Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ünnepi gondolatait tárjuk olvasóink elé, aki a Magyar Nemzetnek nyilatkozott karácsony kapcsán.
A Magyar Nemzetben (Szent csere 11. o.) Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek nyilatkozik, aki elmondta: „Akik karácsonykor inkább csak elandalodni szeretnének, legkésőbb karácsony másnapján kijózanodhatnak ebből az érzületből. Legalábbis, ha elmennek egy aznapi szentmisére. Hiszen december 26. már nyomban Szent István vértanú napja. Idén ugyanazon a napon arról is megemlékezünk, hogy akkor van a 60. évfordulója Mindszenty József bíboros kommunisták általi letartóztatásának. István vértanú és a hercegprímás bátor, hitvalló magatartására csak az lehet a magyarázat, hogy személyes kapcsolatuk volt Megváltójukkal. Hitünkkel nekünk sem a gyermek Jézushoz kell kötődnünk, hanem az értünk, emberekért meghalt és feltámadt Jézus Krisztushoz. A jászolbeli állapot a kezdet volt. Ám már az is, hogy a mi Urunknak ilyen nyomorúságos körülmények között kellett megszületnie, megtestesülnie, Isten alázatáról beszél… Isten, hogy megmentsen minket, emberré „szegényítette” magát. Erre mondják az egyházatyák: szent csere. Az Isten emberré lett, hogy mi Isten fiaivá lehessünk.
Ez nem egészen az, amit az ősszüleink, Ádám és Éva eredetileg akartak. Arra, hogy az ember merő gőgből, hitetlenségből istenként akar viselkedni, a posztmodern kor is félelmetes példákkal szolgál. Elő lehet állítani az embert klónozással? Akkor, nosza állítsuk elő – mondja egy kórus. Amit az ember megtehet, meg is akar tenni. Sok téren látjuk, mekkora katasztrófával fenyeget ez. Bioetikai problémát hordoz az egyház szerint a lombikbébi is, már azokban az esetekben, ahol nem ismeretes az apa. Ez esetben az is fennáll, hogy sok megtermékenyített petesejt, azaz emberi élet válik az orvosi beavatkozás áldozatává. Én megértem azokat a szenvedéseket is, amelyek egy felbillent egyensúlyú világ következményei. Csakhogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy szülei személyes szerelméből szülessen. Más oldalról viszont minden, már megfogant magzatnak joga van az élethez, ahhoz, hogy szülei felelősen vállalják őt. A világban kettősség figyelhető meg. Egyfelől milliószámra, szívfájdalom nélkül abortálják a magzatokat, másfelől pedig milliókat áldoznak arra, hogy legyen gyermek ott, ahol nem született. Ha utóbbihoz ismeretlen apa ivarsejtjét vennék igénybe, arra a keresztény etikának megfelelően, felelős szülőknek csak azt mondhatom, hogy válasszák az örökbefogadást.”
Azzal kapcsolatban, hogy a balliberális sajtó élesen támadta őt és azon főpásztortársait, akik aláírták 2007-ben a Márciusi Chartát, valamint tavaly augusztus 20-án elmondott ünnepi szentbeszédéért, Bábel érsek feltette a kérdést: „… miért is ne foglalkoznék a történelmi egyház a közéletiség erkölcsi kérdéseivel? Hogyan is hallgathattam volna el az igazságot ekkora bajok idején és éppen a keresztény magyar államot alapító királyunk ünnepén?” Bábel Balázs leszögezte: „A kapitalizmusnak önmagában nincs lelke, ezért ahol morális válság van – és ez a nyugati civilizációban bősséggel kimutatható –, ott egyéb válságok is jelentkeznek. Hogyan is tudnánk gátat vetni a személytelen multinacionális tőke mohóságának, értékvakságának, ha a közösségekben nincs szolidaritás?
Ami pedig a demokráciát illeti, azzal nekem fenntartásaiam is vannak. Mondják, a létező legjobb rendszer. Igen, ha jó és okos emberek szavazzák meg az őket képviselőket. De a szavazóurnában ugyanannyit ér egy neves orvosprofesszor, és a kocsmából kitámolygó lumpen voksa. Amíg a szavazó tömegeket szinte korlátlanul lehet manipulálni, megvásárolni, addig a demokrácián van még foltoznivaló. S ez nem csupán a magas politika hiátusa, a következmények mindennapi életünkre is kihatnak.
