A világ végéről sokan és sokféleképpen beszéltek, sőt beszélnek manapság is. Van, aki a világ természeti energiáit, nevezetesen a nap energiáját vizsgálja és így beszél arról, hogy a földünk történelmi ideje meghatározott.
Van, aki a kozmikus katasztrófákat vizsgálja, például aszteroidák becsapódását és emiatt beszél a földön bekövetkező kozmikus katasztrófáról. Az antik szövegek közül többen beszélnek természeti katasztrófáról, legtöbben úgy, hogy Isten büntetésének megvalósulását látják benne. Ilyen az Ószövetségben a bábeli toronnyal kapcsolatos monda (Ter 11,1-9), vagy a vízözön története (Ter 7,17-9,28). A fogság utáni prófétai irodalomban elterjedt a jövendőre irányuló beszédnek az a formája, amely Isten eljövendő ítéletét és egy történelmi katasztrófa képét összekapcsolta. Ráadásul a történelmi időt ezek az elbeszélések meglehetősen furcsán kezelték. Ezeket a szövegeket nevezték apokaliptikus szövegeknek. Az újszövetségben a Jelenések könyve kifejezetten ebben a stílusban írt prófétai könyv.
Az evangélista közvetlenül változtatás nélkül veszi át Jézus igehirdetésének ezeket a szakaszait. Jézus világ végén bekövetkező ítélő eljöveteléről van szó ezekben a szakaszokban. Azt is tudnunk kell, hogy Jézus korában, igen divatos irodalom és életérzés volt az apokaliptika. Nem csoda tehát hogy Jézus is használja, saját tanításának kifejtésére. Az 1947-ben felfedezett kumráni iratok nagy része ebben a stílusban íródott. Az emberek várták a világ végét. Úgy gondolták Jézus, mint a végidő prófétája sietteti ennek az eljövetelét, sőt olyan nézet is kialakult egy időre, hogy mindez az apostolok idejében be fog következni. Úgy gondolták a kereszténység megjelenése és a jeruzsálemi templom pusztulása egy történelmi kor végét és egy új korszak kezdetét jelenti.
Manapság a katasztrófa-prédikátorokra, kétes bizalommal tekintenek. Egyrészt nem hiszik el, hogy igaz, amit mondanak, másrészt bizonyos félelemmel és haraggal tekintenek rájuk, és vész madaraknak tartják őket, akik feleslegesen riogatják az embereket. Sokan ezt a mondatot, hogy Jézus „igéi” el nem múlnak, kétes kijelentésnek tartják. Ennek oka, hogy a vallásosság nem emelkedik Európában, mintha hatástalan volna Jézus szava, és túlhaladott az apokaliptikus gondolkodás és stílus.
A keresztények azonban nem passzív félelemmel tekintettek a történelemre, hanem úgy gondolták, Isten közelgő eljövetelét segítik akkor, amikor az egyház misszióját előre viszik. Sőt amikor a keresztény közösségek igyekeztek magasabb etikát megvalósítani köreikben, tették ezt ezért, mert úgy gondolták, hogy ezzel segítik közel hozni Isten országát. Minden keresztény tevékenység úgy gondolták, Isten országát hozza közelebb minden jócselekedet. A keresztények fejlődés eszméjének tehát lényeges eleme az erkölcsi fejlődés előmozdítása volt.
Manapság a fejlődés eszméje nem tartalmazza az erkölcsi fejlődés gondolatát, sőt semmiféle vallásos elképzelést, nem kapcsolnak a fejlődés eszméjéhez. Sőt sokan, a fejlődés eszméjének a gátjának tekintik a vallásos gondolkodást. Sokan gondolják más fejlődés elképzeléssel, ideológiával lehet helyettesíteni a vallásos fejlődés elképzeléseket. Isten igéi tehát elmúlnak, vagyis idejétmúlttá válnak. Számos ideológia bukása azonban folyamatosan cáfolja ezt az elképzelést. Az ideológiák és kulturális trendek hamarabb elmúlnak, Jézus szava viszont nem veszt erejéből. A végítélet képe az emberekben így vagy úgy mélyen beivódott, sok esetben ez az egyetlen támpont, az etikai rend elleni támadásokra. Isten mégis számon kér mindent. A természet törvényeinek átlépése, felborítja a természetben lévő egyensúlyt, az Isten etikai törvényeinek átlépése pedig ellenőrizhetetlen folyamatokat indít el a társadalomban. Ezektől már sokat szenvedtünk, és sajnos talán még fogunk is szenvedni.
Felvidék Ma, Dr. Benyik György
