Címke: Lévai Szent László Kör
A Lévai Szent László Kör tíz esztendeje a magyar katolikus közösség...
Igen széles az idén jubiláló kör tevékenységi köre. Mindezzel felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül a lévai magyar közösség erősítését szolgálják.
Csókay András tanúságtétele Léván
A tanúságtételek alatt elhangzott, hogy minden műtétnél, minden beavatkozásnál a legfontosabb az ima, a Jézus-ima elmondása, Jézus Krisztus segítségül hívása és a rózsafüzér imádkozása.
A lévaiak részvétele Ferenc pápa budapesti szentmiséjén képeken
A Lévai Szent László Kör szervezésében Léváról, Zsemlérről, Vámosladányból, Garamkálnáról és Felsőszemerédről 46 zarándok vett részt Ferenc pápa budapesti szentmiséjén.
Már érkezéskor a Bajcsy-Zsilinszky úton...
A Lévai Szent László Kör megtartotta éves közgyűlését
Január 24-én került sor a Reviczky Házban a tevékenysége tizedik évébe lépett Lévai Szent László Kör éves rendes közgyűlésére. A szép számban megjelent tagságot, támogatókat és vendégeket érkezésükkor az elnökség nevében Ivkovič Sándor fogadta, aki az ún. „Csodás érem”-mel lepett meg mindenkit.
Tisztújító közgyűlést tartott a Lévai Szent László Kör
Az elnöki beszámolót a tisztújítás követte, melynek során a közgyűlés 2024-ig a következő elnökségnek szavazott bizalmat: elnök – Müller Péter, alelnök – Ivkovič Sándor, titkár – Ivkovič Krisztina, pénztáros – Müller Éva.
Advent léleksimogató eseményei Léván
A lévai római katolikus magyar hívek közösségét is érzékenyen érintette a hír, hogy a súlyosbodó járványhelyzet miatt éppen advent első vasárnapjától tiltották be a...
Szent László-emlékmise Léván
A lévai Szent Mihály római katolikus plébániatemplom kettős tornya közül Szent László királyunk 4 méter magas pirogránit szobra tekint le a városra, s őrködik...
Imaórát tartottak a lévai kálvárián dr. Kucsera Ferenc boldoggá avatásáért
Idén június 25-én volt 102 éve, hogy dr. Kucsera Ferenc lévai születésű, szentendrei római katolikus káplán a Tanácsköztársaság időszakában 27 évesen mártírhalált halt a...
Az online tér által Isten házává változnak az otthonaink a nagyböjt...
A nagyböjti elmélyülés időszakában a kialakult járványhelyzethez igazodva a Lévai Szent László Kör tagjai kis, családias közegben tartják meg vasárnaponként a nagyböjti keresztutat. Mindamellett...
II. Rákóczi Ferencre, a vallásos fejedelemre emlékeztek a lévaiak
Bevezetőjében Müller Péter, a kör elnöke elmondta, hogy a hiánypótló előadás célja egy olyan oldaláról bemutatni II. Rákóczi Ferencet, melyről, főleg a múltban, egyáltalán nem esett szó, de a jelenben is csak mellékesen kerül bemutatásra, annak ellenére, hogy a nép szívében ma is élő nagyságos fejedelmünk élete és szolgálata útmutató lehet a mai keresztény embere számára.
Az emlékévek jegyében telt az elmúlt esztendő a Lévai Szent László...
Január 28-án került sor a Reviczky Házban az idén tevékenysége nyolcadik évébe lépett Lévai Szent László Kör évi rendes közgyűlésére. A szép számban megjelent tagság és a vendégek a Szűzanyához intézett közös fohásszal kezdték a közgyűlést.
Kezdetét vette a Lévai Szent László Kör karácsonyi adománygyűjtése
A lévai Szent Mihály-plébániatemplomban a 8.45 órai vasárnapi magyar nyelvű szentmisék előtt és után gyűjtenek tartós élelmiszert, játékokat és könyveket Léva és vidéke hátrányos helyzetű gyermekes családjai részére.