A szlovákiai magyar politika ritkán mondhatja el magáról, hogy fordulóponthoz érkezett. A Magyar Szövetség legutóbbi kongresszusa azonban tényleg az volt. Három évnyi szervezeti zűrzavar, platformok, pártmaradványok és zavaros struktúrák után létrejött az, aminek már régen létre kellett volna jönnie: egy egységes, vállalható, szakmailag felvértezett magyar politikai erő Szlovákiában.
Ez önmagában nem lenne főcím – láttunk már pártokat egyesülni, majd újra szétesni.
A különbség most abban áll, hogy a Szövetség nem puszta technikai átszervezésről beszél, hanem politikai értelemben vett öntudatra ébredésről. Az „Együttélés 2040” programdokumentum 15 éves horizontja azt jelzi:
végre nem tűzoltás folyik, hanem stratégiai gondolkodás. Olyan jövőkép, amelynek középpontjában a dél-szlovákiai magyar közösség méltósága, jogbiztonsága és regionális megerősödése áll.
Erről is beszélt vasárnap délután a párt elnöke Peter Bielik élőben rögzített műsorában, aki a Progresszív Szlovákia dél-szlovákiai látogatása kapcsán is kérdezte Gubíkot.
Az interjú hangsúlyos része a Beneš-dekrétumok mai alkalmazásának témája volt. Gubík szerint a helyzetet „nem mi okoztuk, és nem is a Progresszív Szlovákia párt, hanem a Szlovák Földalap gyakorlata”, amely 2019 óta „retroaktív konfiskálásokat” végez a hétköznapi valóságban.
2019 óta több mint száz esetben koboztak el földeket a Beneš-dekrétumokra hivatkozva – és nemcsak magyaroktól, hanem azoktól a családoktól is, akiknek már semmi közük az egykori kisebbségi létükhöz, mivel elszlovákosodott utódokról beszélünk
– mutatott rá.
A PS dél-szlovákiai aktivitására reagálva Gubík elmondta, hogy a párt képviselői találkoztak a Magyar Szövetség polgármestereivel, sőt egyes megyei képviselőkkel is, de a Magyar Szövetséggel nem került sor közvetlen találkozóra. Pozitívumként értékelte, hogy a PS nemzetiségi kérdésekről és kisebbségi jogokról tesz javaslatokat, mert ezekről „beszélni kell”. Hozzátette azonban,
lehet, hogy a PS érkezése politikai figyelmet hozott a térségbe, és ez önmagában még jó is. De a gondok, amelyek ezt a régiót sújtják — a jogfosztottság árnyai, a kiszámíthatatlanság, az állam távolsága — nem fognak egyetlen progresszív gesztustól megoldódni.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy Dél-Szlovákiában nem új politikai fogyasztók várják a következő pártot, hanem egy közösség, amely már túl sokszor élte át, hogy választási turisták jönnek és mennek, miközben az itt élők mindennapjai változatlanok maradnak. Van az a politikai reflex, amikor egy párt hirtelen rájön, hogy létezik Dél-Szlovákia is. Ilyenkor látványosan „kivonulnak”, kamerákkal, tanácsadókkal, nagy gesztusokkal — mintha épp most fedeznék fel a térképen azt a sávszerű régiót, amelyet eddig csupán színezésnek hittek a választási térképen. A PS most ugyanezt a gesztust tette meg. Az utóbbi hetekben megjelentek azokon a településeken, ahol a népesség egy része magyarul álmodik, szlovákul kommunikál az állammal, és közben mindkét nyelven megtanult óvatosnak lenni.
És ebben a kontrasztban válik élessé a Magyar Szövetség állítása: nem minden politikai jelenlét számít jelenlétnek. A térkép nem elég: ott kell élni rajta.
A dél-szlovákiai politikai térben korábban tapasztalt konfliktusokra utalva az interjúban felidézték Igor Matovič korábbi szereplését, amely „nem végződött jól”, és rávilágított egyes ügyek érzékeny voltára. A riporter szerint a Beneš-dekrétumokról folytatott párbeszéd mélyebb jogi vitát igényel, amelyet Gubík is megerősített. Mint mondta,
ezért hívtak meg minden parlamenti pártot, minden frakciót egy szakmai egyeztetésre. A Magyar Szövetség javaslata egyetlen mondatban foglalható össze, jegyezte meg: „a 104/1945. számú nemzeti tanácsi rendelet alkalmazását meg kell szüntetni”.
Ha valaki azt gondolta volna, hogy a kollektív bűnösség elve a történelem süllyesztőjébe került, hát tévedett. A 21. századi Szlovákiában ismét előkerül, csendben, egy hivatal zárt ajtaja mögött, egymilliárd eurót meghaladó értékű ügyekben. Ez több mint kisebbségi ügy. Ez a jogállamiság próbája. A Magyar Szövetség pedig abban különbözik az eddigi próbálkozásoktól, hogy szakmai javaslattal áll elő: egyetlen, tiszta jogi lépés — a kollektív bűnösséget kimondó rendeletek parlamenti elvi elutasítása és az ezekre épülő retroaktív elkobzások leállítása.
Ez nem történelmi revízió. Ez a civilizációs minimum.
Gubík hangsúlyozza, hogy ez „pro futuro” javaslat, nem a múlt visszafordítása. A régi sérelmeket „a történészekre” bízná, de a jelenben zajló elkobzásokkal „szakmai vitákat kell folytatni”. A kollektív bűnösség elvét szerinte „parlamenti határozattal” vagy szélesebb politikai nyilatkozattal kell elítélni, amire már korábban nyitottságot mutatott Peter Pellegrini államfő is – említette meg.
A párt jövőjéről szólva Gubík úgy látja, erős regionális beágyazottságuk van, fiatal politikusok és egységes vezetés áll mögöttük. Nem kertelt, elismerte, hogy a magyar választók nagy része távol marad a választásoktól, mások szlovák pártokra szavaznak; ezért „meg kell küzdeni” minden választóért, nemcsak a magyarokért, hanem más nemzetiségekért és a déli járások szlovákjaiért is. A teljes beszélgetést IDE kattintva lehet visszanézni.
Mi pedig leszögezhetjük: a Magyar Szövetség ki meri mondani azt, amit Szlovákia 30 éve kerülget: a jogfosztottság ma is létező valóság. Amikor Gubík László kijelenti, hogy „ez így nem normális”, akkor nem egy pártelnöki frázist hallunk. Azt halljuk, hogy valaki végre vállalja annak a kimondását, hogy a jogbiztonság nem lehet alku tárgya. Nem lehet olyan állam, amely egyszerre hirdet modern európai értékeket, miközben 80 évvel ezelőtti rendeletek alapján foszt meg embereket a tulajdonuktól.
A dél-szlovákiai régiók számára a kérdés ma már nem az, hogy „kell-e magyar párt?”, hanem hogy van-e olyan politikai erő, amely az itt élők valós problémáit veszi komolyan.
A válasz most először tűnik egyértelműnek: van. És ha valóban következetes marad, akkor nemcsak a magyar választókat szólíthatja meg, hanem mindenkit, akinek fontos, hogy Szlovákia ne csak papíron, hanem a gyakorlatban is jogállam legyen.
SZE/Felvidék.ma
