Negyvenkilencedik alkalommal rendezik meg a Duna Menti Tavaszt Dunaszerdahelyen, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban és annak környékén. A négy napon át tartó országos seregszemlén bábcsoportok és gyermekszínjátszó együttesek mutatják be tudásukat, tehetségüket, miközben a város egy igazi mesevilággá alakul.
A négy napig tartó fesztivál nemcsak a színpadokon zajlik: a Mesevárosban ajándékokat lehet vásárolni, kézműveskedés, korongozás, agyagozás várja a kicsiket, de nem hiányozhat a lufibohóc, az arcfestés, vagy a légvár sem. A gyermekprogramok ingyenesek, míg a versenyműsorokra szóló jegyek ára mindössze 4 euró.
A megnyitón Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere köszöntötte a résztvevőket:
„Örömömre szolgál, hogy minden évben, és most is sokan fontosnak tartjátok, hogy eljöjjetek Dunaszerdahelyre, hogy megmutassátok tudásotokat. Ez a rendezvény lehetőséget ad arra, hogy megőrizzük anyanyelvünket, kultúránkat, szokásainkat” – hangsúlyozta.
Mézes Rudolf, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik a nehéz körülmények ellenére is lehetővé tették a fesztivál létrejöttét.
„Kedves gyerekek, köszönöm, hogy a pedagógusok hívószavára már ti is azok közé tartoztok, akik nem magyarázzák, hanem művelik a csodát”
– fogalmazott.
Gubík László: Három gondolat a tavaszról és a jövőről
Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke három gondolatot hozott a megnyitóra, amelyek nemcsak a rendezvény fontosságát, hanem a felvidéki magyarság közösségi küldetését is megvilágítják.
A hagyomány ereje
„49, szép, tekintélyes szám, egy híján félszáz” – kezdte. Gubík ezzel a múltra utalt, arra a majdnem öt évtizedes hagyományra, amely a Duna Menti Tavaszt a felvidéki magyar közösségi élet egyik sarokkövévé tette. Elismerését fejezte ki a szervezőknek, a Csemadoknak és a Művelődési Intézetnek, hogy ennyi éven át életben tartották ezt a rendezvényt, és egyúttal jövőbe mutató reményét is megfogalmazta: „a következő legalább fél évszázadra, de inkább legyen sokszor 50 év is” – mondta, utalva arra, hogy
a kulturális örökséget csak akkor lehet megtartani, ha generációkon átívelően tudatosan ápoljuk.
A jövő a gyerekekben van
„A tavaszt a Felvidékre a mosolygó, jókedvű és alkotó gyerkőcök tudják elhozni” – fogalmazott Gubík. Szerinte a felvidéki magyar közösség megmaradásának kulcsa a gyerekekben és az ő tehetségük kibontakozásában rejlik. Legyen szó szavalásról, bábozásról vagy éneklésről, minden egyes megmutatkozási lehetőség építi az önbizalmat, a közösségi élményt és az identitást. Hangsúlyozta: szükség van ezekre a színpadokra, mert ezek a gyerekek így válnak a jövő cselekvő közösségi tagjaivá.
A Felvidék a világ
„Shakespeare óta tudjuk, hogy színház az egész világ… Számunkra a Felvidék a világ, és ezt ti jelentitek” – mondta zárásként. Ezzel arra utalt, hogy
a színház – legyen az bábjáték vagy diákszínpad – több mint előadás: a világot tükrözi vissza, és a színpadon keresztül formál is.
A Duna Menti Tavasz így nem csupán művészeti rendezvény, hanem egy olyan közösségi tér, ahol megerősítést nyer: a felvidéki magyar gyerekek tudnak, akarnak és mernek szerepelni, alkotni, közösségben lenni. Ez pedig egy erős és élő jövő záloga.
A megnyitó különleges pillanata volt, amikor az Óbudai Népzenei Iskola növendékei átvették a város kulcsát Mézes Rudolftól – jelképesen is ők lettek a Meseváros gazdái a fesztivál idejére.
A Duna Menti Tavasz nem csupán verseny, hanem ünnep is – a tehetség, az alkotás és a közösség ünnepe. A gyermekek előadásai, a színes programkavalkád és a derűs hangulat minden évben megerősíti: a magyar kultúra él és élni akar a Felvidéken.
A 49. alkalommal megrendezett Duna Menti Tavasz, a bábcsoportok és gyermekszínjátszó együttesek országos seregszemléje 2025. május 27-től 30-ig, keddtől péntekig tart, amely versenyműsorok programja ITT tekinthető meg.
Németh Tímea/Felvidék.ma