Kisebbségi komplexusban szenvednek a szlovákok? – Mi van a szlovák nyelvtörvény sorai között? Erről olvastunk érdekes elemzést a Kitekintő weboldalon.
A szlovák államnyelvről szóló törvény elfogadása óta eltelt egy hét igen mozgalmasnak bizonyult: a magyar sajtó hangos az (amorf) politikai paletta minden szegletéből érkező felháborodottságtól, de hangos a szlovák kormánytagok saját bizonyítványát magyarázó megjegyzéseitől is, a blogok világában pedig a bejegyzések végeláthatatlan sora üvölti a hangosbemondóba: abszurdum! Mindenki fel van háborodva, a magyarok a szlovákokon, a szlovákok a magyarokon – jogosan csak az előbbi, mert az utóbbinál zavaros a magyarázat. Az eltelt egy hét alatt, a törvény konkrét tartalmának ismertetésén túl, egyre többet olvashatunk arról is, hogy mi is lapul valójában a nyelvtörvény sorai között. Nézzünk a színfalak mögé!
Kisebbségi komplexus?
Nem kell pszichológusnak lenni, elég a történelmet ismerni ahhoz, hogy megállapíthassuk: az egy héttel ezelőtt elfogadott törvényben benne van minden, amit a szlovák nemzet pszichéjéről tudni lehet. A törvény tulajdonképpen a (feldolgozatlan?) szlovák(-magyar közös) múlt okozta kisebbrendűségi érzés manifesztálódása.
Akkor van szükség az „államnyelv használatának rendezésére” egy országban – ahogy arra a szlovák fél minduntalan hivatkozik a hivatalos magyarázatokban – ha az valóban az adott nyelv felsőbbrendűségét hivatott rendezni. A nyelvtörvény üzenete nem más, mint hogy a szlovákul nem, vagy csak rosszul beszélők alacsonyabb rendűek az országukban, sőt „született tudatlanságuk” miatt még büntetés is sújthatja őket.
A törvény szentesíti a diszkriminációt, és ahelyett, hogy a „nyelvek használói közötti egyenlőséget erősítené, kimondottan és egyoldalúan a kisebbségi nyelvet használókat többletkötelezettségekkel terheli” – fogalmaz magyarázatában az MKP.
A szakirodalom két fajta „nyelvi-rezsimet” különböztet meg, amelyben az állam védelmet biztosít a kisebbségi nyelvhasználók számára. Az első a megtűrés/tolerancia rezsime (regime of linguistic tolerance), amely tolerálja a nyelvi kisebbségeket és megvédi őket az asszimilációtól és a közvetlen diszkriminációtól. A második pedig a kisebbségi nyelvet támogató rezsim (regime of linguistic promotion), amely a megtűrésen túl, pozitívan diszkriminál, azaz pozitív jogokat is kínál a kisebbségeknek, hogy azok megőrizhessék kisebbségi kultúrájukat.
Bármennyire is igyekszünk, sajnos Szlovákia a törvény elfogadásával már az első kategóriába se sorolható be. A törvénnyel a megtűrés helyett egyenesen alacsonyabb rendűnek titulálja a kisebbségi nyelvhasználatot, nem beszélve arról, hogy a szólásszabadság is veszélybe kerül.
Az egyik blogger – a sok közül: szlovenszko.blog.hu – még egy, a sorokon és konkrét tartalmon túl terjedő következményre is felhívja az olvasóközönség figyelmét: A törvény be nem tartásáért járó szigorú következmények megbonthatják a magyar közösséget, illetve a szlovák-magyar együttélés – átlag ember szintjén uralkodó bizonyos fokú – békességet, hiszen az besúgókat és megalázkodókat nevelhet.
Gyakorlatba ültetve – még sok a joghézag
A felvidéki magyar hírportáloknak köszönhetően a Kitekintő már korábban beszámolt arról, hogy pontosan milyen változásokat követel a törvény szeptember 1-jétől. Emlékeztetőül álljon itt az MKP összeállítása is:
A kisebbségek jogait korlátozó, egyenjogúságukat sértő egyes rendelkezések:
• aránytalan és indokolatlan szankciók,
• az állami szervek, a területi önkormányzatok kimondottan aktív nyelvellenőri szerepre utasítása,
• a kisebbségi földrajzi nevek használatának korlátozása,
• az államnyelv elsőbbségének megkövetelése a helyi rádión (hangosbeszélőn) való hirdetések esetén olyan településeken is, ahol az államnyelvet beszélők elenyésző kisebbséget alkotnak,
• a kisebbségi oktatási intézményekben a teljes belső dokumentáció szlovák nyelven is történő vezetésének előírása a szlovák nyelv elsőbbségével,
• kötelező szlovák nyelvű konferálás a nemzetiségi rendezvényeken,
• az emlékművek, síremlékek feliratainak kötelezően szlovák nyelvű felirattal való ellátásának előírása, mégpedig a szlovák nyelvű felirat elsőbbségének előírásával (ezenfelül a minisztériumi cenzúra előírása),
• a nyilvánosság tájékoztatására szánt összes felirat, reklám és hirdetés esetén a szlovák nyelvű szöveg elsőbbségének előírása, és
• az egészségügyben az orvos és a beteg közötti kommunikáció törvényi szintű szabályozása.
