Van, ahol karnevál, nálunk leginkább farsang. Egy biztos, nem telhet el fánk nélkül. Bár nem tartozik a legegyszerűbben elkészíthető édességek közé, de még a legnagyobb akaraterővel rendelkezők sem bírják ki, hogy legalább farsangi időszakban ne csábuljanak el egy finom farsangi fánk kedvéért! Farsangkor fánkot kell enni, és illik házilag is készíteni!
De hogy miért éppen ilyenkor kerül leggyakrabban a süteményes tálakra ez a zsiradékban kisütött, jellegzetes kelt tészta? Valaha a szegény nép egyszerűen ki sem bírta volna a negyvennapos koplalást. Ezért a papok és a szerzetesek azt tanácsolták, hogy a böjt előtt tápdúsabb ételeket vegyenek magukhoz. Így aztán kenyér helyett az energiában jóval gazdagabb fánkkal tömték meg a gyomrukat.
A farsangi fánknak egyébként a története is vidám, karneváli emlékeket idéz. Ez az egyszerű paraszti fánk, a Beignot, a párizsi mézeskalácsosok kedvelt készítménye, egy párizsi bálon különösen nagy sikert aratott. Felfigyelt rá az álruhában táncoló Marie Antoinette (XVI. Lajos hitvese), megízlelte, azután megvette a mézeskalácsos egész kosarát. Elmondatta magának a receptjét is, megtanította rá a cukrászát – és e „fejedelmi” falatból a francia királyi udvar ünnepi fogása lett.
Egy másik forrás szerint a fánk története Bécsben kezdődött, és a véletlennek köszönhetően született meg az első fánk. Amikor egy Krapfen nevű pék meghalt, a felesége vette át a finom kenyeréről híres pékség vezetését. Egy napon a kenyér nem készült el idejében. A vásárlók egyre türelmetlenebbek lettek, és addig zúgolódtak, míg a pékné kijött a sodrából, és egy darab, keze ügyében lévő kenyértésztát valakinek a fejéhez akart vágni. Ám elvétette a célt, és a tészta a kályhán lévő, forró zsírral teli lábasba pottyant. A váratlan következmény az lett, hogy a célját tévesztett tészta néhány perc alatt szép aranysárgára sült, s a véletlen jóvoltából megszületett az első fánk, amit a bécsiek azóta is Krapfennak neveznek.
Innen terjedt el ez a kiváló, kelt tésztából készült sütemény Európában. Mivel az eset farsang idején történt, az időszak neve is szerepelt a nevében, farsangi fánk néven vált ismertté. A tűzről pattant asszonyka egy jól sikerült mozdulattal új ételt alkotott: nem volt egy rossz dobás. Lehet, hogy nem pont olyan volt, mint a mostani fánkok, de mégis csak ez tekinthető a mai farsangi fánk ősének.
Hazánkban a fánksütés szokása a Dunántúlról terjedt el, és vált egyre több helyen szokássá, hogy a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsangkor édességként az asztalra kerülhessen ez a finom nyalánkság. Székelyföldön pánkónak hívják, Baranyában huppancs a fánk neve, Borsodban és a Bodrogközben krepli, a Felvidék némely helyén siska, a palócoknál pedig pampuska.
Ezekben a hetekben a tél búcsúztatását, a tavasz közeledtét evés-ivással, tánccal egybekötött vidám mulatságokkal, tréfás összejövetelekkel, bálokkal ünnepelték és ünneplik ma is az emberek. S ilyenkor szívesen fogyasztják a farsangi fánk néven híressé vált, zsiradékban kisütött tésztaféleséget. Akárhogy is hívjuk a szalagos fánkot, nélküle a farsang nem az igazi. Így tartják ezt Martoson is, ezért a nyugdíjasok és mozgássérültek szervezete a mezőgazdasági szövetkezet ebédlőjében ismét megrendezte a hagyományos siskapartiját.
A szervezet elnöke, Bobek Eszter köszöntötte a megjelenteket, köztük a szomszédos Vágfüzesről érkezett vendégeket és persze az igazi fánkkülönlegességek alkotóit. Igazán kitettek magukért az asszonyok. Mindenki finomabbnál finomabb fánkokat kóstolhatott. A partira negyven tál siskát hoztak a jelenlévők, így a kóstolás után megismerkedhettünk a jó siskakészítés fortélyaival is.
„A farsangi fánk legyen könnyű, miként a hab és omlós, hogy szinte elolvadjon az ember szájában. A színe pedig legyen 
aranysárga. A szalagos fánk viszont akkor igazi, ha a megsült tésztában középen egy szalagszerű, világosabb csík szalad körbe. A titka az, hogy közepesen meleg olajban kell elkezdeni a sütését, fedő alatt, majd amikor megfordítjuk az aranybarna fánkot, akkor levesszük a fedőt. A tejet a cukorral meglangyosítjuk és belemorzsoljuk az élesztőt. Amikor az élesztő megkelt, a liszttel, margarinnal, tojássárgájával, sóval, rummal, lágy tésztát gyúrunk. Akkor jó, ha puha és leválik a kezünkről. Langyos helyen másfélszeresére kelesztjük, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk. Fánkszaggatóval (vagy ennek híján 1 dl-es pohárral) kiszaggatjuk és konyharuhával letakarva még 30 percig pihentetjük. Ekkor ujjunkkal lyukat nyomunk a közepébe és közepesen meleg olajban, a lyukas résszel lefelé, fedő alatt aranybarnára sütjük. Ha megfordítjuk, már nem kell a fedőt visszatennünk, úgy sütjük tovább. Ha elkészült a fánk, ne rakjuk egymásra, csak egymás mellé, mert a meleg gőztől befülled és összeesik. Ha még forró, ne szórjunk rá porcukrot, mert megolvad és eláztatja a fánkot. Várjuk meg, amíg langyos lesz. A kisült, forró fánkokat megszórhatjuk vaníliás cukorral. Lekvárral tálaljuk.
Mivel ilyen mennyiségű siskát nem tudtunk megenni, ezért másnapra is marad a fánkból. Reggel meghintettük egy kevés vízzel, pár percre sütőbe tettük és a friss siskát elvittük az óvodába és az alapiskolába. A gyerekek versenyt ettek és csak úgy ragyogtak az örömtől” – zárta tájékoztatását a szervezet elnöke.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
A szerző felvételei
