Jozef Černek, a Matica slovenská komáromi szervezetének elnöke. Blogbejegyzéseit nagyon sokan olvassák, s bár maga azt állítja, hogy nem szeretik őt a magyarok, megnyilatkozásai irányunkban mégsem mindennaposak, nem teljesen követik a Matica slovenská egyébként megszokott irányvonalát.
A közelmúltban egy, Varga Tamás komáromi városi képviselőtől származó, segítséget kérő felhívás jelent meg többek közt a legnagyobb közösségi hálón is a Matica magas gázszámlájának kifizetése ügyében. A felhívás nagy kritikát kapott, de akadtak támogatói is. A magas gázszámla – úgy tudni – annak köszönhető, hogy a helyi Matica elnöke teret adott a székházban a komáromi fiatalok kulturális jellegű tevékenységeinek.
Az alábbi blogbejegyzés arról szól, hogy a komáromi magyarok közül sokan anyagilag is segítettek a maticás Černeknek, míg sajátjaitól többnyire csak azt kapta: szorítunk, igazgató úr, hogy megoldódjanak a gondjai. Az alábbiakban a blogbejegyzés magyar fordításban olvasható.
Maticásnak lenni a legkirályabb dolog. Főleg itt, Komáromban. Már ha az embert nem zavarja, hogy a sajátjai állandóan kötekednek vele, no meg mások is. Tulajdonképpen azok a mások egy különleges kasztot alkotnak. Az ember azt gondolná, hogy ezek a magyarok, de nem, nekik ez édesmindegy. Megvan a saját kisebbségük és azzal törődnek. Azok a mások olyan szlovákok, akiknek nehezen lehet megmagyarázni, mire való a Matica. A történelmét könnyen elmagyarázom, csak a jelen okoz problémát. Nem is szlovákok lennének, ha nem veszekednének.
Valaki ellopta a kincset. Más meg azt álljtja, hogy csak jót akartak, megint más meg, hogy ott van. Nos, erre kössön valaki csomót! Valami bűzlik Dániában, mondaná Shakespeare. Valami bűzlik a mi államunkban, mondom én, anélkül, hogy hasonlítani akarnám magam Shakespere-hez. De ez a bűzt csak a Maticában érezni? Azt hiszem, nem! Valahogy mindnyájan belekeveredtünk. Még az EU is. Eleinte még tetszett nekem, de ma már csak azt látom, hogy egyfolytában azon spekulálnak, hogyan csináljanak egy újabb nyomtatványt, hogy bonyolítsák az életemet.
A problémánk lényege, hogy nem tudunk megegyezni. Sehol és semmiben. Valahogy túl sok a sérelem körülöttünk. Megválasztottuk Ficót szinte összhangúlag. És az eredmény? Nem hagyjuk levegőhöz jutni. De tulajdonképpen senkit sem. Nem, nem vagyok ficóista. Csak bosszant, hogy senkinek sem adunk esélyt. Valahogy túldemokratizálódtunk. Az egyik változás jön a másik után. Egy ideig Radičovát szidjuk, majd Sulíkot és rögtön utána Ficót. Ki a fene ismeri ki magát ebben?
Én szlovák vagyok, bár az anyukám fele részben olasz, apám gyökerei meg valahova Romániába nyúlnak. De mindnyájan lengyel…. tulajdonképpen mindenfélét eszünk (nekem leginkább a Krowka ízik). Londoni divat szerint öltözködünk, amerikai filmeket nézünk, és úgy teszünk, mintha a franciák érdekelnének. És mindezt kínai televízióban nézzük, s közben szidjuk a szlovák kormányt.
Ha már nem tudjuk, mire kibeszélni magunkat, ráfogjuk a kincsre, amit a csehek elvettek tőlünk. De minden esetben a magyarok a legrosszabbak. De tényleg azok? Igen, jobban összefognak, mint az összes SNS, amely eddig alakult és alakulni fog. Ha ünnepük van, akkor annak megadják a módját. Ha egy magyar Nobel-díjat kap, akkor nemzeti hőssé válik. Ha egy szlovák kapná, akkor talán a Topky-n országos botrányként közzétennék, mondjuk a parkolási vétségeit. Csak hogy világos legyen, a magyarok nem szeretnek engem.
De most nagy bajba kerültünk a fizetésképességünkkel, és találják ki, ki segített nekünk! Valaki drukkol nekünk, egy nyugdíjas bácsi Trsztenán valamivel 500 eurón felül küldött nekünk, a többit meg a magyarok küldték. És a szlovákok? Hát azok többnyire a francba küldtek, mert hogy a Matica ellopta a kincsüket.
De elmentem a csúcsvezetőink után is, hogy: „Fiúk, esélyt adtam a fiataloknak, s most nem tudom kifizetni a gázt… segítsetek…” És ők? Nem hallgatsz ránk, barátunk, nem mondtál fel az emberekenek, amikor erre utasításunk adtunk, akkor most tűzz el a…. (nem leszek utálatos).
Ezek vagyunk mi, szlovákok. Amikor bírálni kell, akkor odatesszük magunk, de ha segíteni kell: „Majd szorítunk, igazgató úr…”
Jozef Černek, blog.sme.sk, dé, Felvidék.ma
