Beszélgetés Pogány Erzsébettel, a Szövetség a Közös Célokért igazgatójával (Pogány Erzsébet közgazdász-mérnök 2001-től a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) igazgatója. Ez a társulás működteti a Dél-Szlovákia 11 városában kiépített irodahálózatot, amelynek munkatársai elsősorban a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarokra vonatkozó törvényből adódó lehetőségekről nyújtanak tájékoztatást.)
Nyolc évvel ezelőtt nyíltak meg az ún. státusirodák, kiépült az országos hálózat, a fenntartására azonban szűkültek a lehetőségek. Mondanom sem kell, mindez az anyagiak miatt. Mi a helyzet most az irodákban, amikor a magyar igazolvány iránti kérelmek már nem érkeznek olyan dömpingszerűen, mint az első években?
– Elsőrendű feladatunk ma is, hogy a státustörvényből adódó lehetőségekről tájékoztassuk a szlovákiai magyar közösséget, ezért most is megragadom az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet néhány tudnivalóra. Még mindig nem jutott el a köztudatba, hogy az igazolványok érvényességét törvénymódosítással meghoszszabbította a magyar országgyűlés, tehát annak ellenére, hogy az első négy évben kiadott igazolványokban feltüntetett érvényességi határidő már letelt, az igazolvány érvényes, nem kell új igazolványt készíttetni. Csak azoknak kell pótfüzetet kérni, akiknek a kedvezmények nyilvántartására szolgáló oldalak beteltek. További változás, hogy a diák- és pedagóguskedvezmények igénybevételéhez már nem külön igazolványt kapnak a határon túli érintettek, hanem a magyar igazolványba kerül egy bejegyzés, matrica, ez alapján lehet igénybe venni a kedvezményeket. Az utazási kedvezményekkel kapcsolatban félévente kapunk egy-egy jelzést, hogy a jegykezelő nem ismerte el a kedvezmény jogosságát, ezért jó, ha tisztában vagyunk a lehetőségekkel. Minden fórumon elmondom azt is, menynyire sajnálatos, hogy az egyik legkézzelfoghatóbb támogatás, a pedagógusainknak nyújtott szakkönyv-támogatás 2005-ben megszűnt, pedig ez nagyon nagy segítséget jelentett a tanítóinknak. Egyébként az igazolványok iránti érdeklődés folyamatos, ha a többi országgal összehasonlítom, az utóbbi két-három évben Felvidéken a legnagyobb, most is havonta több száz új igazolvány iránti kérelmet kezelünk, és ennek sokszorosa a járulékos igazolványok, a pótfüzet iránti kérelem.
A 2002-ben megnyílt irodáink kisebb-nagyobb változásokkal továbbra is működnek a magyar házakban: Dunaszerdahelyen, Komáromban, Érsekújvárott, Galántán, Pozsonyban, Zselízen, Losoncon, Rimaszombatban, Rozsnyón, Szepsiben és Királyhelmecen. Hozzáteszem, a fennmaradásunk kész csoda. Ahhoz, hogy az irodákat ne kelljen bezárni, ezer újabb feladatot találtunk magunknak. A legnehezebb évünk 2004-ben volt, amikor az előző években közel félmilliárd forint ráfordításból kiépült országos hálózat működtetésére szükséges összeg mintegy egy hatodát kaptuk a magyar kormánytól. Azaz hatszor kevesebbet, mint amire szükségünk lett volna. Abban az évben ez a váratlan döntés átmenetileg megbénított bennünket. Hozzáteszem, valamennyi szomszédos országban csökkent a magyar igazolványok körüli tájékoztató munkára szánt támogatás, csak a többi határon túli közösségben ugyanez a jól kiépített hálózat végzi a nevelési-oktatási támogatások lebonyolítását is, és abból tartják fenn a irodákat. Csak Felvidéken történt ez másként, a magyar kormány 2004-ben a Pázmány Péter Alapítványra bízta ezt a feladatot. Az anakronizmus abban van, hogy ezt a mi társulásunkat létrehozó szervezetek, köztük az MKP is javasolta. Az csak a nyilvánosságnak szánt indok volt, hogy a szlovák kormány ellenvetései miatt történt ez. A szlovák kormánynak nagyjából mindegy lehetett, hogy az adminisztrálást ki végzi, a pályázó iskoláknak, a szülői szövetségeknek viszont minden bizonnyal nagy segítség lett volna a régióban könnyen elérhető szervezetünk. Mi pedig arra kényszerültünk, hogy a hiányzó összeget a legkülönbözőbb forrásból igyekezzünk kétségbeesetten előteremteni, például európai uniós pályázatok útján. Ebből adódik, hogy ma számtalan újabb témakörben merül fel a szervezetünk neve, ami persze nem baj, de az energiánk legnagyobb részét nem a közösségszervezés, hanem az anyagi források felkutatása viszi el. Ezzel nem csak mi vagyunk így, hanem szinte a teljes szlovákiai magyar civil szféra, leszámítva egy-két pénznyelő, önmagát sikeresen adminisztráló szervezetet.
