A kulturális minisztérium elkészítette a nyáron módosított államnyelvtörvény végrehajtó rendelkezéseit. A tervek szerint a kormány december 16-i ülésén tárgyal a dokumentumról. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának képviselői a héten csütörtökön egyeztetnek a minisztériummal. A véleményezésre és egy megalapozott érvrendszer kidolgozására nincs tehát sok idő, ezért is hasznos lehet minden hozzászólás.
A dokumentummal foglalkozik a Szabad Újság e heti száma is. A lapból idézve közöljük Gyurkovits Róza észrevételeit:
A múlt hét péntekén tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a kulturális minisztérium a módosított nyelvtörvény végrehajtó rendelkezéseit, pontosabban egy alapelv-gyűjteményt, amely szerint az államnyelv-törvényt értelmezni kell.
A törvénymagyarázó beismeri, hogy kizárólag a törvényben különbözőképpen értelmezhető nyelvi megfogalmazásokat kellene egyértelművé tennie, mégis eltér ettől a gyakorlattól az érintett törvény egyedüli céljára hivatkozva. Az egyedüli cél így hangzik: „A nyelvtörvény minden rendelkezésének legitim célja az államnyelv kizárólagos védelme és támogatása a hivatali érintkezésben, valamint a Szlovák Köztársaság államnyelvet használó polgárai államnyelvű információszerzéséhez és -nyújtáshoz való korlátlan jogának biztosítása. E jogok védelme teszi legitimmé a természetes és jogi személyek, beleértve a községek alapvető jogaiba és szabadságjogaiba történő beavatkozást, miközben a Szlovák Köztársaság államnyelvet használó polgárainak védelmére hozott intézkedéseknek arányosaknak és a cél eléréséhez mértnek kell lenniük.” Így aztán nem a törvényt értelmezi vagy magyarázza a kulturális tárca, hanem egy ideológia szellemében sokszor felülírja. Most is ragaszkodik ahhoz a kitételhez, hogy a számbeli nemzeti kisebbségek jogait a törvény nem érinti. Hivatkozik az alkotmány 12. cikkelyének 2. bekezdésére, amely a megkülönböztetés minden formáját tiltja, s leszögezi: az államnyelvtörvény szempontjából itt csak az államnyelv elsajátításának joga érintett, azt pedig biztosítja a törvény, tehát a jogszabály kiállja az alkotmányossági próbát.
Hozzáértő jogászok dolga lenne eldönteni, hogy ez valóban így van-e. És komoly alkotmányjogászi-nemzetközi jogászi, de törvényhozási-törvényalkotási szakértőre is szükség lenne, mert a minisztérium rendeletjavaslata több érdekességet is tartalmaz. Azonos jelentésűnek mondja ki a hivatali és a szolgálati kapcsolatot, miközben az utóbbit kiterjeszti például a falusi önkéntes tűzoltóságokra is… A nyilvános kapcsolatot viszont továbbra sem határozza meg, holott ez adja az okot a legtöbb vitára. A minisztérium leszögezi: „ A nyilvános érintkezés nem tartozik az államnyelvtől szóló törvény normatív fogalmai közé, csak amolyan tájékoztató fogalomként jelenik meg az államnyelvtörvény 5. és 8. paragrafusában”, a magyarázat bevezetőjében pedig éppen ezekre hivatkozva szögezi le, hogy van ilyen fogalom.
Terjedelmes fejezetben sorolja fel azokat a jogi személyeket, amelyekre az államnyelvtörvény vonatkozik. Ezek alapvetően a törvényekkel létrehozott intézmények, a költségvetésből finanszírozott vagy támogatott szervezetek, így az egyetemek – leszámítva a magánegyetemeket –, de a szakmai kamarák, és egyéb közhasznú alapok, a diákhitel-alap stb. A bankok, az egészségbiztosítók, az egészségügyi intézmények, a postai szolgáltatók, a közlekedési és távközlési cégek nem tartoznak ebbe a körbe. A gyógyszertárak viszont – egy további helyen – már szigorúan a törvény rendelkezései alá esnek.