Elég, ha csupán az egészségügy „racionalizálására” utalok. Egy 90 éven felüli idős emberünket a mentő helyébe szerződtetett maszek betegszállító vitte hajnalban rutinjellegű ellátásra, no nem a közeli kalocsai intézménybe, hanem Budapestre, ott hosszas várakozás után ellátták, de a betegszállító nem tért vele egyenesen haza, előbb szinte körbejárták egész Bács-Kiskun megyét. Így csak késő este volt ismét otthon. Az egyik kicsiny településen a pap napi kétszer tart misét, mert egyes tanyai házaspárok a közbiztonság hiánya miatt félnek együtt menni a szertartásra, nehogy kirabolják a gazdaságukat. Egy Kalocsa környéki faluban hivatalos látogatás alkalmával így köszöntött egy helybeli katolikus polgár: „Köszöntöm érsek úr, ebben a halálra ítélt faluban.” Hiába, az állami felelősségvállalás megszűnése, a közszolgáltatások felszámolása az iskolától az orvosi ellátáson át a postáig megteszi a hatását…”
A főpásztor azt javasolja, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben kezdjük alulról az építkezést, „méghozzá a társadalom morális tartásának a megerősítésével. Vívjuk ki közösen, hogy az etikai, illetve hittanoktatás választhatóan, párhuzamosan, de szerves részét képezze az oktatásnak. A másik: adja meg az állam mindazt, ami az egyházi közoktatásunkhoz és nevelőmunkánkhoz igazságos. Hassanak oda az arra illetékesek, hogy a közmédiumokban fejeződjék be a kiszorítósdi az egyházi műsorok idejének és időpontjának kárára. A házasságról, családról alkotott véleményünkre ne tüzeljenek csípőből – még a hatalom holdudvarából is – azzal a váddal, hogy beleragadtunk a középkorba. A katolikus karitász és egyházi szociális munka a maga lehetőségei között virágzik ugyan, de egy ponton túl nem tudunk többet segíteni, kellő állami támogatás híján. A megszorítások oda vezettek például, hogy népszerű egyházi kórházaink vagy bezártak, vagy részleges ellátásra redukálták azokat. Nehéz új terveket megfogalmazni úgy, hogy inkább gáncsolják, mint segítik forgolódásunkat az elnyomorodó magyar társadalomban.
A média szerint nekünk többet kell tudnunk az új amerikai elnök lakberendezési tárgyairól, mint a saját sorsunkról. A távoli hírek közül is kirostálódnak a fontosak. Nyár óta ezrével öltek meg, üldöztek el lakóhelyükről indiai keresztényeket. Senki nem tud róla. A hazai, javarészt külföldi tulajdonú médiumok még mindig fékevesztett fogyasztásra sarkallnak minket, és terjesztik az erkölcstelen életformát. De mit szóljunk, ha a kortárs, úgynevezett szépirodalom nagy részéből is hiányzik az éthosz, a transzcendencia, a nemzetért vállalt felelősség, a társadalomjobbító törekvés? Média, művészet egyként állítja: ember, nem maradt más neked, mint apró, fiziológiai örömök.”
A kalocsa-kecskeméti érsek felidézte Babits Mihály 1918-ban, az első világháború végén írt, Új esztendő című, gyönyörű versét, s leszögezte: „A jelenhez képet csak annyi a különbség, hogy most nem fegyverrel írnak világháborús történetet, hanem nihilista eszmékkel. Ezekben legfeljebb a földi javaknak van értékük. Hogy mi lesz ennek a vége? Luxemburgban már elfogadták az aktív eutanáziát. Sajnos az „ignorantia invincibilis” – a legyőzhetetlen tudatlanság – is nehezíti az eszmélkedést. De tudja, én hallottam már milliárdost is sírni. Felhívott telefonon és közölte velem, hogy halálos beteg lett, először életében akkor döbbent meg. Lelki segélyért fordult hozzám, papi személyhez, tudván, hogy volt már komoly műtétem. Hadd mondjam tehát: nem az a nagy élet, ha engedünk kívülről is szított fogyasztói szenvedélyünknek, hanem, ha merünk az árral szemben úszni.”
Bábel Balázs figyelmeztetett: „Karácsony ünnepe, hangulata évente egyszer élhető meg. Ám karácsony mondanivalója egy életre szól. Valakitől kaptam egy kis papír szentképet. Az osztrák nemzetiségű Boldog Franz Jagerstatter nyilvánosan szembefordult Adolf Hitler őrült politikájával, amikor az a csúcson volt. Bár családapa volt, kivégezték 1943-ban. Ez a sürgető felszólításként értelmezendő kérdés olvasható a képe alatt: „Nem kell mindig Krisztushoz hasonlítania a keresztényeknek?”
Magyar Kurír
