„Elnyűttetek, emberek! / Termő időm elpereg.” Írja Koncsol László, akinek játékos-ironikus, epigrammaszerű versei nyitják meg az új Szemle Végső dolgok című blokkját. Az öregség, öregedés, az elmúlással való szembenézés témáját írja tovább Villányi László és Bodnár Gyula verse.
„Lennünk már eleve a múlást jelenti, a múlást, a szavaddal szólva, a felejthetőséget…” írja Marno János Hanna lányával folytatott belsőséges, mégis filozofikus levelezésében. A blokkot Csanda Máté esszéje zárja, melyben Szőke Erikának, jelen szám illusztrátorának képeit elemzi a családi emlékezet, az idősíkok egymásra vetítése szempontjából.
A lapszám Liszka József utazó- és olvasónaplójával folytatódik, majd újabb részletet olvashatunk Soóky László: Piros ász oszt, nem oszt c. regényéből. A családtörténet ezúttal a háború utáni évek visszásságaiba kalauzolja az olvasót. Az emlékezet szempontjából értelmezi Jókai időskori írásait Merva Attila tanulmánya, Kovács Flóráé pedig hasonló pozícióból vizsgálja Vida Gábor prózáját. Soltész Márton egy irodalmi levél keretében vázol releváns olvasatokat Ottlik prózájához. Gyürky Katalin fordításában pedig Ljudmila Szaraszkina megjelenés előtt álló Dosztojevszkij-monográfiájából olvashatunk egy fejezetet. Grendel Lajos Néhány gondolat… c. sorozatában ezúttal két regényt (Tormay Cécile: Emberek a kövek között és Wass Albert: A funtinelli boszorkány) vizsgálva hangsúlyozza a szerző halála utáni szöveg autonómiáját.
Kritikát közöl a lap Grendel Lajos: Utazás a semmi felé regényéről Ayhan Gökhan tollából. Soóky László pedig a Komáromi Jókai Színház Csirkefej-bemutatójáról ír.
Minden pusztulásból új élet sarjad, a Szemle áprilisi száma a tavasz beköszöntével a biológia és az irodalom kapcsolatára kérdez rá.
szp, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”51857,51227,50021,50765″}