Nyelvi Karta hatálya
A karta csak azokra a nyelvekre vonatkozik, amelyeket az aláíró országok állampolgárai hagyományosan használnak (tehát a bevándorlók által használt nyelvekre nem), amelyek jelentősen különböznek a többségi vagy hivatalos nyelvtől (tehát a nemzeti nyelvek egyes nyelvjárásai nem tartoznak ide), és amelyeknek vagy van meghatározható elterjedési területük (tehát az adott állam egy bizonyos részének lakossága hagyományosan használja), vagy az egész országban szétszórtan beszélik (ide tartozik a jiddis és a roma nyelv, amiket nagy területen használnak). (Wiki)
Ezek közül számos pont mond ellent a nemzetközi gyakorlatnak, pár kitétel többletköltséget és többletterhet ró a kisebbségre, továbbá a nyilvános tájékoztatás kategóriája a magyar nyelvet Szlovákia területén nem honos más nyelvekkel (pl.vietnami) egy szinten kezeli, annak ellenére, hogy az ország csatlakozott a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájához. Az emlékművekre vonatkozó rész, illetve a régi feliratok átvésése pedig a kulturális emlékek megcsonkítását is eredményezheti.
Elég szomorú, hogy az Európai Unió egyik tagjaként – most nem beszélve a Malina ügyről, vagy a tankönyvek, a sajtótörvény, a nyelvtörvény, a korrupciós és egyéb botrányokról,– Szlovákia olyan demokráciában él, amelyben a többséget kell védeni a kisebbség ellen. Robert Ficot súlyos felelősség terheli, hogy a gazdasági válság kellős közepén nincsen jobb dolga annál, mint hogy a dolgozószobájában található magyar kártyával játszadozik, és ezzel próbálja hatalmát megszilárdítani.
Most őszintén? Zavarna valakit, ha a magyarországi szlovák közösség falunapján csak szlovákul beszélnének a szónokok, vagy csak szlovákul énekelne a közösség? Gesztusértékű volt Bajnai Gordon magyar miniszterelnök szlovákul elhangzott köszöntése a hétvégi magyarországi szlovákok napja alkalmából tartott ünnepségen. Javítsanak ki, ha nincsen igazam, de a felvidéki magyar közösség még nem élt meg hasonlót a Fico-érában (sem).
Vagy mi történik majd akkor, amikor egy magyarországi, de akár felvidéki magyar turista orvosi ellátásért fordul egy komáromi kórházban? Angolul kell egymással kommunikáljon a magyar orvos és magyar beteg, mert különben megbüntetik? Abszurd, hogy az állam rákényszeríti az állampolgáraira, hogy milyen nyelven beszéljenek…
Egy másik, ugyancsak a blog-sorokban fellelhető példa, egy német cégvezetőre utal, aki egy nyilvános jelentésben a Pressburg szót használná a Bratislava helyett. Vele mi történhet? Elméletileg hibát követ el – habár a törvény szövege még hemzseg a joghézagoktól –, de nagy valószínűséggel ez kevésbé fogja zavarni, illetve irritálni a hatóságokat. Ebben az esetben nem lehet majd riogatni az irredenta jelzővel, ezért nem éri meg a fáradtság. És így elérünk ahhoz a problémához, hogy ki fogja ellenőrizni a nyelv-rendőrséget, és azt hogy ők mi alapján végzik majd munkájukat? Abszurdum.
A példák sora, higgyék el, végtelen…
Meddig lesz egységes a magyar álláspont?
A magyarországi politikusok elmúlt egy hétben elhangzott nyilatkozatai igazi csemegét jelentenek a politológusok számára. Olyan ritka pillanat állt elő a magyar közéletben, hogy a magyar pártok (látszólag?) egy szólamon énekelnek. Ha egy pillanatra azonban a másik oldalról vizsgáljuk meg a kérdést: az lett volna az igazán meglepő, ha még ebben a kérdésben sem lett volna egységes a magyar politikai elit. A valódi érdekekre azonban csak hosszú távon fog fény derülni.
Bajnai számára a Magyar Gárda feloszlatásán túl, egy erős, nemzeti érdekekért kiálló politikai szerep csak támogatást hozhat. Az azonban már kérdéses, hogy meddig fog elmenni a magyar kormányzat az ügy európai képviselete terén? Meddig nyomja majd a csengőt? Ameddig ez neki kedvez, vagy ameddig hatályon kívül nem helyezik a törvény diszkriminatív részeit? Igazából az egész szövegből papírrepülőt lehetne hajtogatni, és elküldeni melegebb éghajlatokra, hiszen a fene híres európai esélyegyenlőség még csak köszönőviszonyban sincsen vele.
A törvényt tehát érdemesebb messzebbről is szemlélni, nem csak a sorokat olvasni. Arra a kérdésre, hogy Szlovákia hogyan vetkőzhetné le kisebbségi komplexusát, sajnos nincsen recept. Annyi azonban bizonyos: ameddig ő nem szeretné ezt levetkőzni, nem lesz előre lépés. A magyarországi politikai elit egyedül ugyancsak nem fog tudni odahatni. Ha azonban „Európa” sarkallná erre a lépésre Szlovákiát, akkor talán. Habár nem szabad abban az illúzióban ringatnunk magunkat, hogy Európa megoldja ezt is. Nem fogja, ennél láposabb az európai kisebbségvédelem talaja. De a csengőt ettől nyomhatjuk, hátha kiakad valami ott is!! Addig pedig mindenki érezze kötelességének, hogy tegyen a magyar nyelvhasználatért minden – magánemberi, családi, oktatási, gazdasági, stb. – téren.
HOLLÓ, Kitekintő
