A határon túli magyar vonatkozású műemlékek felújításának jelenlegi helyzetét, lehetőségeit vitatta meg hétfőn, december 16-án az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának kastélyokkal, várakkal, falusi turizmussal foglalkozó albizottsága Budapesten. Magyar-szlovák együttműködésben felújítják a borsi Rákóczi-várkastélyt.
Nagy Bercel, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának titkárságvezetője beszámolt arról, hogy 2011 óta összesen mintegy 185 millió forintot fordított a kormány a határon túli magyar műemlékek felújítására.
Emlékeztetett arra, hogy 1999. és 2006. között mintegy 1,2 milliárd forintot költött az állam szomszédos országokban lévő magyar vonatkozású kulturális örökségi helyszínekre, a mostani program ennek a folytatása. A titkárságvezető kiemelte: a programok lebonyolításában civil szervezetként nagy szerepe volt a Teleki László Alapítványnak, amely a helyreállítási és restaurátori munkák mellett örökségvédelmi konferenciákat szervezett, valamint megrendezte a projekt eredményeit bemutató, Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében című vándorkiállítást is. A tárlat jelenleg a Munkácsi Vármúzeumban látható.
Virág Zsolt építész, az albizottság szakértője bemutatta a történelmi Magyarország kastély- és kúriaállományának mai állapotát, majd kezdeményezte annak a programnak a kidolgozását, amelynek keretében lehetőség nyílna a szomszédos országokban lévő magyar vonatkozású műemlékek tudományos igényű feltárására, leltárba vételére.
Benkőné Kiss Zsuzsanna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) főosztályvezetője emlékeztetett egy 2011-es megállapodásra, amely a közigazgatási tárca, az Emmi, a korábbi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Teleki Alapítvány között jött létre. Ennek értelmében valamennyi fél vállalta, hogy évente rendszeres támogatást nyújt a határon túli építészeti örökség megóvásához. A kulturális ágazat hozzájárulása ehhez a célhoz évi 8 millió forint, amely az alapítványon keresztül hasznosul. Emellett kiemelte a vegyes bizottsági együttműködéseket is, amelyek feladatait kormányhatározatban rögzítik.
Pozitív példaként említette a magyar-szlovák együttműködésben megvalósuló borsi Rákóczi-várkastély megújítását.
Borsi. Vidékünk talán leghíresebb várkastélya – fényét megalapozza, hogy itt született II. Rákóczi Ferenc. Ennek okán történetéről számos leírás készült, ezért csak a tények összefoglalására és néhány érdekesebb forrásra szorítkozunk. Számos utalás van arra, hogy a tatárjárás után a községben vár épült.
Az eddigi régészeti feltárások ezt az állítást egyelőre nem igazolták, mert csak a 16. századbeli falak egy részét sikerült feltárni, a lerombolt szárnyak helyén. Ismert története a 16. század közepétől számítható, amikor egy Perényi familiáris – Zeleméri Kamarás Miklós – mint leányági örökös a birtokot megszerzi és megépítteti a mai várkastély ősét. Eddig ismert első leltára 1631-ben készült.
Ebben emeletes, szépen bútorozott kastély leírását találjuk. A számos gazdasági célra szolgáló helyiség mellett „nagy palota”, mellette levő „ház”, ennek és a palotának a pitvara, „új szegletbástya ház”, mellette levő „ház”, asszony őnagysága „háza”, pitvar, palota folyosója (mind bútorozva) került leírásra. A kastélyudvaron kút volt. 1644-ben Esterházy nádor I. Rákóczi György ellen vonuló serege elfoglalta a várkastélyt és feldúlta, ezt követően soha többé nem épült föl régi pompájában. Részletes, magyar nyelvű leltár készült róla 1694-ben. Eszerint bejáratához egy falábakon álló híd vezetett, melynek végén felvonóhíd volt.
A továbbiakban helyiségről helyiségre haladva megismerhetjük a berendezést (Urbaria et Conscriptiones, Bp. 1970., 6 füzet Bp. 1981. , 37-39.). 1731-ben egy vizsgálat szerint a várkastély nagyon rossz állapotban volt, egyes szárnyak fedél nélkül álltak.
