelkező borát.»”
Jöjjön az eszperente! „Szeszelde bezzeg nem csendes,/ zeng-peng benne zene rendes./ Szesz ereje szerteterjed,/ embereknek kedve gerjed.// Hej menyecske, kedves lelkem,/ erjedt hegylevet kell nyelnem!/ Legyen hetven esztendeje,/ de meg heves szesz ereje!”
A következő vidám verset szinte mindenki ismeri: „Ej mi a kő! Tyúkanyó, kend/ A szobában lakik itt bent?/ Lám csak jó az isten, jót ád,/ Hogy fölvitte a kend dolgát!” Az ősmagyar nyelvi változatot mellőzzük, inkább Lackfi János: Apám kakasa c. versét idézzük: „Ej, mi a szösz, kakas szaki,/ Csak nem a szobában lakik?/ Megzakkant tán az öregem,/ S beengedi ide nekem?” „Ide repül/ oda kotor,/ tele önnel minden bokor,/ bár nincs is bokor a házban,/ s a kakast se kell magázzam.”
S következett egy leleplező vers: „Petőfi Sándor nem vagyok,/ Verset írni sem tudok,/ Csak annyit írok könyvedbe,/ Légy boldog az életben!”
Arany János Családi körét nem kell idéznem. Ezt sem kímélték a tréfás poéták! Humor forrása lesz, ha a költemény eredeti sorait felcserélik: „Este van, este van – reggel ünnep lészen,/ Lomha földi békák új ruhája készen,/ Ballag egy cica is – vidám mese mellett/ A gazdasszony éppen az imént fejé meg.” Vagy: „A legkisebb fiú bogarászni restell,/ Csendesen kérődzik hosszan elnyúlt testtel./ Egy eladó lyány szép jó estét kíván,/ Üszköt csóvál néha az ereszt sodorván.”
Fizikaórán Arany verse így hangzik: „Este van, este van, erők nyugalomba./ Ferdén van sraffozva az eperefa lombja./ Zúg az éji bogár, sebessége v-null,/ F erő hat rá, azután elnémul./ Nyomatéka lészen valamennyi rögnek,/ m tömegű békák szanaszét görögnek./ Udvaron egy tehén szaggatottan látszik,/ Dugattyú, szivattyú meleg tejben ázik.” „Az ajtóban hasal egy kiszolgált kutya,/ Lábát a harmadik képsíkon átnyújtja./ Ben a technikusné megszűri a tejet,/ Deformált fiának enged inni egyet./ Körül az apróság Heron-labda mellett,/ csúszó és gördülő csapágyakat kerget./ Dudálás hallatszik, megjött már a gazda,/ Ne kapjon defektet a hátsó gumija!/ A gazdán kék oválruha fekszik/ Statikus terhelés nyomja szegény lelkit.”
Végül legyen elég egy Arany-ihlette keserédes megállapítás: „E fiúból béna bölcsész lesz, már látszik,/ Mert az interneten olvas, és nem játszik.” A fiatalokra hat a netes erő, ezért ez a szokás nagyon is jellemző.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
