Léva önkormányzata, ahogy a többi szlovákiai településéé is, erősen megérzi a koronavírus-járvány okozta nehézségeket és ez elsősorban a költségvetéssel kapcsolatosan mutatkozik meg. A legnagyobb kiesésre a városháza az …
BM
-
-
A Szociális Biztosító június 1-től visszavonta mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a koronavírus-járvány idejére a nyugdíjak kérvényezésére vonatkozóan bevezettek. Június elsejétől tehát a nyugdíjra jogosultak a Szociális Biztosító területi …
-
Mától, június elejétől csaknem megszokott rend szerint működik a Jogsegélyközpont – erről Mária Kolíková belügyminiszter számolt be. A koronavírus-járvány miatti megszorítások enyhítése következtében újból megnyitnak a jogsegélyhivatalok és …
-
A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) mindent megtesz azért, hogy a gyerekek a koronavírus-járvány ellenére se maradjanak nyári táborok nélkül. Azonban a helyzetre való tekintettel ezek is megváltozott körülmények …
-
Ingrid Brocková, a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumának államtitkára a Tablet TV-nek adott interjúban részletezte, hogy az egyes államok és nemzetközi intézmények miként próbálnak megbirkózni a koronavírus-járvány következtében előállt helyzettel.
-
Hamarosan itt a nyár, a szabadságolások ideje. Igaz, az idei nyár a legtöbb ember számára eltér majd a megszokottól. A szakemberek ugyan azt tanácsolják, maradjunk otthon, nyaraljunk hazai …
-
Az Ausztriából Szlovákiába érkező ingázók továbbra is a járfalusi határátkelőhelyen várakoznak. Ugyanis még mindig arra várnak, hogy beinduljon a Google és Apple által kifejlesztett eKarantena alkalmazás, amelynek beiktatásával …
-
A szlovákiai bankok szigorították a lakossági kölcsönök intézését. Lényegesen kisebb összeget adnak és változnak a hitelfelvétel feltételei is. Az év elején még a kölcsönök összege jóval magasabb volt. …
-
Bizonyos kor után mindenkit érdekel a nyugdíjaztatás kérdése, hiszen előbb-utóbb valamennyien eljutunk a nyugdíjkorhatárhoz. Mikor vonulhatunk nyugdíjba, mekkora a minimális nyugdíj összege, dolgozhatunk-e nyugdíjasként, ki jogosult rokkant nyugdíjra …
-
Milan Krajniak munkaügyi miniszter állítása szerint Szlovákia jobban áll a koronavírus-járvány következtében kifizetett támogatások terén, mint a szomszédos országok. Mindezt egy tévés vitaműsorban mondta, amelyben vitapartnere Ján Richter …

