A kisiskolás korú gyermekeknek ajánlható könyv első része felváltva tartalmaz meséket és verseket, melyek részint az évkörhöz kapcsolódnak, részben népmesék feldolgozásai, részben gyermeki fantáziát megindító történetek. A könyv második részében találhatjuk Gesztenye Guszti „élettörténetét” és különös kalandjait olvashatjuk.
Már lapozás közben is megállapítható: Gyüre Lajos kötete három kis könyv összeigazítása, egymásba fűzése. Megszólal a költő mellett a klasszikus hagyományokon felnőtt mesegyűjtő és -író, s az emberi élet kortalanságát átlépő – meghökkentően korszerű – kísérletező. Gyerekkönyv egyszerre ritkán akar megfelelni ennyi kihívásnak.
Az évszakok egymásba hajlása, múltidézése és jelen idejű aktualitásai bravúrosan egynyelvű, egyfolyamú szerkezetet alkotnak. Ehhez nélkülözhetetlen a már említett hiteles és megalapozott tudás mindarról, amit nép- és műköltészet feldolgozása és művelése közben újraalkotásnak nevezhetünk. Gyüre Lajos képes arra, hogy nyelvi eszközeivel szintézist teremtsen a líra és az epika mezsgyéin haladva, mert ugyanaz a képi-fogalmi világ itatja át választott témáit is, üzenetközvetítő nyelvezetét is.
Ez a mesekönyv – a maga egyszerű alcímével: Versek és mesék – az alapvető klasszikus célszerűség jegyében született. Játsszunk együtt a szóval, a gondolattal, az emlékkel, altasson el a mesém, mégis emlékezz rá, hogy holnap valahol másutt folytassuk, de vissza is térhessünk hozzá, ha újra szeretnéd élni, amit álmodhoz kaptál tőlünk!
A költő kínálja a játékosságait, versei – hónapsoroló, rímfeleselő, beszélőnév-szócsavarintás, csattanós életkép formájában – nemcsak tanulásra, hanem köny-nyed költői játékra is ösztönöznek. Teremt régi-új hagyományt is, amikor állatmeseverset (Béka Béla lakodalma), balladát (Tiszavirág), fordított világot (Fókaapák egymás közt) foglal tömör, sűrű képi világába. Ünnepi versei (Karácsony; Aranyeső; Anyák napjára) a legjobb értelemben – antológiákba is kívánkozó – alkalmi költemények. Hangulatai pedig (A dió – őszi öregségünk lecsupaszított variációja; Esteledik – a teremtés áhítatos imája) a költő legszebb lírai remeklései közé emelkednek.
Epikusként is ennek a líraiságnak hódol, legyen az versben lüktető történet (Búbos Blanka lakodalma; Pösze Cini reggelije stb.), vagy gyűjtéseinek közös nyelv-beszédre fordítása. Mert ezen a – csaknem archaikus – nyelven szólal meg a régmúlt országos vándorhőse (Borsszem Jankó), és az Ung vidéki újabb szegényekről kelt írások (Őszi vihar; Pórul járt sárkány stb.) iskolás gyerek meg tanító hőseinek szeretetteljes világa. Világos, tiszta ez a nyelvezet, képköltése, ritmusai tovább lüktetnek bennünk, variációs gazdagsága, megszerkesztett rendje világosságot teremt mesélő és olvasó-hallgató között. Néha csak egy elszólás árulja el, hogy éppen születőben botlottunk egy új-klasszikus mesébe, ahol a falánk kis egérnek „Olyan pocakja lett, hogy az iskolában az igazgató bácsinak se volt különb”. És az újabb hasonlat szerint „Mi járatban vagy errefelé, ahol még a traktorok is párosával járnak, hogy bele ne ragadjanak a sárba?” (Cingár Cini meghízott).
A Merre tovább? kérdésére felelő harmadik mesefolyam talán idegen is ettől a szemlélettől. De megérezzük benne a maiság felé fordulás minden kínját és gyöt-relmét is. Mert a Gesztenye Guszti különös kalandjai mai mese, a kulcsos gyerekek szikár nyelvű költészete. Odafordulás mindenhez, ami aktuálisan vagány (itt az almát furkáló kukacok éppen olyanok, „mint a pesti négyes metró vonal építői”), a gesztenyéből faragott ló hasonlít a pardubicei kétéves kategóriában versengő ménre. De már napi szinten kesereghetünk a gesztenyeló okán a tankönyvek mai állapotáról, pedagógiai kritikaként odavetve: „Ilyen könyvet én ki sem adnék.” Gyüre Lajos meséje persze – minden kiábrándultsága ellenére – elsősorban azért bátor újítás, mert szakít mindennel, ami „konzervatív”. Témái közé beemeli az első cigi emlékét, vagy a fogamzásgátlótabletta-trükköt ugyanúgy, ahogy nyelvhasználatába a zrít, az idegenlégiósokat, sőt az aktuálpolitika május elsejei zenekar-értékelő topo-szát. A tragikusnak induló mesezáró tanulság ugyan optimista fordulatot vesz, ám a hajdani győztes hősökre már egyáltalán nem hasonlít a mi fordulatos mesénk elpusztított, főnixmadárként önmagából gyökeret eresztő, ápolásra szoruló magja (a képzavar a kritikus zagyvasága!).
irodalmiszemle.sk/ Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”51131,50637,45596″}