És ma milyen az alapító szervezetek viszonyulása a társuláshoz?
– Öt nagy országos szervezet hozta létre a társulást, a mai napig az alapítók egy-egy vezető tisztségviselője alkotja az elnökséget és három-három tagja a közgyűlésünket. Azt tudom mondani, hogy a 2004-ben beköszöntött szűk esztendőben mintha elfogyott volna a közös cél is, az irodák működése körüli problémák megoldása akkor is, azóta is teljes egészében a végrehajtásban dolgozókra hárul. Valamennyi szervezet a saját gondjaival van elfoglalva. Pedig az elképzelés 2001-ben nagyon jó volt, sok tevékenységet, feladatot lehetne összehangolni, racionalizálni, ha a szövetséget úgy működtettük volna az elmúlt évek alatt, hogy a legfontosabb társadalmi problémák megvitatására teremtsünk fórumot. Ez azonban 2004-ben szinte teljesen lehetetlenné vált, és akiknek akkor személyes érdekük fűződött ahhoz, hogy a szervező erőnk szétforgácsolódjon, azoknak sajnos még mindig döntő szavuk, erős pozíciójuk van a közösségünkben. Szerencsére az internet és telefon világában a működésünket biztosító legfontosabb döntések előkészítése már nem igényel személyes találkozásokat, mert ezek nagyon ritkán valósulnak meg. Legutóbb 2009 áprilisában hívott össze az elnök, Mézes Rudolf elnökségi ülést és közgyűlést, az ott jóváhagyott határozatok végrehajtásán szorgoskodunk. Az elmúlt év tavaszán már látható volt, hogy jóval kevesebb bevétellel számolhatunk, mint amennyi a hálózat minimális működtetéséhez kell, egész évben ezt a hiányt igyekeztem lefaragni, de nem sikerült teljesen. Az anyagi ellehetetlenülés határán vannak az alapító civil szervezetek is, tehát a probléma megoldását tőlük hiába remélném. Talán a Magyar Koalíció Pártját érdemes ebből a körből kiemelni, hiszen a magyar kormánnyal a párt vezetői kapcsolatban vannak, nekik van lehetőségük felmérni, hogy a szlovákiai magyar közösségnek szüksége van-e a hálózatunkra, és ha igen, akkor lépni annak érdekében, hogy ne kelljen teljesen leállítani az irodák működését. Mostanában gyakran ismétlem, hogy a magyar házakban végzett szolgálatunk, vagy például a Felvidék Ma hírportált akkor fogják értékelni a közéleti szereplők, ha bedőlt, megszűnt és hiányolni fogjuk. Pedig most újra majdnem akkora a baj, mint 2004-ben. Van egy minimálisra csökkentett hálózat, aminek működésére elsősorban a budapesti Miniszterelnöki Hivatal nyújt támogatást, de ez az összeg 2004 óta olyan csekély, hogy abból csupán egy irodát lehetne működtetni. Mi viszont tudjuk, hogy a vidéki városainkban még nagyobb szükség van ránk, mint Pozsonyban.
Az SZAKC ennek ellenére a közösség sokoldalú szolgálatára törekszik…
– Sajnálom, hogy a beszélgetésünkben több szó esik az anyagi gondokról, mint arról, hogyan szolgáljuk a közösségünket. Első helyen említem a Felvidék Ma hírportált, az első szlovákiai magyar internetes újságot, amit 2006-ban indítottunk. Bevallom, játéknak indult, saját szórakozásunkra, az erdélyi barátainktól kölcsönzött ötlet nyomán. A www.felvidek.ma domain nevünket Marokkóban jegyeztettük be, hogy a „ma” végződéssel a frissességünket hangsúlyozzuk, és persze arra is utaljunk, hogy a szlovákiai magyar közösséget érintő hírekkel szeretnénk foglalkozni, a kor szellemének megfelelő modern eszközökkel. Aki kiigazodik a szlovákiai magyar sajtó berkeiben, az tudja, hogy ez az ártatlan ötlet az indulás évében – amikor választások voltak – mekkora erővel robbant be a köztudatba. Szinte hetek alatt mérvadó hírforrás lettünk, és az olvasottságunk azóta már megtízszereződött. Egy éven belül elindult még két magyar hírportál Szlovákiában, most a verseny egyre élesebb. Mi tartjuk magunkat ahhoz, hogy a felvidéki magyar közösséget érintő hírekkel foglalkozunk, igyekszünk naprakészek lenni és az öszszetartozás élményét, a nemzeti öntudatot erősíteni. Ebbe beleillik az, hogy az egyházakat, a hitéletet, a családot, nemzeti jellegű kulturális és társadalmi eseményeket érintő híreket kiemelt helyen teszszük közzé. Az a tapasztalatom, hogy akiknek szerintünk idegesnek kell lenni miattunk, azok idegesek. Az olvasóink viszont szeretik, hogy kulturált, visszafogott, mégis egyértelmű az állásfoglalásunk a körülöttünk zajló eseményekkel kapcsolatban.
