Robert Fico (Smer-SD) szerint az általa vezetett kormány semmilyen felelősséget nem visel azért, hogy 2023-ban milyen állapotban vette át elődjétől az államháztartást. A miniszterelnök szerint az volt minden idők legrosszabb állapotban lévő államháztartása. Kijelentette, kormánya 2020-ban nagyon jó kondíciójú állami költségvetést hagyott a következő kormányra, és mindent megtesz annak érdekében, hogy 2027-ben is jó állapotban adja át azt. Fico ezt a szerdai kihelyezett kormányülést követően jelentette ki a tőketerebesi járásbeli Borsiban.
„Szerintem nagyon fontos a felelősségteljes, jó gazdálkodás. Ezért elutasítom azoknak a bohóckodását, akik közvetlenül felelősek ezért a mostani helyzetért” – mondta Fico a konszolidáció elleni tüntetésekre utalva.
A miniszterelnök azt is üdvözölné, ha szeptember tizenötödike helyett január hatodika lenne munkaszüneti nap. „Kezdettől fogva szeptember tizenötödikét ajánlottam, mint megfelelő kompromisszumos megoldást” – jelentette ki. Úgy véli, hogy a parlamentben sikerült megállapodni ebben a kérdésben.
Az általános sztrájk szervezését őrült ötletnek nevezte. A miniszterelnök szerint egy ilyen sztrájk további több száz milliós kárt okozna az államnak. „Valamiféle általános sztrájkkal büntetnének minket a konszolidációs intézkedésekért és azért, hogy helyrehozzuk az általuk okozott károkat” – nehezményezte Fico.
Egyúttal feltette a kérdést, vajon igaz-e az, hogy Ivan Korčok volt külügyminiszter, a PS elnökségi tagja arra kérte a nagyköveteket, hogy ne segítsenek a kormánynak a külföldi utak szervezésében. Szerinte Korčok azzal érvelt, hogy ezzel segítenek legitimmé tenni a kormányt, amikor annak képviselői egyes országokba látogatnak. „Könnyen ellenőrizhetjük ezt az információt, hogy megfelel-e a valóságnak” – jegyezte meg Fico. Egyúttal felszólította az ellenzéket, hogy legyenek konstruktívak, tegyenek javaslatokat, és ne okozzanak kárt az országnak.
NZS/Felvidék.ma/Teraz.sk