Dr. Úry Előd, a Soproni Erdélyi Kör elnöke, meghívott, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján, vagyis a trianoni békediktátum aláírásának 94. évfordulóján, ünnepségükön beszédet mondjak.
Téglás Edit köszöntötte a megjelenteket, majd a Himnusz következett. Dr. Úry Előd beszédében felidézte, mi hangzott el a parlamentben e gyászos esemény becikkelyezése alkalmával. Az emelkedett hangú nyilatkozat ünnepélyesen tiltakozott az erőszak ellen.
Dr. Fodor Tamás polgármester beszédében felidézte Magyarország veszteségeit emberben és területben. Beszédének második részében az összetartozással kapcsolatosan annak fontosságára hívta föl a figyelmet, hogy a kisebbségi sorsban élőket segítenie kell mindenkinek úgy, amint azt lehetőségei és körülményei engedik. Néha a kisebbségi sorban élők nagyobb hazafiak, mint a magyarországiak. Kóczán Dalma tanuló Reményik Sándor: Három szín c. versét szavalta el. „A keblünkről letiltották,/ Leszaggatták a három színt;/…/ Ameddig piros lesz a vér,/ Ameddig fehér lesz a hó,/ Amíg zöldel a rét füve,/…/ A keblünkről letilthatják,/ Letéphetik a három színt,/ Keblünkről beljebb vándorol,/ Befogadják a szíveink./ E három szín után fog szívünk/ Sikoltva égni, vérzeni,/ Ki mindenünnen leszaggatta./ Jöjjön és onnan tépje ki!”
Majd elmondtam ünnepi beszédemet: „Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Polgármester úr, Elnök úr! Június 4-e sokrétű feladat elé állít mindannyiunkat. Mert történhet bármi, az kihívás. A körülményeket nem mi határozzuk meg, de hogy azokra miképpen válaszolunk, már igen. Nem véletlenül születtünk ide, a Kárpát-medencébe, nem véletlenül ebben a korszakba, nem véletlenül lettünk magyarok, szlovákok, románok, szerbek, ukránok, ruszinok, németek… A Történelem Ura rendelte így. A kisebbségi és többségi lét mindennapos kihívás, mely 24 órás figyelmet érdemel/ne/követel/ne. Jaj a győztes többségeknek, mert övék elsősorban a felelősség. Nekünk is naponta kell helytállni, miközben a zt kell tapasztalnunk, hogy a Felvidéken nagyjából évente ötezren föladják a küzdelmet és a kényelmesebb állapotot, az asszimilációt vállalják. legalábbis a népszámlálások erre engednek következtetni. Ez napi 13-14 személy. Míg ez az ünnepség befejeződik, Szlovákiában ismét kettővel, hárommal kevesebben leszünk! Szinte hallom, ha erre gondolok, ezt a lemorzsolódást, akár a szú percegését. Ezzel kapcsolatosan eszünkbe kell, hogy jusson még egy vészjósló dátum: 1956. június 4-e is. Ezen a napon jelent meg Magyarországon az a minisztertanácsi rendelet, mely lehetővé tette a magzatgyilkosságot. Emiatt vagyunk 3,5 milliónyival kevesebben. Hány leendő feltaláló, kiváló koponya esett áldozatul? Ezek a magyarok is hiányoznak.
Imaoka Dzsucsiró írt egy szép könyvet a múlt század 30-as éveiben Új Nippon címmel. Ebben leírja, hogy sokan kérdezték tőle, mikor jönnek a japánok felszabadítani a kisebbségi sorban sínylődő magyarokat. Azt válaszolta, ez a magyar anyákon múlik. Hány gyermeket fognak szülni.
Ha így folytatjuk, lassan nem lesz kivel összetartanunk. Mert az igénytelenség és önzés hazugsága egyre jobban terjed. Ezek a kérdések foglalkoztatnak bennünket évtizedek óta, de igazándiból nem találtunk rájuk jó választ. A kisebbségi és többségi lét nemcsak a nemzeti identitást kezdte ki, hanem a korábbi rendszer a vallási meggyőződést is, melyet most a torz európai korszellem súlyosbít. Ez lemond a Történelem Uráról. Európa szégyelli gyökereit? Az Istent száműzték és ő udvariasan visszavonult. Kárunkra! Európa még alkotmányába sem vette be a keresztyénséget. Odáig jutottunk, hogy államfők szakállas énekesnőket fogadnak és tömjéneznek.