Említette az uniós pályázatokat. Ezek milyen célból születtek?
– Ebben az évben a harmadik sikeres EU-s pályázatot bonyolítjuk, ezek egymásra épülő programok, a szlovák-magyar határ menti régióban az együttműködést segítik. A honlapunkon jól nyomon követhető, hogy 2004-ben olyan témakörben nyertünk a Phare programkeretből támogatást, ami a régiófejlesztés forrásait volt hivatott felmérni, és itt jól kamatoztattuk a képességeinket: pontos és gyors adatgyűjtés és adatfeldolgozás, amihez az irodáinkban a személyi és tárgyi eszközök adottak. Ezt követte egy nyertes Interreg-pályázat, és most 12 hónapon át a szlovák-magyar határ menti régióban önkormányzatok, vállalkozók és civilszervezetek összefogását segítő hálózatot építünk, amennyiben sikerül a program előfinanszírozására előteremteni az anyagi keretet. Az elmúlt években hat nagyobb szociológiai kutatásban vettünk részt, valamennyi kutatás a szlovákiai magyar közösség helyzetét mérte fel, az eredmények nagyobb figyelmet érdemelnének.
A kis- és közepes vállalkozók felé, mint vállalkozásfejlesztési központ, a Corvinus Támogatásközvetítő Zrt. partnereként nyújtunk szolgáltatást. A Corvinus az Új Kézfogás Közalapítvány jogutódja, a határon túli vállalkozókat hivatott segíteni. Most jelent meg új pályázati kiírás fiatal kezdő vállalkozók támogatására, az EU-s forrásokból történő programok önrészéhez való hozzájárulásra, érdemes követni ezt a tevékenységünket.
A budapesti Oktatási és Kulturális Minisztérium a mi segítségünkkel bonyolítja az ösztöndíjak pályázati rendszerét, ebbe a szülőföldön tanuló diákok kapcsolódhatnak be: magyarországi egyetemeken részképzésre, magiszteri és doktoranduszképzésre lehet ösztöndíjért pályázni. És hangsúlyoznom kell egy új lehetőséget, ami a szülőföldön tanuló egyetemistákat segíti az itthoni tanulásban. Nagyon örülünk, hogy erre az igényre a budapesti szaktárca pozitívan reagált, igaz ebben az évben nem nagy keret áll rendelkezésre, de maga a pályázati kiírás ténye óriási eredmény. A pályázati kiírásra megfelelő számú érdeklődő reagált, jelenleg zajlik a pályázatok elbírálása, és reménykedünk abban, hogy ez a lehetőség folyamatos lesz a következő években is.
Kezdettől fogva bekapcsolódtunk a Magyarság az Információs Társadalomért programba, amit az informatikai minisztérium kezdeményezett, közben már háromszor gazdát cserélt, emiatt persze akadozik. Szerénytelenül azt mondhatom, a SZAKC-on is múlott, hogy mégsem állt le teljesen, hiszen értelmes célt tűztünk magunk elé: a közösségi tájékoztató pontokon segíteni a kapcsolatteremtést az e-Magyar pontok hálózatán keresztül.
Felvidéken a szórványkérdéssel sem foglalkozunk megfelelő intenzitással, ezt felismerve a társulásunk részt vesz egy szórványstratégia kidolgozásában, és ennek alapján szeretnénk Szlovákiában a szórványban élők magyar közösségeket segíteni elsősorban szervező munkával.
A státustörvényben sokkal több lehetőség van, mint amit a nyolc év alatt kiaknáztunk belőle, és várható, hogy 2010-ben azok a pártok, amelyek a törvényt megalkották, újra előveszik és leporolják. Emellett az a sokrétű tájékoztatás, amit az igazolványokkal kapcsolatos munkán túl nyújtunk, továbbra is belefér az elképzeléseinkbe, valódi tájékoztató irodaként szeretnénk működni, és a nemzet határok feletti egyesítését segíteni.
Optimistán látja a jövőt?
Miután szokatlanul sokat panaszkodtam, nem tudom most meggyőződéssel azt mondani, hogy biztos vagyok a csillagok állásában. Választások éve van Szlovákiában is, Magyarországon is, ami persze sok változást hozhat. Remélem, azt a felismerést is, hogy szükség van a saját önszerveződésünk erősítésére, és a szétforgácsolódásunk megállítására. Ebben pedig a Szövetség a Közös Célokért tárulás hálózata eddig is, most is munkára fogható, és a teljesítménye a körülmények képest nagyon jó.
Barta József interjúja a Szabad Újság e heti számában jelent meg
