És eljött A NAP! Nem az ég csatornái nyíltak meg, hiszen a Nap bőven ontja sugarait – a magyarok érkeznek tömegesen trianoni határon innen s túlról. Jönnek – látni, hallani, érezni, átélni. Látni a magyar csodát, hallani szép nyelvünk zengését (kunságit, hajdúságit, szögedit, palócot, csallóközit és számos egyéb tájszólást), érezni a magyar összetartozást, átélni az egymásra mosolygást, ösztönös „otthon vagyok”- érzést, Kárpát-medencei összetartozást.
Tíz- meg tízezrek jönnek. A puszta megtelik élettel, magyar élni akarással. Önkereséssel és megtalálással. Ismeretlen emberek ölelik meg egymást szeretettel, barátságok köttetnek, ezer meg ezer szállal fonódik össze ismét a Kárpát-haza. Őrvidéki, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki, csonkaországi magyar, kun és jász, székely és nagyvilágba szakadt magyar talál egymásra itt a kunsági pusztában feledve minden bút és bajt, múlt és jelen történelmi sérelmeit. Mert sérelmeket mindig talál az, aki akar. Ám magyar nem vádaskodó nemzet. Nem csikar kárpótlást valós vagy vélt sérelmekért, nem kér térdreborulós, meaculpázós bocsánatkérést saját ezeréves hazája szétveréséért, hanem alkot és épít. Teszi ezt immár jó ezer éve, mióta a magyari nemzetségek vezetésével megalapította országát – uruszágát. Azt az országot, melyet egyetlenként a mai Európában ugyanúgy neveznek, mint ezer éve: Magyarország. Az országot, melyet első szent királyunk Szűz Máriának ajánlott. Az országot, melyet szent László királyunk Regnum Marianumnak – Mária országának, szó szerint Mária királyságának nevezett. Dúlta tatár, szipolyozta török, bomlasztotta Habsburg. Hol vannak ma ezek a hatalmak? Magyarország létezik, él és élni akar. Az idei Magyarok Országos Gyűlésének jelmondata: Önellátás a Kárpát-medencében. Teljesen felesleges függetlenségről, szabadságról beszélnünk akkor, mikor alapélelmiszerekből behozatalra szorulunk. Európa egykori éléskamráját pár hét alatt térdre kényszerítheti bármilyen hatalom egy egyszerű gazdasági blokáddal. Mi változott? Más lett a termőföld, változott a folyók folyása? Elmozdultak a hegyek? Nem, nem ezek változtak – a magyar ember lelkét törték meg évtizedek alatt. A magyar embert – értve itt most nagyon is konkrétan a felvidéki magyar embert – nem tört meg sem tatár, sem török, sem Habsburg. Egyetlen ellenfele van – saját maga. Önként adja gyermekét idegen nyelvű óvodába, iskolába, önként mond le anyanyelvhasználati jogáról, önként kívánja „ujját tördelni” a kétnyelvűséget követelő matricák bátor kiagyalóinak, önként adja lányát-fiát elpártolt liliomszálként idegenhez házastársul. Ugye mindnyájuknak ismerős az ilyen vagy ehhez hasonló mondat a rádió üzenőműsorából: „Nyolcvanadik születésnapján szeretettel köszönti a szerető férjet, apát, nagyapát, Kovács Istvánt felesége Mária, fia János, lánya Anna, menye Ibolya, veje Frantisek, unokái Józsika, Martinko és Martuska…”
… a magyar nyelv eredetileg magázó. Mégis, egyre terjed az önözés – ami nem jó, hiszen míg a „MAGA” a MAG-ot, a saját fajtánkat jelenti, addig az „ÖN” az ÖNZÉS-t. A magyar sosem volt önző – igaz, rá is fázott erre sokszor. Gondolkozzunk, és MAGunk miatt legyünk ÖNzők. Ne nyelvünkben, hanem ott és akkor, amikor kell!
A mai naplóból valahogy kimaradtak a műsorok. Kimaradt az élőkép leírása, az előadások témája, kimaradtak a koncertek, a táncház, még az ázsiai ujgur testvéreink által kínált fura nevű, de ismerős ízű étkek dícsérete is kimaradt. Talán majd holnap…
Addig is gondolkozzunk…
Patassy Sándor, Felvidék.ma
