Az idei évet Kazinczy Ferencnek szenteli a magyarság. A felvilágosodás kora kiemelkedő tudósának, a nyelvújítás vezéregyéniségének élete göröngyös volt, munkásságát anyagi nehézségei ellenére a magyar nyelvnek szentelte.
Kazinczy Ferenc régi családból származott, Kazinczy József, Abaúj megyei táblabíró és Bossányi Zsuzsanna fia volt. Első ismert levelét 1764 decemberében szüleinek írta, mikor nagynénje házában nevelkedett. Kazinczy szüleinek fontos volt, hogy gyermekeiket tanítassák, így jutott el Kazincy Ferenc Késmárkra, majd Sárospatakra a kollégiumba.
1768-ban nyelvi tanulmányait Késmárkon folytatta. 1769. szeptember 11-én Sárospatakra ment, ahol autodidakta módon elsajátította az ógörög nyelvet. Később jogi tanulmányokat folytatott, Kassán, majd Eperjesen volt jogász bojtár, itt ismerkedett meg többek között Baróti Szabó Dáviddal.
1775-ben, anyja unszolására adja közre első művét: Magyar Ország Geographica, az az Földi állapotjának Le-rajzolását, mely Kassán jelent meg, s melyet később „hirtelen összefirkált, szurkos munkának” nevezett.
Lefordította Bessenyei György német nyelvű Der Amerikaner című elbeszélését. A német érzékenység irodalma felé tájékozódva fedezte fel magának Gessner, Miller, Kayser, Goethe szentimentális műveit; fordításaiban próbálta ki a magyar próza hajlékonyságát. Geszner Idylliumi című tolmácsolása országos sikert aratott. Kayser-átültetése, a Bácsmegyeynek öszveszedett levelei című regény cselekményét magyar földre helyezte, és mintát igyekezett adni a társasági tónus számára.
A regény annak az élettapasztalatnak a foglalata, hogy reménytelenül ki vagyunk szolgáltatva indulatainknak, és semmiféle erkölcsi igényesség nem menthet meg bennünket attól az eshetőségtől, hogy rabul ejt bennünket egy végzetes szenvedély. Egy ilyen elementáris, a természet vak és ellenállhatatlan erejével érvényesülő szerelmi tűz ragadja magával Bácsmegyeyt, ez határozza meg életvitelét, s ez a kedves hiánya – vezet el végül halálához. A regény világa és Kazinczy „kassai érzelmek iskolája” ellentétet mutat. A regény hőse egyetlen leányba szerelmes végzetesen és reménytelenül, a regén írója viszont több ifjú hölgynek is csapja a szelet. A csapongó ifjúi magatartásba lehetet valami tudatos: hogy a Bácsmegyeyre leselkedő veszélyeket elkerülje, az igen érzéki természetű fiatal Kazinczy nem egy leányt, hanem a szerelmet választotta, ami kevésbé veszélyesnek és jóval kellemesebbnek tűnt.
1785 augusztusában Bécsbe utazott, hogy Van Swieten közoktatásügyi miniszternek bemutatkozzon és a Szepes, Sáros, Zemplény, Ung, Bereg, Gömör, Torna, Abaúj, Borsod, Heves, Jászság és Kis-Kunság megyei iskolák tanfelügyelőségét kérje, melyet november 11-én meg is kapott. E tisztséget öt éven át töltötte be, II. József császár rendelkezései szerint mintegy kétszáz iskolát állított fel, s ezzel nagy elismerést szerzett magának.
1788-ban Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal együtt megalapította Kassán a Magyar Museumot. Hármas szövetségük nem volt felhőtlen, mert politikailag nem mindenben értettek egyet. A szövetségnek az vetett véget, hogy Batsányi átírta Kazinczy tervezett előszavát. 1790-ben Orpheus címmel maga adott ki folyóiratot, melyből két kötetben 8 füzet jelent meg.