Trianon szétverte Közép-Európát, kiszolgáltatta azt először a kisstílű krakélereknek, mint pl. Edvard Beneš, aki ne feledjük, csehszlovák nemzeti szocialista volt. Politikájával kiszolgáltatta országát a náci Németországnak, majd az egész térséget szövetségesének, a sztálini Szovjetuniónak. A Párizs-környéki békék 1947-ben ezt még megfejelték. Beneš, Hitler, Sztálin rossz szelleme itt is véres diadalt ült. Eladtak bennünket: szlovákokat, szerbeket, románokat, ukránokat, ruszinokat, lengyeleket, horvátokat, bolgárokat, magyarokat… A nyugat orálisan ugyan mindig biztosított bennünket szolidaritásáról, de sem 1956-ban, sem 1968-ban nem tett semmit.
Trianon nem hozta meg a látszólagos győzteseknek sem az emberi élet kiteljesedését, értelmességét. Mit nyertek vele, hogy kisebbségeik elnyomóivá lettek? Függetlenek sem tudtak lenni saját fóbiáiktól. Magukat verték bilincsbe! Csehszlovákia – Trianon legszebb rózsája – és Jugoszlávia „elhervadt”. Kétszer is. A délszláv válság idején mutatkozott meg, hogy a Nyugatnak nincs koncepciója, csak önös érdekei. Meg agymosó filmsorozatai, bugyuta szórakoztató műsorai, kiüresedett lelke. 1920 óta nem tanult a történtekből! Csak kullogott az események után és a népirtás sokáig folytatódott. A szlovákoknak és cseheknek is a szovjet befolyási övezetben kellett élni és az agymosás szuggesztiója mindmáig hat. Ahogy Illyés mondta: Te magad zsarnokság vagy. Egy szem a láncban. – A szlovákok és csehek még mindig azt hiszik, 1945-ben fölszabadították őket. „Akit az Isten el akar veszejteni, vaksággal veri meg.” Az emlékművek állnak és évente májusban megkoszorúzzák azokat. Pedig Márai világosan fogalmazott. A szovjet katona nem hozhatott szabadságot, mert nem volt neki. Itt tartunk, miközben politikusaink nem tudnak államférfiakká nőni.
Mindez kihívás a többségben élő magyarok számára is. Ők engedtek az amnéziának és 1945 után szépen megfeledkeztek rólunk, holott szinte mindenkinek élt felmenője valamelyik elcsatolt területen. A nagy kihívás, hogy fog-e a továbbiaknak működni az a határokon át átívelő szolidaritás, melynek részbeni alapjai azért már valamelyest körvonalazódnak. A határokon szabadon átjárhatunk – kivétel Kárpátalja. Állampolgárságot kaphat minden magyar, van Magyar Igazolvány is. De a Mikszáth által ostorozott és gúnyolt uram-bátyám korszak nem ért véget. Nem a megfelelő emberek kerülnek olyan posztokra, akik szívvel-lélekkel dolgoznak. Egy kevés alázat sincs bennük, hogy szolgálni tudják az ügyet, amiért néhányan igyekszünk helytállni. A határon túl is pártocskák vegetálnak és megélhetési politikusok alkalomadtán várják a szavazatokat, ám máskülönben nem sok vizet zavarnak. Ebben a történetben nem az az elkeserítő, hogy vannak ellenségeink. Már Kálvin János megállapította, ők tisztítják le rólunk a rozsdát. Tehát hasznosak. Nekünk ugyanis nincs szükségünk ellenségekre. Mi magunk tudunk a legnagyobb kerékkötői lenni önmagunk ügyének.
A Civitas Fidelissima kitüntető címet viselő ódon városban vagyok. Az itt történtek rést ütöttek a trianoni szorításon. Részben hála a Felvidékről jött selmecbányai diákoknak. Azóta is számos alkalmat mulasztottunk el. A történetet ismerjük mindannyian. Jézus Krisztus azt tanítja, hogy a hívő embernek minden javára van. Ezt a történetet nem tudtuk ezidáig javunkra fordítani. Miért nem hittük el Neki? Még nem késő. Szép és fontos ünnepelni, összejönni. Az ünneplést azonban kövesse a mindennapi ima és munka. Nem könnyű, de nincs más út. Ehhez kívánok önmagunknak hitet, víg kedélyt és elszántságot!
Tartsunk össze, köszönöm megtisztelő figyelmüket!”
Ács Tamás és Pappa Attila színművészek Wass Albert verseit szavalták. Következett a koszorúzás és a felemelő ünnepség a Székely Himnusszal ért véget.
(A képek kattintással nagyíthatók!)
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46167,46173,46196″}
