Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepelte a révkomáromi Selye János Egyetem, a szlovákiai magyarság kilenc évtizednyi történelmének első állami magyar felsőoktatási intézménye. Albert Sándor professzor, az egyetem alapító rektora hittel hiszi, hogy a századik évfordulót is megéri az intézmény, de azt nem győzi hangsúlyozni, hogy az elmúlt két esztendő kegyetlen volt.
Milyen alapokon áll az ötéves egyetem, milyen feltételeket sikerült kialakítani további erősödéséhez, fejlődéséhez?
– Úgy érzem, jó kondícióban van az egyetem, s remélem, ezt nem csak azért látom így, mert 2004 januárjában miniszteri biztosként úgy kezdtem az építését, hogy egy lerobbant kollégium bérelt szobájában egy kölcsönszéken ültem. Nos, ehhez képest az egyetem ma kilenc épületet használ, ebből kettő van a tulajdonában, a többit a várostól béreljük, illetve az alapítványit is mi használjuk. 350 fő befogadására alkalmas konferenciatermünk van, amely tolmácsberendezéssel is felszerelt, minden igényt kielégít. A tanárok és a diákok rendelkezésére áll egy 300 ezer kötetes könyvtár, a régió leggazdagabb könyvtára. Sorolhatnám még az anyagi oldalát a dolognak, de azt hiszem fontosabb, hogy az egyetemnek 29 programja van, amely nappali és levelező tagozaton is elérhető a diákok számára, két további most van az akkreditáció folyamatában, amivel erősíteni tudjuk majd a természettudományi irányzatot. November és december folyamán ugyanis nyertünk egy uniós pályázatot, összességében mintegy 1,5 milliárd forintnak megfelelő összeget, ebből ki tudjuk építeni az egyetem teljes számítástechnikai infrastruktúráját és négy laboratóriumot, megteremtve a környezettan, a biológia és kémia minőségi oktatásának feltételeit. S ami a legfontosabb: az egyetemnek mintegy háromezer hallgatója van, 90 főállású oktatója és 64 kiszolgáló alkalmazottja. A szervezettségről sokat elárul, hogy ősszel a mesterfokú képzés után már indulhat a doktori is.
– Professzor úr, ön hármas szerepkörben is kötődik az egyetemhez. A kilencvenes évek végén politikusként dolgozta ki az egyetemalapítás indokait és koncepcióját, majd parlamenti képviselőként bizottsági előterjesztője volt a Selye János Egyetemről szóló törvénynek, s végül rektorként építette azt. Melyik időszak volt a legnehezebb?
– Mindhárom időszaknak, szerepkörnek voltak szebb és árnyas pillanatai. A legkönnyebb talán mégis az első időszak volt, hiszen a szlovákiai magyarság nagy lelkesedéssel támogatta elképzelésünket, amelyet röviden úgy fogalmaztunk meg, hogy „anyanyelvi oktatást óvodától az egyetemig”. A parlamentben már nehezebb volt, az akkori ellenzéki pártok a törvénytervezet vitáját magyarellenes hangulatkeltésre használták ki, kifogásolták, hogy az egyetem neve Selye János és nem Hans Selye, meg azzal is vádoltak, hogy a magyar tanítási nyelv miatt diszkrimináljuk a többségi szlovák fiatalokat, meg szegregációt, szeparatizmust is emlegettek.
Szóval kaptunk hideget-meleget, de végül a törvényhozó testület elfogadta a szükséges jogszabályt. A rektori munka a sok-sok nehézség mellett rengeteg élményt adott: ahogy gyarapodtunk a már említett épületekkel, felszereltséggel, ahogy jöttek a fiatalok és hihetetlen szeretettel viszonyultak az egyetemhez. De csalódásban is volt részem, főként az bántott, hogy a szlovákiai magyar egyetemi tanárok a korábbi lelkesedés és együttműködési szándék kinyilatkozása után egyfajta várakozó álláspontra helyezkedtek, s nem jöttek el hozzánk dolgozni. Kénytelenek voltunk külföldi tanárok után nézni, őket idehozni, ami jelentősen nehezítette az egyetemépítő munkát.
