Wass Albert krisztusi életutat járt: magasból indult, mélybe szállt, de magasra emeltetett. Sorsában rejtőzik a magyar keresztút és feltámadás. Erdélyi korszaka sikertörténet. Diákkori versei és ifjúkori prózája hírnevet hoznak számára, első regénye bestseller. Irodalmi díjakban és nemzeti irodalmi elismerésekben részesül. A Nyugat, a Helikon, az Erdélyi Szépmíves Céh és a Kisfaludy Társaság ígéretes magyar íróként tartják számon.
A háború mindent kettétör. Jön a pokolra szállás, menekülés, a szülőföld elvesztése. Élete hátralevő részét emigrációban tölti. Nevét feketelistára teszi a kommunista hatalom. A magyar olvasók nem tudják, hogy 1945-50 között Németországban megjelent műveit öt nyelvre fordítják! Amerikában újraépíti irodalmi elhivatását. Termékeny író, aki 90 éves koráig ír, ötven könyvet ad ki magyarul és angolul.
A hanyatlás végnapjaiban mégsem érzi magát sikeresnek. Hányattatott sorsa nem szűnik meg halálával. Életművét gátlástalanok önös dicsőségük trófeájaként használják. Szellemi örökségét mesterségesen szított ellentmondások kontextusában vallatják és kiforgatják. Soha nem vallott nézeteket sütnek rá. Kérlelhetetlen gyűlölői a háborús bűnösség hamis vádja alól nem akarják feloldozni.
Mindezek ellenére, Wass Albert az egyik legnépszerűbb 20. századi magyar író. Műveit olvassák, gondolatait idézik, írásait színpadra viszik és filmesítik. Regényei egy irodalmi felmérés szerint a legnépszerűbb könyvek között foglalnak helyet. Tiszteletére egyre több városban szobrot emelnek.
A nevét viselő irodalmi körök határon innen és túl, a világon mindenütt megemlékeznek róla születése 100. és halála 10. évfordulóján. Hátrahagyott kéziratait fiai sorban megjelentetik. A kiadott könyvek hasznát ők apjuk végakarata szerint, erdélyi jótékonyságra fordítják. Hagyatéka felbecsülhetetlen érték, mely egy szebb, jobb és emberségesebb világot idéz.
Mintha csak életéről vallana, a világégésben írt egyik levelében ez áll: „Nem voltunk mi hősök, csatázó félistenek: emberek voltunk csupán, akik állottunk, amikor állani kellett, ott, ahol kellett és egy tapodtat sem jobbra, vagy balra attól. Mentünk, amikor menni kellett és pontosan tudtuk, hova megyünk s miért. Nem volt sok kérdeznivalónk, nyugtalan lázak gyötörtek, s egészen elfeledtük, hogy az életnek idehaza mennyi sok csínja-bínja van. Szép volt, emberhez és magyarhoz méltó…” (Tábori posta, 1944)
Küldetését egy életrajzi írásában így foglalja össze: „Írónak rendelt az Úr, mégpedig abból a fajtából, akinek nem szórakoztatás a feladata, nem is a világ szépségeinek dicsérete, hanem mindössze nemzetének szolgálata. Ezt tettem, ezt végeztem, jól-rosszul, legjobb tudásom szerint. Hídépítő igyekeztem lenni. Hidat próbáltam verni múlt és jövendő között a rendelkezésemre álló jelen felhasználásával. Életem egyetlen feladatának nemzetem megmentését ismertem föl. Ezt pedig úgy láttam megvalósíthatónak, ha egybefogom a szétszórtságban még megmaradt erőket egyetlen cél szolgálatára: megismertetni a világgal a magyar nemzetben rejlő értékeket, lehámozni nemzetemről azt, amit az ellenséges propaganda az utolsó évszázad során rákent. Ennek az egyetlen célnak a szolgálatára állítottam be egész életemet. Megtettem a magamét s a többi már nem az én gondom. Nemzetemen még az Úristen sem segíthet, ha hamarosan nem ébred magára. De akár magára ébred, akár nem, én már nem leszek itt, hogy elsirassam, vagy együtt örvendezzek az örvendezőkkel egy megrendítően szép és csodálatos föltámadáson, amit csak az Úristen adhat meg, mert más reménységre lehetőségem sincsen. És ez jól is van így. Legyen velünk az Úristen kegyelme!” (Búcsúszó)
DunaTV
