Ugyan messze még a századik nap, aminek eltelte után lehet keményebben is kritizálni a kormányt, ám sokan nem bírják ki ezt az egyébként csekély időt sem. Jogosan: a sokat vágyott „új arcok” a szlovákiai kormánykoalícióban gyakran hihetetlen dolgokat produkálnak.
Bizonyára Sulík a csúcstartó. Nyáron, a kormányprogram megtárgyalása helyett Horvátországba utazott, most, a jövő évi költségvetési koalíciós vita idején relaxálni(?), Prágába. Ott is valahol eltévedhetett, talán a Žižkovon, a kivénhedt mauzóleumban összefutott Gottwald szellemével, mert mire hazajött, egyszeriben megtetszett neki a Svätopluk-szobor a várban, s a szakértői javaslatok ellenére nem helyezteti át, ott hagyja éktelenkedni. (Komáromban ugyanez vár a szegény, jobb sorsra érdemes Cirillre és Metódra?) S a jelek szerint még egy tanácsadóra sem telik, aki elmondaná neki, hogy ha már mindenképpen fontos tárgyalások helyett akar külföldre szökni, akkor inkább az EU-s nagykövetekkel való találkozás idején mehetett volna el, megspórolva ezzel egy kínosan szégyenletes sztorit, amikor nyakkendő nélkül, sportos ruházatban, pénztárcát és mobiltelefont az asztalra téve kezdett csevegni a sötét öltönybe öltözött top-diplomatákkal, s a zsovialitását bizonyítandó itt-ott még telefonált is közben a barátaival. Sulík, ha ilyen szorgalommal halad a saját maga által megszabott úton, nemsokára alulmúlhatja még az eddig alulmúlhatatlannak hitt Ján Ľuptákot is – pedig az nem akármi lenne!! Mintha ezt már láttuk volna valamikor…
Az SaS-ben azután gondoltak egy nagyot és tengelyt képeztek a Mosttal. Hayek-intézetnek hívják a tengelyt, ahol a két államtitkár úr annyit számlázott az adófizetőknek egy órára valamiféle iskolázásért, amennyiért az átlagembernek egy hetet kell dolgoznia. Nagyvonalú hozzáállás – a két párt pedig sumákol, mert mi van, ha a két államtitkár hallott valami Salamon Béla bácsiról, s esetleg megtanulták annak híres mondatát is: Ha én egyszer kinyitom a számat! Ha én egyszer elkezdek beszélni! Mármint a Most és az SaS pénzeléséről, hiszen tudvalevő, hogy mindkét pártot – a saját, választások utáni bevallásuk alapján – aprópénzből finanszírozták. A Mostot bevallottan abból, ami a feleségeknek a konyháról megmaradt… Ezt is mintha láttuk volna már valamikor, s bizony igaza van a Sme tárcaírójának (szept. 21), hogy ha a koalíció ezt annyiban hagyja, e téren is visszamentünk a Fico-korszakba.
Sőt, már Hunčik Péter, a Most egyik megálmodója is türelmetlen. S mikre nem jön rá!? „…A Most-Híddal nem akarok itt részletesen foglalkozni, mert Bugárék csak most döntenek arról, hogy a jövőben politikai pártként vagy kft-ként fognak-e működni. Jól informált politológusok szerint egyiket és másikat is akarnák: politizálni a koalícióval és üzletelni Ficóékkal.” (Sme, szept. 20.) A Nový Čas is hasonlókat mond, ugyancsak szeptember 20-án: „Hogy mi áll a Most szerencsétlen nevezései hátterében, hogy mennyit kért kölcsön Bugár pártja, a Most számára a választások előtt, amit most vissza kell fizetnie, ennek a megmondhatója csak ő maga. Az azonban a napnál is világosabb, hogy van valami, amivel semmiképpen sem boldogul.” A legújabb környezetvédelmi miniszterjelölt is ebbe a kategóriába tartozik? Mert hogy nehéz lenne olyan bizonyítékokat felhozni, amely alapján akár alapszinten is szakembernek lehetne őt tartani.
Egyszóval: még le sem telt az első száz nap, máris egyre nehezebb komoly érveket találni arra, hogy június 12-e után itt valamiféle átütő változásokról beszélhetünk. S a magyar témáról ma nem is szólunk…
Hogy is mondogatta annak idején Arkagyij Rajkin? „Válámi van, de ném az igazi.”
Hát – attól bizony messze van. Egyre messzebb.
Forrás: Csáky-blog a Facebookon