Borsi falu déli szélén található az eredetileg egy középudvart körülfogó négy épületszárnnyal tervezett, de ilyen formában valószínűleg soha meg nem valósult kastély. Ma a közel 65×65 m-es kiterjedésű, vizesárokkal övezett területen csak két, egymáshoz derékszögben csatlakozó, átlag 9 m széles, emeletes épületszárny áll, egy belőlük délnyugat felé bástyaszerűen kiugró, nyújtott saroképítménnyel.
Lux Kálmán és Géza az 1940-es évek legelején itt is végzett egy régészeti kutatást nélkülöző helyreállítást (Lux 1941), és ezt megelőzően felmérte az épületet és fényképfelvételeket készítetett róla. Ma ez az anyag ugyancsak az Országos Műemlékvédelmi Hivatal gyűjteményeiben található. Ezen dokumentáció s a helyszín alapján megállapítható, hogy a kastélyszárnyak két (illetve három) egymástól elütő, pontosan azonban mégsem elválasztható részt alkotnak.
Maga a délnyugati saroképítmény és vele délről szomszédos néhány tér a nagy számban in situ fennmaradt, egyszerű elszedett tagozatú kőkerettel ellátott lőrésszerű földszinti ablakokkal, illetve a nagyobb, egyenes lezárású, reneszánsz tagozatú szemöldök- és könyöklőpárkánnyal s ugyanakkor csupán vékony szalagprofilos, kivétel nélkül riolittufából faragott kőkerettel rendelkező, függőleges középosztós, emeleti ablakokkal jellemezhető. Itt találhatók hasonló keretelésű belső ajtók és a földszinten egy-egyszerűbb reneszánsz tagolású. Egy sarokkandalló is.
Az eredeti közlekedési rendszer ugyanakkor nem állapítható meg a dokumentumokból, de nem derül ki a földszint, és boltozatainak, a lépcsőháznak vagy az északi árnyékszélek a kora sem. Emellett a két épületszárny derékszögű találkozásánál a fölszint egy nehezen értelmezhető kettős fal és számos, a Lux-féle – anyagban még rajzban sem rögzített műrészlet is megfigyelhető. A rajzokból továbbá arra lehet következtetni, hogy valamivel később dél felé megépült egy, az udvarra vezető kapualjat magába foglaló hosszú szárny, másrészt kelet felé égy jóval rövidebb épület.
Ezek – általában nem boltozott – földszintjén valószínűleg ugyancsak egyszerűbb ablaknyílások voltak, míg az emeleten a homlokzatokon szinte végig megmaradtak a gazdagon tagolt timpanonnal lezárt kőkeretes ablakok. Bár a teremnek az ablakokéhoz hasonlóan gazdagon tagozott timpanonos ajtaja is arra látszott utalni, hogy néhány, másodlagosan felhasznált korábbi jellegű kőfaragvány ellenére, a borsi kastély már egy új korszak, a 17. század emléke. Mindez azonban alapvetően a korábbi kutatás hiányosságaiból adódott.
Bár a szlovákiai kutatás már korábban (Pison 1977. 64., Polla 1980. 21-22) feltételezte az épület középkori, de legalábbis 16. századi eredetét, csak az épület szlovák-magyar együttműködéssel 1998 ban megkezdett felújításához kapcsolódó tudományos kutatás részeként Erdélyi Andrea által végzett levéltári kutatás deríthette fel hiteles kezdeteit. Kiderült, hogy az évszázadok óta az újhelyi vár tartozékát képező falu csak a 16. század közepén került adományozás révén egy Perényi-familiáris kezére, s a leányágon örökös Zeleméri Kamarás Miklós, tokaji várkapitány emeltethette a mai kastély előzményét – az egyik osztófalba másodlagosan befalazott, de az eddigi kutatás számára nagyrészt ismeretlen évszámos kőfaragvány szerint 1579-ben. (Rákóczi kastély Borsi, Szlovákia, Rekonstrukciós program 1999-2001.).
Az 1998-ban Simon Zoltánnal végzett kisebb falkutatás meghatározta azután a sarokbástyával délről szomszédos terekben a 16. századi nemesi lakóházat, amelyet teljesen átformált az 1602 utáni Lorántffy-, majd Rákóczi-birtoklással kapcsolatba hozható, több szakaszos átépítés és bővítés (Makkai 1954. 311. Détshy 1966. 1989.).
Forrás: mti, Várak.hu
{iarelatednews articleid=”38201″}