Az elmúlt évek során több olyan zsidó származású személlyel volt alkalmam találkozni, ill. beszélgetni, akiknek fel kellett tűzniük a sárga csillagot, akik szinte minden vagyonuktól megfosztva megélték a gettó, majd a koncentrációs tábor poklát, s akik egészen kivételes szerencsének köszönhetően túlélték azt. Akik bezárkóztak a gondolataikba, ha erről próbáltam kérdezni őket, akik elnémultak, ha le akartam jegyezni az emlékeiket, akik szinte szégyellték azt, ami velük történt! Ritka kivétel az olyan, aki merte vállalni az események nyilvános közreadását. A losonci származású L. Gály Olgának volt bátorsága, hogy még a gettóból elmeneküljön, s azt megírja. A ma Freyburgban élő, ugyancsak losonci származású Hidasi (Heksch) József is közreadta az emlékeit, ő olyan túlélő, akinek teljes családja a holokauszt áldozata lett.
Van losonci kötődése a rimaszombati születésű Kertész Weisz Lillinek is, akinek a „Mindent felfaltak a lángok” című regénye először magyar nyelven jelent meg 1994-ben Tel-Avivban, majd egy évvel később Budapesten is. A szerzőnek két héttel a tervezett esküvője előtt, Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után baráti segítséggel ugyan még sikerült Rimaszombatból, ahol a nagyszüleinél tartózkodott, családjához Egerbe eljutnia, de attól már nem tudták megmenteni, hogy néhány nappal később mellére kerüljön a sárga csillag. Majd következett az egri gettó, a halálvonat, Auschwitz, a brémai munkatábor, ezt követően a bergen-belseni tábor, ahonnan pontosan egy évvel azután, hogy pokolra járása elkezdődött, angol katonák kiszabadítják. Visszatérve Egerbe sok-sok sortársához hasonlóan tapasztalja, hogy otthonában „Mindent felfaltak a lángok”. A hitét és akaratát nem veszítve 1957-ben Izraelbe vándorolt.
A kötetről írták: „A könyv megírása avatott íróra vall. Gördülékeny, olvasmányos, minden mondatának mondanivalója van, és ha ezt a fájdalmasan szomorú témát szabad így jellemezni, annyira izgalmas, hogy az Olvasó nem tudja letenni, amíg a végére nem ér. Közben állandóan kísérti a gondolat, az égbekiáltó kérdés: hogyan létezik, hogy ez a minden emberi képzeletet felülmúló, kegyetlen genocídium a huszadik század kulturált Európájában megtörténhetett?!”.
A német, magyar és angol kiadás után a kötet 2010-ben héber nyelven is megjelent. A könyvből Fábri Péter adaptációjának felhasználásával készült színdarabot 2010-ben Blaskó Balázs rendezésében az egri Gárdonyi Géza Színház vitte színre, s amelyet 2011. június 27-én a Zsidó Fesztivál keretében Rimaszombatban is bemutattak.
„Az előadásban refrénszerűen ismétlődik a huszadik születésnapra és Lili hozzá kapcsolódó reményeire utaló mondat. Afféle összegzésként hat ez, amely időről időre az egyre szaporodó veszteségeket, megaláztatásokat veszi számba, és ennek ellenpontjaként próbálja megnevezni azt a pillanatot, amikor teljes volt a világ. Amikor a felnőtt kor küszöbén Lili azt várja, hogy családot alapít, néhány nap múlva hozzámegy Gyurihoz, a tehetséges hegedűshöz, aki a numerus clausus miatt nem járhatott a Zeneakadémiára, csak a Nemzeti Zenedébe. De Gyurit (Lisztóczki Péter) behívják munkaszolgálatra, és hiába biztatja azzal a mennyasszonyát, hogy néhány hónap alatt lecsillapodik ez az őrület, és akkor valóban a felesége lehet, Lili nem látja őt többé az életben.
És Lilinek azt kell megtapasztalnia, hogy minden más, mint amilyennek eddig hitte a világot. Már Rimaszombatról is egy keresztény lány papírjaival kell hazautaznia, mert a vonaton a csendőrök zsidókra vadásznak. És azt is meg kell tapasztalnia, hogy a mindennapi emberekben is fröcsögő gyűlöletté erősödik az addig szunnyadó antiszemitizmus. Aztán otthon azt kell Lilinek éreznie – miután a sárga csillagot is fel kell varrniuk –, hogy már nem ugyanazok a jogok illetik meg őket. Előbb gettót jelölnek ki Eger belvárosában is, majd elkezdődnek a deportálások.
Nagyon izgalmas az az emberi élmény, amit az előadás indítása közvetít, amit – talán szelídebb körülmények között – bármelyikünk átélhet, hogy nem lehet ráismerni arra a valóságra, amelyben eddig otthonosnak gondoltuk magunkat. Hogy abszurdnak tűnik az az állapot, amikor még terveink és vágyaink voltak, és a csendes jövőt vártuk. És nehéz azt megélni, hogy a vészterhesen abszurddá vált valóság jelenti ezután a mindennapokat. Hogy a vágyak helyére a szorongások lépnek. Hogy feslő szövedékként szétfoszlik minden, ami a biztonságunkat adta. Hogy másképp kezdenek el viselkedni az emberek, akikről azt hittük, hogy jól ismerjük őket. És hogy érvénytelenné váltak azok az emberi törvények, amelyeket megkérdőjelezhetetlennek tudtunk. Talán azért lépünk újra és újra ugyanabba a folyóba, mert folyton elmarad a számvetés, hogy milyen hordalékokat sodor magával a magyar történelem folyama, és mi az, ami rendre lerakódik az iszapba, hogy újból és újból felkavarodva zavarossá tegye a felszínt” – olvashatjuk az előadás egyik kritikájában.
A Rimaszombati Zsidó Hitközség kiadásában a kötet szlovák nyelven is megjelent Tömösvári Anna kiváló szlovák fordításában, amely megőrzi az eredeti magyar szöveg gördülékenységét és olvasmányosságát. A kötetet Dušan Rybártól, a Rimaszombati Hitközség elnökétől vehettem át, aki a beszélgetésünk végén zárásul csak annyit mondott: „Nem esti olvasmány”. Valóban nem az!
Puntigán József, Felvidék.ma
