Ismét Ekecsen került megrendezésre a Seishin Karate Klub (Keszegfalva, Ekecs, Nemesócsa, Dunaszerdahely, Ekel, Nagymegyer, Vásárút, Egyházgelle, Csallóközkürt, Nyékvárkony) hagyományos évzárója december végén. A rendezvényt Polák László, Ekecs község polgármestere nyitotta meg, aki köszöntötte az egybegyűlteket, akik több mint 100-an voltak, és elismerően szólt a klub tevékenységéről. Majd Markovics János, a klub elnöke és vezetőke köszöntötte szintén az egybegyűlteket. Elsősorban megköszönte Polák Lászlónak az egész éves támogatását, külön köszönetet mondott a helyi Arany János Alapiskola igazgatónőjének, Tóth Máriának, és a helyetteseknek Újj Mártának, Algeyer Rozáliának az együttműködést. Továbbá köszöntötte a sportszervezet elnökét Veres Tibort, aki szintén egész évben támogatta a klubot. Köszöntet mondott még Varga Irénkének, a kultúrház igazgatónőjének, aki mindig nagyon segítőkész volt feléjük.
Külön köszöntötte a klub edzőit: Hupian Krisztinát, Kocsis Lászlót, Bíró Mihályt, Bíró Balázst és Bödők Lórántot, akiknek nagy hálával köszönte meg egész éves áldozatos munkájukat.
Az elnök megköszönte továbbá a munkáját Bajcsi Adriának, Trenčík Nikolasnak, Markovics Ádámnak, Kagyerják Tamásnak, Kovács Kata Zsófiának, akik a 2014-es évben besegítettek az edzéstartásban. Egy kis apró gesztussal ismerte el mindazon segítőknek a munkáját, akik egész évben segítettek a rendezvények lebonyolításában. Név szerint: Kovács Márta, Unyatinszki Tímea, Bajcsi Andrea, Kósa Zsuzsanna, Szabó Nelly, Szabó Viktória, Mayer Mónika, Katona Marianna, Karika Anett, Menző Hajnalka, Menző Lóránt, Lovász Miklós, Vígh Imre, Bakos Tibor, Klemensích Tibor és Bertók István.
A köszöntők és a köszönetnyilvánítások után következett a 2014-es év kiértékelése.
Köszöntötte az idei Európa-bajnokság résztvevőit, akik fáradhatatlanul végigcsinálták a versenyfelkészülést, kiválón helyt álltak és méltón képviselték klubot Litvániában. Ők nem mások, mint: Hupián Krisztina, Trenčík Nikolas és Bajcsi Adrián.
A klub jutalomba részesítette azokat is, akik részt vettek az edzések legalább 75%-án az idei évben.
Ekecsen: Bajcsi Adrián, Kovács Kata Zsófia, Vigh Vivien, Nagy Róbert, Podráczky Dominik
Nemesócsán: Cserepes Zoltán, Győri Gergő Bence
Keszegfalván: Markovics Ádám, Trenčík Nikolas, Hupián Krisztina, Lovász Miklós
A gyerek csoportból: Markovics Áron, Trenčík Erik, Zakály Károly, Bakos Tamás Máté, Király Máté
Dunaszerdahelyen: Rózsa Anna, Kósa Tamás, Fodor Gergő, Karika Rebeka, Kocsis László, Kohel Krisztián
A gyerek csoportból: Szelle Tamás, Sidó Zoltán, Czinege Erik, Fekete Roland, Mihályi Bálint, Kocsis Gergő, Koller Máté, Soóky Tibor, Takács Bence, Varga Dóra
Ekelen: Barát Ádám, Szabó Bálint, Szabó András, Németh Bence, Szilágyi Virág, Mayer Krisztián
Nagymegyeren: Vígh Lara, Kulcsár Krisztián, Dòka Krisztina, Lukács Barnabás, Lády Dávid
Vásárúton: Csölle Krisztián,Fodor Fanny, Görcs Ádám, Katona Máté, Klemensích Nikolas, Labuda Bence, Menző Márk, Miklós Balázs, Nyári Kornél, Vuong Dávid,Horváth Levente, Szalai Tamás, Pónya Péter
Csallóközkürtön: Gaál Zsófia, Gányovics Ádám, Gányovics Ákos, Körösi Máté, Zerényi Kristóf
Egyházgellén: Gódány Fanni, Méri Erik, Sátor Bálint, Szőgyi Máté
Külön díjazott lett a dunaszerdahelyi kluból Rózsa Anna, aki az edzések 98,86%-án jelent meg.
