Van ilyen egyáltalán? Válaszom igen. Méghozzá minden pártnak van, és ez a magyarelleneség. Bizonyítékként említem meg, hogy nem törölték el, sőt megerősítették a beneši dekrétumokat, és életben tartják a Kassai kormányprogram azon pontját is, mely szerint Dél-Szlovákiát meg kell tisztítani a nem szláv elemektől.(bizonyíték erre, hogy a betelepítések napjainkban is folytatódnak). Ugye milyen ismerős sorok ezek is.
Mert figyeljük csak meg: Ha rólunk van szó, és kérni merjük kisebbségi jogaink bővítését, azonnal jön a kontra és előjönnek átlagon felüli jogainkkal szlovák barátaink (így akarnak leföldelni, avagy elföldelni bennünket). Ezt követi aztán a szokásos duzzogás, mert nem voltunk tekintettel a többségi nemzet, a szlovákok érzékenységére. És ha kell, ha nem, mindig követelődzünk. Végül jön a nagy felháborodás, amely odáig fajul, hogy jó lesz vigyázni, mert mi, magyarok veszélyeztetjük Szlovákia területi egységét. Ez már valóban komoly dolog. Ezért összefog ellenünk boldog-boldogtalan, gyermek és felnőtt, keresztény és materialista, demokrata és nacionalista. A médiákból pedig csak úgy folyik a magyarellenesség. Kioktatják, lejáratják, sőt megalázzák képviselőinket, amikor olyan politikusokkal késztetik őket vitára (mint Slota, Moric, Slobodník, Mečiar hogy csak néhányukat említsem a régiek közül), ahol eleve nem fejthették ki politikusaink álláspontjukat a témáról, de még a műsorvezető is igyekezett őket megzavarni, vagy éppen beléjük fojtatni a szót. Sajnos nincs ez másképp ma sem. Ezért már nem is nézhetem a köztévé 5 perc múlva 12 adását, mert a képlet unos-untalan ismétlődik. Olyan, mint a kabaré. Képviselőink pedig csak védekeznek és védekeznek, ahelyett, hogy felállnának és otthagynák a műsort. Illetve nem merik ország-világ előtt bátran felvállalni érdekeink képviseletét. Nem merik kerek-perec megmondani a politikusok, a műsorvezető és a szlovák nép szemébe, hogy jogállásunkból egy jottányit sem vagyunk hajlandók engedni. Hogy kisebbségi jogaink nem képezhetik alku és engedmények tárgyát, mert egyedül azok teljesítése ad lehetőséget megmaradásunkra. S ha ezt valaki megtagadja tőlünk, az ne beszéljen Szlovákiában demokráciáról. Ne járjon templomba, mert a képmutatás is bűn. Mi pedig, ha kell, nemzetközi fórumokhoz fordulunk igazunk orvoslásáért, illetve kilépünk a kormányból, vagy a polgári engedetlenség valamely formájával fogunk élni (csodálom, hogy ez eddig nem történt meg, és nem adtuk az érvényben levő beneši dekrétumokat a nemzetközi bíróságra). E helyett mi történik: Tárgyalunk, tárgyalunk és végül elérjük a nagy semmit, miközben a négyéves megbízatási idő lassan eltelik, és minden kezdődik elölről, egy másik ún. demokratikus kormánnyal.
Végül pedig szeretném remélni, hogy előbb vagy utóbb akad olyan szlovák újságíró, aki egy szlovák napilapban vagy hetilapban végre olyan írást közöl rólunk, amely a mi követelésünket jogosnak minősíti, és a tényeket az igazságnak megfelelően írja le. Nem oktat ki, nem keres minden téma mögött megbúvó kisördögöket. Mert nem is olyan régen létezett nálunk csehellenesség is. És lám, mára már megoldódott.
Mészáros László, Felvidék Ma
