A Szövetség szakértői küldöttsége szerdán találkozott a Szlovák Földalap (SPF) vezérigazgatójával, Ján Marosszal, akivel az utólagos földelkobzások ügyében tárgyalt, ami több száz, elsősorban magyar családot érint negatívan.
Beneš-dekrétumok
-
-
A Szövetség azt tapasztalta, hogy 2020 után az ígéretek ellenére is földelkobzások történnek a szlovák állam részéről. Erre figyelmeztetett a mai pozsonyi sajtótájékoztatón Forró Krisztián elnök, Mózes Szabolcs …
-
Trianonról sokat beszélünk, Trianonnak könyvtárnyi az irodalma, de az az esemény, amely véglegessé tette az 1920. június 4-i döntést, sőt: Magyarország tekintetében még súlyosbította is, a történésztársadalmon kívül …
-
Jobb címet nem is adhattak volna a szerzők a második világháború utáni időszak történetét bemutató könyvnek. A Klemen Terézia és Oláh Kálmán szerzőpáros közérthetően foglalta össze a Beneš-dekrétumok …
-
Mi a Beneš-dekrétumok mai öröksége? – teszi fel a kérdés Kovács Balázs abban az animációs videóban, amelynek központi témája a csehszlovákiai magyarok második világháborút követő jogfosztása. Véleménye szerint …
-
A napokban nagy vihart kavart Korčok külügyminiszter kijelentése, miszerint ,,Szlovákia nem Felvidék”. Nos, bárhogyan is vesszük, a Felvidék történelmi megnevezés, s bárki uralja ezt a területet, a neve …
-
„Arra kérem Magyarország legfelsőbb vezetőit, hogy tartsák tiszteletben a Szlovák Köztársaságot” – kezdődik a szokatlan diplomáciai üzenet, melyben Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének a napokban Somorján elhangzott …
-
Azt mondja az EU, hogy a Beneš-dekrétumok már idejemúlt dolog, meg amúgy se érvényes már (tényleg nem olvasták a Fico-kormány alatt hozott megerősítő törvényt?! De, olvasták, csak tesznek …
-
A helyreállítási alap uniós rendelete alapján a környezetvédelmi és gazdasági fenntarthatóság aspektusait is szükséges figyelembe venni, melyek a szociális érzékenységgel együtt képezik az ENSZ fenntartható fejlődési céljait. (Beneš-dekrétumok, …
-
Kitekintő
Az Európai Bizottság szerint a Beneš-dekrétumok nem ütköznek az uniós jogba. A magyar pedofiltörvény bezzeg igen?
Pár napja értekeztem róla, hogy milyen kettős mércét alkalmaz az Európai Unió, amikor a nemzeti kisebbségek tárgykörét tagállami hatáskörnek, míg az LMBTQ-t európai értéknek tekinti. Alig telik el …