Június 4-én nemcsak a 105 éve aláírt trianoni békeszerződésre emlékezünk, hanem 15 éve ez nap a magyar nemzet összetartozásának napja is. 105 éve a határon túl – Szlovákiában, …
Szövetség a Közös Célokért
-
-
480 szeretettáska jutott el nélkülöző, szegénységben élő nőkhöz a Nőtagozat (Magyar Szövetség), a Szövetség a Közös Célokért és a rozsnyói Pro Le-ti társulás adománygyűjtése által. Több mint 50 …
-
Régió
Határok nélkül – Palik Zoltán civil kapcsolódásról, mesterséges intelligenciáról és közös felelősségről
A civil szektor jövőjéről, határokon átívelő együttműködésről és a digitális kihívásokhoz való alkalmazkodásról beszélgettünk Palik Zoltánnal, a miskolci Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület (ERKE) szakmai vezetőjével, aki egyúttal …
-
Idén ötödik alkalommal szervezi meg a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) a Felvidéken a „Gyereket a magasba!” elnevezésű közösségi programot, amely mára a gyermekes családok egyik legkedveltebb eseményévé …
-
A párkányi régióban működő Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás május harmadik vasárnapján tartott megemlékezést Isten szolgája Esterházy János tiszteletének jegyében a Sobieski emlékparkban. Az egybegyűlteket Dániel Erzsébet, a …
-
„Duray Miklós emlékére – közös összefogással” címmel indított közadakozást a Szövetség a Közös Célokért társulás, hogy a felvidéki magyar közélet ikonikus alakja tiszteletére, születésének 80. évfordulóján méltó síremléket …
-
A Szövetség a Közös Célokért „Duray Miklós emlékére – közös összefogással” címmel közadakozást indított azzal a céllal, hogy a felvidéki magyar közélet egyik legnagyobb alakja, Duray Miklós számára méltó síremléket …
-
Ünnepi közgyűlésen emlékeztek a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) megalakulásának harmincötödik évfordulójára. A díjátadóval egybekötött március 29-ei ünnepi alkalomnak az ipolysági városháza adott otthont. Az SZMCS 36. közgyűlésén a …
-
Gróf Esterházy János halálának 68. évfordulóján Prágában az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért, valamint a Prágai Magyar Katolikus Plébánia által szervezett megemlékezésen rótták le tiszteletüket …
-
A Prágában élő magyarok hosszú évek óta az évnek ebben a kora tavaszi időszakában, márciusban, Esterházy János születésének és halálának havában összegyűlnek, hogy fejet hajtsanak a mártír politikus …