Külön elismerésben részesültek azok is, akik a versenyek 40%-án jelen
voltak a 2014-es évben.
Keszegfalváról: Markovics Ádám, Trenčík Nikolas, Hupián Kristína, Lovász Miklós, Szabó Norbert, Markovics Áron, Trenčík Erik, Bakos Tamás Máté, Bakos Virág Orsolya
Ekecseről: Bajcsi Adrián, Kovács Kata Zsófia, Vigh Vivien, Nagy Róbert, Varga Máté. Nemesócsáról: Cserepes Zoltán, Győri Gergő Bence. Ekelről: Szabó Bálint, Szabó András, Németh Bence, Szilágyi Virág, Mayer Krisztián
Nagymegyeről: Vígh Lara
Dunaszerdahelyről: Rózsa Anna, Varga Dóra, Kósa Tamás, Fodor Gergő, Fodor Kata, Karika Rebeka, Szelle Tamás, Czinege Erik, Kocsis Gergő, Koller Máté, Takács Bence Vásárúton: Fodor Fanny, Görcs Ádám, Katona Máté, Klemensích Nikolas, Labuda Bence, Menző Márk, Miklós Balázs, Nyári Kornél
Csallóközkürtről: Gaál Zsófia, Gányovics Ádám, Gányovics Ákos
Egyházgelléről: Gódány Fanni, Sátor Bálint András
Továbbá külön értékelték, akik a legtöbb aranyérmet gyűjtötték a 2014-es évben.
Pontrendszerben:
Lányoknál:
1. Bakos Orsolya (Keszegfalva) – 9 aranyérem
2. Karika Rebeka (Dunaszerdahely) – 5 arany, 2 ezüstérem
3. Szilágyi Virág (Ekel) 3 arany – 2 ezüstérem
Fiúknál:
1. Bakos Máté (Keszegfalva) – 10 aranyérem,
2. Kósa Tamás (Dunaszerdahely) – 5 arany, 1 ezüst, 1 bronzérem,
3. Nagy Róbert (Ekecs) – 4 arany, 3 ezüst, 2 bronzérem
Full kontaktban
Lányoknál:
1. Kovács Zsófia (Ekecs) – 4 arany, 3 ezüst, 1 bronzérem
2. Vígh Vivien (Ekecs) – 1 arany, 3 ezüst, 3 bronzérem
3. Fodor Kata (Dunaszerdahely) – 2 bronzérem
Fiúknál:
1. Bajcsi Adrián (Ekecs) – 5 arany, 3 ezüstérem
2. Markovics Ádám (Keszegfalva) – 4 arany, 3 ezüstérem
3. Trencsík Nikolasz (Keszegfalva) – 3 arany, 3 ezüst, 2 bronzéremmel
FELNŐTTEKNÉL
1. Hupian Krisztina (Keszegfalva) – 2 arany, 1 bronzérem
1. Szabó Norbert (Keszegfalva) – 3 arany, 4 ezüst
A Klub összesen 126 aranyat, 124 ezüstöt és 158 bronzérmet gyűjtött 2014-ben.
Az idei év szamurája Trencsík Nikolasz lett. Ő volt a legtöbbet edzésen saját klubjában és három versenyt is megnyert. Bátran ki lehet jelenteni, hogy nagyon sokat fejlődött a 2014-es
évben, és példamutató a viselkedése és a hozzáállása. Nem utolsó sorban pedig már edzői babérokra is tör.
Az idei év legharcosabb amazonja Kovács Kata Zsófia lett. Ő volt
idén a klub legeredményesebb női versenyzője, tekintettel, hogy a legtöbb
aranyérmet gyűjtötte a lányok közül. Nagyon sokat fejlődött az idei évben. Egyszerre diák, versenyző, és szintén edzői tervei is vannak.
Az ünnepi vacsora után a klub növendékei színes programmal szórakoztatták a megjelenteket. Az elnök egyben előirányozta, hogy a 2015-ös évben ismét rengeteg program vár a klubra.
Felvidék.Ma
{iarelatednews articleid=”50451,50067,49683,49522″}