A TV2 beszédtechnika tanárát, Dibusz Évát munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéssel jutalmazták az Államalapítás ünnepén.
2008. augusztus 19-én, ünnepélyes keretek között vehette át a rangos díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, melyet több mint három évtizedes bemondói és műsorvezetõi munkájáért, a beszédművelés terén végzett sokoldalú tevékenysége elismeréseként adott át Kiss Péter kancelláriaminiszter.
A televízió képernyőjéről ismerhetjük őt, hosszú évekig bemondónőként köszöntötte a televízió nézőit: gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Egy ideje beszédtanárként dolgozik, készíti fel a következő – hozzá hasonló hivatást választó – nemzedéket a szépen fogalmazott és jól előadott beszéd lényegére, titkára. Hivatása egyébként összefügg ifjúkora álmaival is, hiszen tiniként Léván végezte el a pedagógiai szakközépiskola négyéves óvónői szakát. A nyári gyakorlatokat a naszvadi óvodában töltötte, ott, ahol ő is óvodás volt annak idején. Nagyon szerette a mesét, mondókát, verset mondott a gyermekeknek. Különösen a zenei foglalkozásoknak volt nagy népszerűségük, hiszen gitárral énekeltek, lelkesen. Az érettségi után Budapestre került, itt él a mai napig. Ha meglátogatja három testvérét és édesapját, felidézik a tévé nélküli gyermekkor szépséges pillanatait. Na de minderről meséljen inkább ő.
Falun vagy városon nőttél fel?
Falun, Naszvadon, mely egy szlovákiai nagyközség, magyarok és szlovákok lakják. Érdekes keveréknyelven jól megértik egymást itt az emberek, s a gyermekkorom idején még főleg kertészkedéssel foglalkoztak az itt lakók.
Szerettél járni suliba, volt kedvenc és utált tantárgyad?
Nagyon szerettem suliba járni, folyton nyüzsögtem, minden buliban benne voltam, szerettem a magyar és a rajzórákat, a matek-fizika-kémia, torna nem túlzottan lelkesített. Gyermekként sokszor adtunk műsort a kultúrházban, ezekre tanítóink segítségével lelkesen és kreatívan készültünk. Emiatt néha nehezteltek rám a szüleim, hiszen segítenem kellett volna, de többet voltam suliban, mint otthon.
Mit válaszoltál akkoriban a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre?
Nem emlékszem, talán tanítónéni…
Mi volt a hobbid, kedvenc játékod, rosszalkodtál-e?
Nagy családban nőttem fel, s már korán kivettük a részünket a ház körüli és kerti munkákból, de nagyon szerettem emellett olvasni, biciklizni, bújócskázni, labdázni, szánkózni, korcsolyázni, nyáron fürödni a Nyitrában és a kavicsosban, soha nem unatkoztam.
Természetesen gyakran megesett, hogy olyat tettünk, amit nem lett volna szabad, és ilyenkor büntiben voltam. Időnként például jókat verekedtünk a fiúkkal. Ami viszont nem maradt ki a gyermekkoromból, hogy vasárnap mindig elmentünk templomba, ez így volt természetes.
Mi mindennel foglalkoztál a műsorvezetés előtt?
Óvónéninek tanultam Léván, majd egyetemre jártam Budapesten, aztán bemondó lettem a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban (kívánságműsor, híradó, szinkron, reklám, hangalámondás, színpadi műsorvezetés). Mostanában tanítok, műsorvezetőket, riportereket, üzletembereket, politikusokat készítek fel a nyilvános szereplésre. Nagyon izgalmas feladat, érdekes is, naponta új és új csodákat fedezek fel, szeretem csinálni. De szoktam szinkronizálni, „hangalámondani”, reklámokban is hallható vagyok.
Sok barátod volt fiatalként vagy akkoriban szerettél inkább egyedül játszani? Szavaltál, rajzoltál, énekeltél, álmodoztál?
Mindig sok barátom volt, szerettem a közösségi életet, tánccsoportot, színházi előadásokat szerveztem, szavalóversenyekre jártam, lakodalomban, keresztelőkön mondtam verset, később bálokon énekeltem a helyi zenekarral. Amolyan cserfes, bátor és öntudatos kiscsaj voltam, azt mondják.
Ha teljesülhetne három kívánságod, mi lenne az?
Nincsenek ilyenek, mert ami megvalósulhat, annak érdekében határozottan és elszántan harcolok (anyagiak, szakmai célok), ami lehetetlen, arra szerintem kár az időt fecsérelni, csak csalódás lehet a vége.Vagyis: az aranyhalak, a mesebeli jótündérek és a manócskák maradjanak csak a mesében, az élet maga legalább annyira szép és varázslatos, csak észre kell venni a nagy rohanásban.
Hiszel a manókban?
„Az aranyhalak, a mesebeli jótündérek és a manócskák maradjanak csak meg a mesékben, az élet szép és varászlatos, csak észre kell venni…”
Mit üzensz a gyermekeknek?
Játszanak sokat, sokat. Ne akarjanak túl hamar felnőttek lenni, őszintén és becsülettel vállalják a felelősséget a tetteikért, legyenek vidámak, egészségesek. Ne csak a pénz és a hírnév utáni hajszát tanulják el tőlünk, hanem a szeretetet, barátságot, egymás tisztelését is
Dibusz Éva egy szlovákiai faluban, Naszvadon nõtt fel, óvónõnek tanult Léván, majd Budapesten járt egyetemre. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió bemondója volt, szerepelt kívánságmûsorban, híradóban, szinkronhangként és reklámfilmben, vezetett mûsort színpadon. Jelenleg a TV2 beszédtechnikai tanáraként mûsorvezetõk, riporterek számára tart beszédórákat, és avatja be õket a kamera elõtti mozgás rejtelmeibe.
mno, csutkamano.hu
