![](http://www.felvidek.ma/images/stories/ikon/egyhazi_kep16.jpg)
Ezután Sárai Attila szímői plébános Salkaházi Sára testvér életáldozatáról tartott előadást.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa Tál Zoltán, a budapesti Központi Szeminárium spirituálisa volt, aki több egyházmegyéből érkező paptestvéreivel koncelebrált. A spirituális atya szentbeszédében kiemelte, hogy az Egyház évszázadok megpróbáltatásai után hitvallói révén ma is tanúságot tesz Krisztus evangéliumáról, ahogy azt a felvidéki magyarság jeles mártírjának, Esterházy Jánosnak példája is mutatja. A szentmise végén a zarándokok meghívást kaptak október 19-ére az Imakilenced következő állomására, a csallóközi Felbárra, ahol Boldog Batthyány Lászlóról emlékeznek majd meg.

Pázmaneum, Felvidék Ma