1790 tavaszán, a Szent Korona Magyarországra hozatalakor tagja volt a koronaőrségnek. A korona őrszobájában írta Hamlet-fordítása elé Prónay László csanádi főispánnak azt a levelét, amelyben a magyar színészet érdekében emelt szót. Kassára ment, majd miután Budán felerősödtek a magyar színészet életre hívására irányuló törekvések, Budára érkezett, októberben azonban hivatalos ügyeinek intézése miatt haza kellett utaznia.
Miután belekeveredett a Martinovics Ignác-féle összeesküvésbe, 1794. december 14-én éjjel anyja házában elfogták. Az újhelyi fogadóba, majd Budára szállították. Először december 29-én lépett bírái elé, akik azzal vádolták, hogy a Hajnóczy által neki kézbesített reformkátét lemásolta és terjesztette. 1795. május 8-án fővesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, de ezt az ítéletet a király várfogsággá enyhítette. Szeptember 27-éig Budán tartották fogva, utána Brünnbe szállították.
Nedves, föld alatti börtönbe került, ahol annyira beteg lett, hogy már nem tudott felkelni a szalmazsákjáról. Később bírái megkegyelmezve neki, barátságosabb körülmények között tartották fogva és meggyógyult. A francia hadak közeledtével 1800. június 30-án továbbszállították Pozsonyon és Pesten át Munkácsra. 1801. június 28-án kegyelmet kapott a királytól. 2387 napot töltött fogságban. Életének ezt a szakaszát legteljesebben a Fogságom naplója című művében dolgozta fel.
Bebörtönzésekor ingatlanainak értéke mintegy húszezer forint volt, ez a rabsága idején részére tett költségek miatt teljesen elenyészett. Anyja nem adott neki mást, csak az általa Széphalomnak nevezett bányácskai dombot és egy csekély szőlőt.
Kiszabadulása után feleségül vette gróf Török Lajos leányát, Török Zsófiát. Széphalomra települt. Anyagi gondokkal küzdött: fogsága után őt terhelő számlákat kellett tisztáznia, később gyermekeit kellett nevelnie. 1806-ban rákényszerült, hogy könyvtárát kétezer forintért eladja a Sárospataki Református Kollégiumnak.
A felvilágosodás korának a Martinovics-perrel vége. Az ország nagyobb elnyomatás alatt él, mint valaha. Kazinczy úgy véli, nincs mód a politikai harcra, de a nyelvért és irodalomért folytatandó harc előkészíti a megfelelőbb időben újrakezdhető politikai törekvéseket. Annyit hoz át a világosság korából az elsötétült korba, amennyit lehetőnek tart.
Éppen ő volt az, aki továbbviszi a felvilágosodás eszmevilágát és hevületét, hogy a sötétség évtizedeiben a legeslegfőbb ösztönző legyen, s megérve még a reformkor kezdetét is, összekötő kapocsként vehessük tudomásul a XVIII. század újító szelleme és a XIX. század romantikája között. Kazinczy még Bessenyeitől kapta az ösztönzést, és Kisfaludy Károlyon keresztül Vörösmarty nemzedékének is ösztönzője lett.
A sanyarú anyagi körülmények ellenére Kazinczy legtöbb idejét továbbra is nagy célja, a magyar nyelv megújítására és nemesítésére fordította. Levelezéseiben és dolgozataiban fellépett az időközben felkapott debreceni népiesség és laposság ellen.
Az 1820-as évekig Széphalom volt a magyar irodalom központja, ezt követően Kisfaludy Károlynak sikerült Pestet irodalmi központtá tennie. Az új írók – mint Szemere Pál, Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel, Fáy András– Kazinczynak mutatták be kézirataikat, tőle vártak kritikát és ítéletet műveik felől.
Az ő agitációja folytán lett a nyelvújítás ügye országos üggyé. A hívatlan és vakmerő újítók ellen így nyilatkozott: „Újítani a nyelven csak annak szabad, a ki a maga nyelvét nem csak tudja, hanem tanulta is, aki a régibb és újabb classikusok munkáival ismeretes…” Kazinczy kiterjesztette a nyelvújítást a frazeológiára, a jelentéstanra, a mondatszerkezetre és a szókötési fordulatokra is. Fő törekvése a magyar stílus megújítása, a költők nyelvi törvényhozó szerepének hangsúlyozása. Harcot hirdetett a provincializmus ellen.
