Előfordult már velünk az, hogy olyan emberhez küldtek minket, akivel korábban megromlott a viszonyunk? Miként készültünk arra a találkozásra? Előre féltünk az újbóli viszontlátástól vagy megpróbáltuk inkább megmagyarázni, hogy miért nem akarunk annak az illetőnek még a közelébe sem kerülni? Sokféle lehetőség van.
Olyan is, hogy valaki csak azért vállal egy ilyen találkozást, hogy kiderüljön, tart-e még a harag, vagy a másik már rég elfedte-e azokat a sérelmeket, amelyeket kapott. Embere válogatja. Ha hosszú idő telik el, akkor könnyebb a viszontlátás is, de ha frissek a sebek, a sérelmek? Sőt, ha kiderül, hogy akivel megromlott a kapcsolatunk olyan befolyásos ember lett, hogy most meg csak ő segíthet rajunk, senki más. Bizonyára Isten is azért rendezte úgy az eseményeket, hogy hosszú idő teljen el József rabszolgának való eladásától az éhinség beköszöntéséig. Addigra már a testvéreknél is csak halvány emlékek maradtak apjuknak, Jákóbnak kedves fiáról, Józsefről. És mivel nem tudták, hogy kihez mennek, félelem nélkül indulnak útnak. Bár abban nem voltak biztosak, hogy sikerrel járnak-e, arra viszont nem gondoltak, hogy Egyiptomban a fáraó után a legbefolyásosabb ember az ő testvérük, József, akitől egykor úgy próbáltak megszabadulni, hogy rabszolgának adtak el. Hogy miként jutottak a testvérek és József is idáig, arról Sándor Veronika deáki lelkipásztor elmélkedik.
1Móz 42,1-17
Jákób látta, hogy Egyiptomban van gabona és azt mondta Jákób a fiainak: Mit néztek egymásra? Majd ezt mondta: Hallottam, hogy Egyiptomban van gabona, menjetek el, és vásároljatok ott gabonát, hogy életben maradjunk, és ne haljunk meg! Elment tehát József tíz bátyja, hogy gabonát vásároljanak Egyiptomban. De Benjámint, József öccsét nem küldte el Jákób a bátyjaival, mert azt gondolta, hogy szerencsétlenség éri. Így mentek el Izráel fiai másokkal együtt, akik gabonát vásárolni mentek, mert éhínség volt Kánaán földjén. József az egész ország kormányzója volt, ő árulta a gabonát a föld minden népének. Amikor József bátyjai megérkeztek, arccal a földre borultak előtte. Amint József meglátta bátyjait, azonnal megismerte őket, de ő nem ismertette meg magát, és keményen beszélt velük. Megkérdezte őket: Honnan jöttetek? Ők így feleltek: Kánaán földjéről jöttünk élelmet vásárolni. József tehát megismerte a testvéreit, de azok nem ismerték meg őt. Ekkor József visszaemlékezett az álmokra, amelyeket róluk álmodott, és ezt mondta nekik: Kémek vagytok, azért jöttetek, hogy az ország védtelen részeit megszemléljétek. De azok így feleltek neki: Nem uram, élelmet vásárolni jöttek a te szolgáid. Mindnyájan egy ember fiai vagyunk. Becsületesek vagyunk, sohasem voltak kémek a te szolgáid. Ő azonban ezt mondta nekik: Nem úgy van! Bizony azért jöttetek, hogy az ország védtelen részeit megszemléljétek! Azok így feleltek: Tizenketten voltak a te szolgáid, testvérek vagyunk mi, egy embernek a fiai Kánaán földjén. A legkisebb most apánknál van, egyikünk pedig nincs meg. De József ezt mondta nekik: Úgy van, ahogyan mondtam nektek, kémek vagytok! Ezzel teszlek titeket próbára: a fáraó életére esküszöm, hogy nem távoztok innen, amíg ide nem jön a legkisebb testvéretek! Küldjetek el magatok közül egyet, hogy hozza ide a testvéreteket, ti pedig fogságban maradtok. Így teszem próbára, igazat beszéltek-e. Mert ha nem, a fáraó életére esküszöm, hogy kémek vagytok! És őrizetben tartotta őket három napig.
