A búcsi Katona Mihály Alapiskola alsó tagozatos tanulóival május 24-én tanulmányi kiránduláson vettünk részt Szentendrén a Szövetség a Közös Célokért társulás jóvoltából, a Petőfi 200 diákutaztatási program keretében. …
Szövetség a Közös Célokért
-
-
A dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola adott otthont annak az egyszülős fesztiválnak, amire a FEMIT szervezésében került sor május 27-én. A fesztivál célja, hogy közelebb hozza egymáshoz azokat a …
-
Június 6-án, kedden 17.30 kezdettel szervezik meg Tóth Péter Lóránt Toldi írójához elküldöm lelkemet című irodalmi estjét a Petőfi 200 – emlékév tiszteletére a nagykaposi Magyar Közösségi Házban.
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás június 8-án, csütörtökön 14.00 órai kezdettel szervezi meg a Közéleti kávéház programsorozat részeként a civil információs napot a gútai kultúrházban. További részletek …
-
A Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának hatodikos tanulói május 18-án a Szövetség a Közös Célokért társulás jóvoltából Losoncra utazhattak, ahol a Nógrádi Múzeum és Galéria Kalandos Petőfi című programsorozatának …
-
A rozsnyói Fábry Zoltán Alapiskola diákjai május 26-án a rimaszombati Gömör – Kishonti Múzeumban tettek látogatást. A Szövetség a Közös Célokért társulás diákutaztatási programjának keretén belül 44 diák vett részt …
-
A bélyi alapiskola a Petőfi 200 emlékév keretén belül május 24-én tanulmányi kiránduláson vettek részt Széphalomban, a Magyar Nyelv Múzeumában a Szövetség a Közös Célokért diákutaztatási programjának keretén …
-
A Petőfi 200 program keretében a Szövetség a Közös Célokért diákutaztatási programjában a nagykaposi Gimnázium 18 elsős diákja és két kísérő tanára május 17-én látogatást tett a nyíregyházi …
-
A Szövetség a Közös Célokért diákutaztatási programjának keretén belül a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola diákjai május 23-án meglátogatták Közép-Európa legnagyobb újkori erődjét Komáromban. A Petőfi-emlékévvel egybekötött tanulmányi kiránduláson …
-
Az ipolyvarbói Mikszáth Kálmán Alapiskola 14 diákja két pedagógus kíséretében vett részt a Petőfi-emlékév kapcsán azon a diákutazáson, amelyre a Szövetség a Közös Célokért jóvoltából került sor május …