Kizárólagossággal vonatkozik az államnyelvtörvény az egyházi házasságkötési ügyvitelre is.
Foglalkozik a rendeletjavaslat az államnyelv és más nyelvek viszonyával is. Ezt is érdekesen teszi. Más nyelvnek tekint minden nyelvet, amely nem azonos az államnyelvvel, vagyis a szlovákkal. Más nyelvet a külfölddel a nemzetközi gyakorlat szerint használva csak idegen nyelvnek nevez. Idegen nyelv státust ad minden nyelvnek az államnyelven, a szlovák nyelven és az országban élő nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok nyelvén kívül. Az utóbbiakat fel is sorolja. Ezek a bolgár, a cseh, a horvát, a magyar, a morva, a német, a lengyel, a roma, a ruszin, az orosz, az ukrán és a zsidó. Ezeknek a nyelveknek a döntő többsége azonban valahol a világ közeli-távoli részén egy állam hivatalos nyelve is… A végrehajtó rendelkezés olvasójának ezért gyakran támad olyan érzése, hogy csak a káosz növekszik, amikor a magyarázatot is odateszi a jogszabály mellé. Azoknak, akik felvállalják, hogy az EBESZ-főbiztos által „nem jónak” bélyegzett törvényről a magyar kisebbség nevében a minisztériummal egyeztessenek, nagyon rövid idő alatt nagyon komoly szakmai munkát kell elvégezniük, ha nem akarnak ingoványba kényszeríteni bennünket. Van a javaslatban ugyanis néhány enyhítő-javító kitétel, elfogadja – deklarálja legalább –, hogy a Tt. 184/1999-es, a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény „lex specialis derogat generali”, vagyis korlátozó jellegű ebben az esetben is, sőt ígér szakmai, pénzügyi támogatást is az iskolai kétnyelvűség, illetve a kulturális szférában kötelezővé tett kétnyelvűség ellentételezésére (pl. 5 százalék önrész mellett támogatná a kétnyelvű műsorfüzeteket, de pályázati rendszerben), sőt a postai, rendőri, tűzoltói kommunikációt az ügyfelekkel a 20 százalékos kisebbségi nyelvhasználati küszöbhöz kötve lehetővé teszi, ám csak abban az esetben, ha nincs a közelben olyan harmadik személy, akinek ez nincs ínyére, mert nem érti a kisebbségi nyelvet vagy nem akarja, hogy azt használják a füle hallatára. Mi ez? Négyszemközt azt is lehet, amit egyébként tilt a jogszabály? Törvény és végrehajtó utasítás jogállamban így nem rendelkezhet. Különösen azért, mert a 184/1999-es törvény kizárólag a helyi önkormányzati és államigazgatási szerveknél teszi lehetővé 20 százalékos kisebbségi lélekszám felett a kisebbségi nyelv használatát a hivatali érintkezésben. Amit a javaslat leír, az törvénysértés. Ahogyan az egészségügyi és szociális intézményekben folyó kommunikáció esetében sem biztos, hogy elegendő az útmutatóban kijelenteni, hogy ezt a hatóság nem fogja ellenőrizni és büntetni, tehát szabályozni sem. Hadd tegyem fel a kérdést: mit keresnek akkor az államnyelvtörvényben az erre vonatkozó cikkelyek?! És milyen alapon gondolja a kulturális tárca vagy a kormány, hogy a végrehajtó utasításokban módosíthatja a hatályos törvényeket?
A vitára bocsátott anyag egy felületes olvasás után is nyilvánvalóvá teszi, mennyire beteg maga az államnyelvtörvény. Egy avítt ideológia szüleményét nem lehet összefésülni a demokratikus jogállam emberi méltóságot és alapjogokat minden egyes embernek egyformán garantáló alaptörvényeivel. A kettő együtt nem működik, s minden hatalmi igyekezet csak egyre durvább jogsértésekhez vezet.
