Lehet őt áldozatnak tekinteni, lehet vele rokonszenvezni, de a felelősség akkor is az övé.
Iveta Radičová nem jó miniszterelnök. Bár az emberek kedvelik, a megbízhatósága is viszonylag magas, de a karizmája túlságosan is emlékeztet Alexander Dubčekéra. Arra az emberére, aki a remény szimbóluma volt, de politikusként csődöt mondott. Szerették őt a mosolyáért, mert sírva tudott fakadni, mindenki tudta, hogy nem szívesen csókolgatja Brezsnyevet, de ez volt minden. Dubček képtelen volt szembeszállni Moszkvával, nem tudott előre gondolkodni, nem értett a hatalomhoz, a nemzetközi politikáról meg már tényleg nem volt fogalma.
Radičová is hasonló eset.
Pár hónap ezelőtt a ČT24 egyik vitaműsorában láttam, azoknak a bizonyos női műsoroknak az egyikében. Radičová láthatóan bírta a műsorvezető, de a beszélgetőpartnerei egy politikai kommentátor hölgy és egy szociológus kolléganője szimpátiáját is. A példakép megtestesítője volt számukra: ő a nő, aki Angela Merkellel együtt politizál, a politika felső köreiben mozog, a férfiaknak tiszteletben kell tartaniuk a véleményét, egyszóval feminista ideál.
Sajnos, a stúdión kívül azonban mindebből semmi sem igaz.
Több mint egy év alatt ugyanis nem sikerült kialakítania az SDKÚ-n belül a releváns képviselők csoportját, akikre támaszkodhatna. Még az elnökségben sincs támasza. Több mint egy év alatt nem sikerült a maga oldalára állítania egyetlen „kék” minisztert sem. Mi több, Ivan Mikloš hatalmilag annyira megalázta, ahogy azt csak a minden hájjal megkent politikusok tudják. Dzurinda gyenge, és olykor úgy tűnik, alkalmatlan külügyminiszter, de ahelyett, hogy Radičová őt iskoláztatná, Dzurinda bizonytalanítja el őt. Már egy éve tudni, hogy Radičová legnagyobb szövetségesei a kormányban Bugár, Sulík és Figeľ, nem pedig a miniszterei és nem is a saját pártja.
Lassacskán már a mediális támogatói is elhagyják őt. Például Milan Šimečka. Egy évvel ezelőtt a Respekt c. cseh hetilapban még a megújuló Szlovákia arcaként dicsőítette Radičovát, ma pedig a Pravda c. lapban nevetségessé teszi őt: „…egy éves kormányzás után inkább kelti egy bántalmazott nő benyomását, mint egy kormányfőét. Ha az európai mentőalap lesz az, ami megfossza a posztjától, a maga módján igazságos büntetés lesz ez a naivitásáért…”
De ezzel még nincs vége.
A következő fejezetet Radičová és az „ő férfijai” képezik.
A főtanácsosa egy volt katolikus pap lett. A hívő katolikusok értékrendje szerint egy közszférában ilyen formán ténykedő volt pap minimum nem helyes, mindenki más számára meg nem helyénvaló találgatásokra ad okot. Tanácsadóját, Martin Novotnýt megvesztegetéssel vádolták meg az Oserpatak-ügyben. Egy másik tanácsadója, Juraj Smatana részt vett egy kormányellenes tüntetésen. A cirkusz enyhe kifejés erre.
De Radičová fő támogatói is tudnak meglepetéseket okozni az előválasztásokkor. Janiš képviselő úr például a főügyészválasztás során, az oktatási államtitkár, Ivančo úr meg a „Tudás Bolygója”-ügyben.
Nos, és itt van még a saját politizálása. Tegyük félre a koalíciós viszonyokban uralkodó káoszt, és térjünk át mindjárt a mentőalapra. Radičová dicső pillanata volt, amikor rögtön a tisztségébe lépése után elutasította a görögöknek nyújtott első hitelt. Bár nem az ő érdeme volt, a labdát Sulík dobta fel, és legfőképpen Mikloš ütötte le, de Radičová a jó oldalon állt. Begyűjthette a nemzetközi üdvrivalgásokat és támadhatta Ficót. Például azért, mert anno kiegyezett valamiben, amire nem volt parlamenti megbízatása.
Egy év múlva azonban mindez megismétlődött, csak éppen ellenkező szereposztásban.
A július 21-ei csúcstalálkozón Radičovának ugyanis nem volt megbízatása. Az ok az volt, hogy a parlamenti bizottságban nem született egyezség (mivel az SaS ellene volt). Radičová százszor is állíthatja, hogy ez azt jelentette, szabad kezet kapott. Nem azt jelentette. Mert kormányának második legnagyobb pártja ellenezte azt.
S mit tesz erre a miniszterelnök asszony? Ugyanúgy viselkedik, mint Fico egy évvel azelőtt. Aláírta a mentőalap keretének emelését. Miközben elfogadta azokat a feltételeket, amelyek – ahogyan Juraj Karpiš is rámutatott – Szlovákia számára aránytalanul magasak.
Mindezt persze Iveta Radičová őszintén is gondolhatja. De ez keveset számít.
Néha az az érzésem, mintha legjobban a bumeránghajítást szeretné, és hogy még arra is ráfizet, amit maga vitt keresztül. Például, hogy valamiféle Brutus a saját pártjából éppen az ő szavait ismételgetve mondja, nem érti, miért akar valaki miniszterelnök lenni, akit ebben akadályoz a lelkiismerete.
Az, hogy egy olyan nő áll az ország élén, akinek gyenge a hatalma, jobb időkben a PR számára akár hálás téma is lehetne. De ha élesben megy a játék, a PR senkit sem érdekel.
Radičová semmit sem ötlött ki Fico, Dzurinda vagy Orbán ellen, de még az európai mentőalappal kapcsolatban sem. Nincs jó érzéke a tanácsadói kiválasztását illetően, és a legnagyobb koalíciós válság idején előnyben részesít egy bankettet Michelle Obamával.
A jó miniszterelnök nem ilyen.
Felvidek.ma, .týždeň.sk, Jaroslav Daniška, ford. dé