Szeretett Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!
Az igeszakaszból jól látható, hogy milyen hosszú ideig képes az ember hordozni magában az elfojtott érzelmeket, az elvarratlan, tisztázatlan sebeket. Jól láthatóvá válik számunkra, hogy a megoldatlan sérelmek nem múlnak el az évek során, esetleg csak halványulhatnak. Mindaddig benne marad az emberben, amíg azt nem tudja megbeszélni a másikkal. Mindaddig bennünk marad a keserűség, amíg nem tudunk megbocsátani. Hogyan juthatunk el ide, t.i. addig, hogy megszabaduljunk régi sérelmeinktől, fájdalmainktól, ami mintegy tövisként bennünk van? Hogyan szabadulhat fel az ember, amikor a sok sérelmet még nyomja az évek sokasága is? Egyáltalán lehetséges-e, hogy valaki a sok meg nem érdemelt bántalom után kinyissa szívét üldözői előtt? A mai napon felolvasott Igeszakaszból kiderül, miként fogadja József rég nem látott testvéreit, akiknek sok igazságtalan meghurcoltatást köszönhetett.
Több mint húsz év telt el azóta, hogy Józsefet eladták a testvérei, s kezdettét vette a megpróbáltatás időszaka. A túlzottan is szerető szülői háztól elkerül, véget ér a megkülönböztetett szeretet körülölelése, a drága ruhák viselete. Többet nem tudja megosztani álmait családjával. Amikor testileg zuhannia kellett a kútba, lelkileg is kezdetét vette a zuhanás a mélybe. Kezdetét vette a rabszolgasors. Eddig az ő kívánságait leste édesapja, most azonban már neki kellett más kívánságait teljesítenie. Végül bebörtönzik, amit szintén a rágalmazásnak köszönhet. Egy hosszú időszakot kellett tömlöcben töltenie igazságtalanság miatt.
Nyilván benne is felmerültek a miért kérdések sorozata, azonban mindenen túl Istentől vett erőt, Nála talált megbékélést, Benne nyert oltalmat, Ő volt számára a kőszikla. Először is ezt kell felismernünk ebből a történetből: nincs az a mély pont, ahonnan Isten ne tudna minket kihozni; azonban nem mindegy, hogy kihez fordulunk, hogy kiben keressük a támaszt, az oltalmat!
Láthatjuk hát, hogy Isten szeretete nem ismer határokat. S amíg kiemel a mélyből, addig elénk tárja lelki problémáink megoldását is.
Az országban éhség van, sehol sincs gabona, a tartalékok is elfogytak. Így hát Jákób elküldi 10 fiát Egyiptomba, hallva, hogy ott bőven van eleség. A legkisebbikre, Benjáminra úgy vigyáz, mint szeme fényére, ő otthon marad. A 10 testvér pedig engedelmeskedve, útnak indul. S megérkezve József elé egyszerre csak sok minden kiderül.
Már oly sok év telt el azóta, amióta őt eladták, hogy a testvérek már fel sem ismerik Jákób szeretett fiát, testvérüket. Minden bizonnyal azért kellett ilyen sok esztendőnek eltelnie, hogy Isten így készítse útját a találkozásnak, a bocsánatkérésnek és a megbocsátásnak. Ez alatt az idő alatt sok minden változott. Józsefről elmondható, hogy megjárta a mélységek mélységét, most azonban már neki engedelmeskednek. Isten ezalatt az idő alatt formálta őt, úgy, ahogyan a testvéreket is. Hiszen amikor eladták őt és becsapták apjukat, akkor irigyek voltak és csak önmagunkra gondoltak. Mostanra viszont már megváltoztak, telve vannak bűnbánattal, s nyilvánvalóan nem tudnak szabadulni egykori tettük lelkiismeretétől. Annyi év elteltével is mindkettő fél szenved. Noha jól lehet, ez a mindennapokban nem mutatkozik meg, azonban ebből a történetből egyértelművé válnak József érzelmei.