Újításai és bírálatai, erőszakolt neologizmusai kihívták írótársai nagy részének haragját. 1811-ben Tövisek és virágok (Sárospatak) című kötetével és Vitkovics Mihály barátomhoz című verses levelével új lendületet adott a nyelvújítási harcnak. Kazinczynak poetai berke című verses- és fordításkötete mutatja a legtisztábban Goethe-imitációját, neoklasszicista elkötelezettségét.
A Mondolat 1813 című gúnyirat személyében is támadta. Kölcsey és Szemere válaszolt nem kevésbé éles hangú gúnyirattal (Felelet a Mondolatra, 1815). Kazinczy hívei sürgették, hogy a magyar irodalmat károsan megosztó harcok helyébe teremtsen békét. Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél című cikkében Kazinczy módosította addigi álláspontját, „synkretista” nézetet fejtett ki, s máig ható érvénnyel fogalmazta meg a nyelvművelés feladatát: „Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s így egységben és ellenkezésben van önmagával.”
A konzervatívokat felháborítják az új kifejezések; a túlzók, akiknek lassanként semmiféle régi szó nem jó, óvatos maradinak tartják. Ő pedig szilárdan áll ortológusok és neológusok között: keresi az összhangot a hagyományul kapott anyanyelv és a szükséges gazdagítás között. A történelem őt igazolta. De kortársai is egyre jobban látták az ő igazát.
Kazinczy és társai nagyjából tízezer szót alkottak meg, nemcsak szóképzéssel alkottak szavakat, hanem felújítottak régi szavakat, nyelvjárási szavakat emeltek be a köznyelvbe, szóösszetételeket alkottak, szavakat vontak össze.
Múltját sosem tagadta meg; fogsága előtti éveinek valláskritikai radikalizmusa azonban deizmussá szelídült, a társadalmi gyakorlatban is a türelmet és az erkölcsöt törekedett megvalósítani.
Lírai alkotásai közül ódái és dalai érdemelnek figyelmet. Egy alkalommal még jóérzékű költőtársait is megtévesztette; régies betűtípussal szedett, alig archaizált szerelmes verset csempészett Pálóczi Horváth Ádámhoz intézett verses levelébe. Már ekkor óvta költőtársait az alkalmi versek művelésétől, provincializmust, ósdi ízlést vetve az alkalmi versszerzők Kazinczy levelezése huszonhárom vaskos kötet. Az 5933 levélből 3200-nál több az, amit ő írt kortársaihoz. Ötéves volt, amikor az elsőt írta, az utolsót már nem tudta befejezni. A köztük eltelt idő hatvanhét esztendő krónikája. Levelezése kor- és kultúrtörténeti dokumentum.
Az emlékirat terve, az „originális” mű létrehozásának ötlete 1807-1808-ban vetődött fel először. A Pályám emlékezete a gyermekkortól 1805-ig tartó életút megelevenítésére vállalkozott, s a „reppenő papirosszeletek” és a levelek lettek forrásai. A műből a „borzasztólag szép”, gyötrődésekkel teli pálya bontakozik ki. Az út a regmeci háztól harcokon, börtönön át addig a pillanatig ível, amikor legfontosabb küzdelméhez, a nyelv megújításához kezdett. Kazinczy nem „chroniconi rendben” mutatja be életét, hanem az előzetesen kijelölt „ángoly kert kompozíció” alapján. Az önéletrajz középpontjába a személyiség kerül, aki jelenét állandóan szembesíti a múlttal és fordítva.
Az életrajz 1794-től 1801-ig terjedő szakasza, a fogság esztendei is belekerültek a Pályám emlékezetébe. Ezekben a fejezetekben az elhallgatás eszközeivel élt. A Fogságom naplója kéziratát 1828-ban adta át Toldy Ferencnek. A mű elfogásának pillanatától naplószerűen kíséri végig a 2387 nap eseményeit, a jakobinus per történetét, a mozgalom vezetőinek kivégzését, majd saját börtönéveit.
Neszméri Tünde, Felvidék Ma