– Az egyetem első éveiben komoly politikai támogatást kapott a kormány, illetve a Magyar Koalíció Pártja részéről, viszont meglehetősen sok szakmai kifogással kellett szembenézniük, az akkreditációs bizottság például csak a teológiai karról mondott pozitív véleményt, a tanárképzőt és a gazdaságtudományit viszont feleslegesnek tartotta. A szlovákiai magyar értelmiségi és sajtókörökben egyfajta fanyalgás uralkodott el, holmi „provincializmust” kezdtek emlegetni az egyetem kapcsán. Ezt hogy élte meg?
– Ami a kérdés szakmai részét illeti, nem tulajdonítottam neki különösebben nagy figyelmet, hiszen az ön által említett véleményt a bizottság még a törvény-előkészítés időszakában fogalmazta meg, s bizonyos értelemben arról szólt, képesnek tartanak-e egy teljesen új intézményt arra, hogy minőségi oktatást biztosítson hallgatóinak. Amikor már az egyes szakok engedélyeztetési folyamata zajlott, rendszerint sikerrel jártunk, s el kell mondanom, a rektori konferencia mindig partnerként kezelt bennünket. A fanyalgás fájt, de igyekeztem úgy értékelni, hogy jó szándékú türelmetlenség van mögötte. Mondjuk akkor, amikor azt rótták fel, hogy az engedélyt csak az alapképzésre kaptuk meg, tehát kizártak bennünket a mesterfokú képzés folyamatából, aztán meg a doktori képzést kérték számon rajtunk.
Ezek egy induló egyetem esetében olyan lépcsőfokok, amelyeket nem lehet átugrani, de ezt nem kell mindenkinek tudnia. De ezzel nem foglalkozom ma már, hiszen a kormány felkérésére kétszer is meglátogatott bennünket az Európai Egyetemek Szövetségének szakmai küldöttsége, s jelentésében igen pozitív értékelést adott, amit a jubileumi ünnepségen elismert Dušan Čaplovič illetékes kormányalelnök is. Ugyanakkor rendelkezésünkre áll az ARRA 2008-as jelentése is, vagyis annak a szervezetnek a felmérése, amely szintén a szlovák kormányzat felkérésére végzi az egyetemek rangsorolását. A jelentés szerint a humán tudományok területén a tudományos teológiai karunk a legjobb az országban, olyan intézményeket előz meg, mint a Comenius Egyetem, illetve a kassai, az eperjesi és a nagyszombati egyetem. A társadalomtudományok terén nem voltunk ilyen sikeresek, de a tanárképző karunk úgy végzett a középmezőnyben, hogy megelőzte a nagy múltú nyitrai egyetemet is. Mindemellett 22 felsőoktatási intézménnyel van szerződéses kapcsolatunk, többsége magyarországi, de jellemző a nyitottságunkra, hogy például amikor a Kassai Műszaki Egyetemmel, illetve a nagyszombati Cirill és Metód Egyetemmel írtuk alá az együttműködési egyezményt, beismerték, hogy ez az első ilyen jellegű szerződésük. És még valami: a Selye János Egyetemen ki van építve a minőségbiztosítási rendszer, ami azért érdekes, mert rajtunk kívül Szlovákiában ilyen rendszerrel csak a Kassai Műszaki Egyetem rendelkezik. Más kérdés, hogy az egyetem további erősödéséhez, fejlődéséhez a szlovákiai magyar értelmiség, pontosabban az egyetemi oktatók együttműködése, szerepvállalása kell.
– Erre talán azért is szükség lenne, mert az egyetemet az elmúlt két évben meglehetősen sok politikai támadás érte. Hogyan lehet azt kivédeni?
– Sajnos, erre nincs recept. Való igaz, hogy az elmúlt két esztendő kegyetlen volt. A felsőoktatási törvény nem emlékezik meg a kezdő egyetemekről, az oktatási tárca pedig a gazdasági ellehetetlenítés szándékával nem is vette ezt figyelembe, csak a diáklétszám szerinti normatív támogatást kaptuk, ezért szinte minden évben 15-17 millió koronát kellett előteremtenünk a működésünkhöz. Ezt az időszakot csak Magyarország támogatásával tudtuk átvészelni, de ez az idő már elmúlt, teljes szervezettségű az egyetem. Ugyanakkor ahogy közelednek a választások, sajnos a „magyarkártya” jelentős súllyal esik latba Szlovákiában, de azért bízom abban, hogy egyetemünket most már alapvetően a munkája alapján fogják megítélni. Eredményeink pedig megkérdőjelezhetetlenek.
Neszméri Sándor, Magyar Nemzet