József élete egyenesben van. Mindene megvan, amit csak egy ember kívánhat magának. Fontos pozíció, ami hatalommal s ugyanakkor felelőséggel jár. Munkájáért nagy elismerést kap, mindemellett megbecsülést. Tisztelik őt bölcsességéért, eljött életébe a gyümölcsérés ideje. Eddig egyedül volt, most már van családja: egy gyönyörű, előkelő hitvestárs, akivel együtt nevelheti gyermekeit.
Mindeközben nem feledkezik meg arról, hogy mindeddig az Úr vezette őt. A dicsőség egyedül Istent illeti meg. Ő mutatott utat, Ő készítette Józsefet, így rajta keresztül Egyiptomon is áldás volt. Nem kell szűkölködnie az egyiptomiaknak, de más népeknek sem. Így jutnak el Egyiptomba Jákób fiai, így járulnak József színe elé testvérei. Magukat teljesen megüresítve, alázattal kérve segítséget: arccal földre borulnak József előtt.
Ezt látva Józsefben feltörnek az emlékek; amit az évek elhomályosítottak, most egyszerre csak felszínre törnek az érzelmek. Igen, a lezáratlan múltat nem oldja meg az idő vas foga sem. Nem, mert a megoldásért nekünk is tenni kell. Két fél közt vannak az elvarratlan szálak, így érthető, hogy azt csak az a két fél tudja elvarrni.
József megismeri testvéreit, azonban ezzel a felismeréssel megrohanják az emlékei is, a sok elszenvedett sérelem. Eszébe jutnak az álmok is, amiért egykor kinevették őt, majd megharagudtak rá. Igen, elmondható, hogy Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek! Egyszer mindnyájunk számára eljön az igazság órája, amikor szembesülünk tetteinkkel, amikor számot kell adni cselekedeteinkről.
Addig is van alakalmunk itt a földi vándorúton elvarrni a sérelmek szálait, mindent új lappal indítani. Ehhez azonban szükséges mindkét fél, úgy, ahogyan az ebből a történetből is látható. A bántó féltől szükséges az alázat jele, a megbántottól pedig szükséges a megbocsátás éreztetése. Mindaddig, amíg ez nem következett be, hiába telnek az évek, lelkünkben ott marad a fájdalom terhe. Úgy, ahogyan az Józsefnél is nyomon követhető.
Lezárta magában a múltat. Úgy érzi, nincs benne harag és keserűség, mindenért gazdagon kárpótolva lett. Eltemette magában a sérelmeket. Ezért nevezte el elsőszülöttét Manassénak, ami azt jelenti, hogy elfeledtette vele Isten minden gyötrelmét és atyjának egész házát. (1Móz 41,51)
Azonban a sebek felszakadnak. Meglátja testvéreit, akiket azonnal felismer és keményen beszél velük. Amíg Józsefnek mindene megvan, van hol lehajtania fejét, szolgák lesik parancsait, gazdagon van élelme, addig testvérei üres kézzel állnak meg előtte, magukat megalázva, tudva, hogy egyedül Egyiptomból juthatnak élelemhez. Jákób háza népe pedig nagy, hiszen már fiainak is saját családjuk volt.
Amíg több mint 20 évvel ezelőtt József gyermekként tehetetlen volt testvérei cselekedetével szemben, most vele szemben a testvérei tehetetlenek. S mindemellett ott vannak az érzelmek, amiről azt hitte József, hogy már rég a múlté. Ott van benne a kiszolgáltatottság érzése, a düh, a családi fészek elvesztése fölötti gyásza, az értetlenség.
Egyszerre csak előtörnek belőle az érzelmek és az emlékek, amikor sírva könyöröghetett testvéreinek életéért, a szabadságáért. Ha akkor nem adják őt el, akkor nem kell újra átélnie a kiszolgáltatást Potifár házánál; nem kell csalódnia és kilátástalanul várakoznia a főpohárnokra. Hányszor és hányszor gondolhatott arra, hogy szeretett apja nagy gazda, ahol semmiben sem szenvedett volna hiányt. Hányszor gondolhatott honvággyal a szívében haza, hány nappal és éjszaka telhetett el úgy, hogy testvérei szívtelenségére kereste a feleletet. S amikor már mindenre fátylat borított, amikor már eltökélte magában, hogy többé még csak nem is gondol rájuk, most megjelennek előtte és a segítségét kérik.
S ugyanakkor ha erre gondol, jól tudja azt is, hogy mindezt, amit elért s ahol ma áll, egyedül Istennek köszönheti. Nem a maga érdemének tulajdonítja, de Isten irgalmának, amiben mindvégig hitt és reménykedett.
KT, van-e bennünk ilyen nagy hit? Hisszük-e, hogy minden javunkat, amink csak van, beleértve családot, bölcsességet, egyedül Isten kegyelmének és szeretetének köszönhetünk? Tudunk-e ezért hálát adni, nem lázadozva fellebbezni, de megelégedni azzal, amit Istentől kapunk? Ugyanakkor a próbák küzdelmeiben tudunk-e kitartóak maradni; tudunk-e Istenre hittel tekinteni; merünk-e Tőle erőt kérni? Hisszük-e, hogy a golgotai keresztnél a mi terheinknek is van hely? Rámerjük-e bízni magunkat Urunkra? Hisszük-e, hogy minden a mi javunkat szolgálja, még akkor is, amikor emberi szemmértékkel mérve nem látjuk, hogy mit miért enged meg az Úristen? Rábízzuk-e magunkat a Szentlélek vezetésére? Hisszük-e, hogy Isten bekötözi a sebeket, hogy keze meggyógyít? (Jób5,18)
Azonban ahhoz, hogy mindez megtapasztalhatóvá váljék a mi életünkben is, nem elegendő hitvallást tennünk, de élnünk kell a lehetőséggel, amit Isten készít számunkra.
Józsefben felszakadtak a sebek, vagyis lelkileg szenved. Fordult a kocka, most már ő van fölényben. Az álom beteljesedett, s ő mégsem boldog, nem elégedett. Ott nyomja lelkét a rendezetlen múlt. S mit tesz?
Nem fedi fel magát, keményen szól testvéreihez, majd megvádolja őket. Mindezt azért teszi, hogy megtudja: megváltoztak-e testvérei, él-e bennük a szeretet. Ugyanakkor felelni kell a kérdésekre: szóba jön a családi fészek. „Tizenketten voltak a te szolgáid, testvérek vagyunk mi, egy embernek a fiai Kánaán földjén. A legkisebb most apánknál van, egyikünk pedig nincs meg.”
Vajon milyen érzésekkel hallgathatta ezt József? Majd ezt követően ismételten jött a vád, mely szerint kémlelni jöttek Egyiptomba, s három napi fogság várt rájuk. S mindez mi ahhoz képest, amit Józsefnek kellett évekig elszenvednie. Azonban hiába a vád, hiába a büntetés, a lélek fájdalmára nem ez a gyógyír. A bűnhődés semmit sem enyhít.
Mi ad hát megoldást? Az a szeretet, amelyről Pál apostol azt írja, hogy mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (1Kor13:7)
Engedjünk hát a Szentlélek vezetésének, hogy az alázat és a megbocsátás útjára tudjunk lépni, hogy amikor eljön az idő, tudjunk megbocsátást kérni és tudjunk megbocsátást adni. Ámen.
Felvidék Ma, sk
