A felvidéki Fórum Kisebbségkutató Intézet kutatója, Orosz Örs kapta idén Pro Minoritate – Kisebbségekért Alapítvány kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységért odaítélt Lőrincz Csaba-díját. Az ünnepélyes díjátadásra június 19-én került sor a budapesti Magyarság Házában.
Orosz Örs 2011-től a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa, a kétnyelvűség kultúrtörténetével, az északi régiók magyar emlékhelyeinek dokumentációjával foglalkozik. Tagja a szlovák kormány nemzetiségi és etnikai bizottságának, valamint a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala koordinációs bizottságának.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által 2009-ben alapított díj a fiatal erdélyi magyar értelmiségi, Lőrincz Csaba (1959–2008) emlékét és szellemiségét igyekszik megőrizni – tudósok, kutatók, írók, újságírók kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységét jutalmazva. Orosz Örs is bronz emlékplakettet és emléklapot kapott, továbbá megnevezhet egy egyetemi hallgatót, aki egyhónapos brüsszeli ösztöndíjat kap az Európai Néppárt frakciójánál.
A budapesti várban a Magyarság Házában tartott ünnepségen Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa kiemelte: azért fontos az Orosz Örsnek megítélt kitüntetés, mivel bizonyítja, hogy a többi magyar fiatalnak is érdemes nemcsak a Felvidéken, hanem a Kárpát-medence más magyarlakta területein is a közéleti pályát választani! Még akkor is, ha ez nem mindig jár anyagi sikerekkel, hiszen jól érzékelteti a közösség megbecsülését! Azzal, hogy a szlovák kormány nemzetiségi és etnikai bizottsága tagja fiatalként az identitásunk alapvető elemét képező nyelvvel, illetve a kétnyelvűséggel nemcsak kutatóként foglalkozik, hanem szervezőként, a gombaszögi nyári tábor kulcsembereként is a megértést segíti elő, hozzájárult ahhoz, hogy Közép-Európa sokszínű legyen! Ez akkor is óriási érdem, ha napjainkban ezt még ma nem mindenki ismeri fel! – hangsúlyozta Kalmár Ferenc.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint Szlovákiában a Magyar Koalíció Pártja parlamentbe jutása „létfontosságú a felvidéki magyarság számára” és az itteni parlamenti választásokig már alig két év van hátra. Az anyanyelv megőrzése a határainkon túl rendkívüli küzdelemmel jár, „aki ezt bagatellizálja, beletörődik az asszimilációba”. Németh Zsolt arra is rámutatott, hogy Orosz Örs érdemeit nem csökkenti, hogy a nemzetközi politikában, napjainkban – sajnos – „defenzívába szorult a kisebbségvédelem”, mivel „az orosz agresszió” hivatkozási bázisként használja a kisebbségi jogokat, ami „nem tesz jót a kisebbségvédelem nemzetközi ázsiójának”.
A díj átadásán Berényi Józsefen, a Magyar Közösség Pártja elnökén kívül részt vettek a felvidéki magyar szellemi élet kiemelkedő képviselői. Közülük Orosz Örsöt a Csemadok elnöke, Bárdos Gyula méltatta. A szlovákiai magyarok volt köztársasági elnök-jelöltje azért is tartotta szerencsésnek a fiatal magyar társadalomkutató és politikus kitüntetését, mert a nemsokára harmincadik születésnapját ünneplő Orosz Örs tevékenysége követendő, ha úgy tetszik – minta. Nem jajveszékel, hanem cselekszik, példát mutat, hogyan kell törekedni az önkormányzati jogok kiteljesítésére, és így arra ösztönzi a magyarokat, hogy szülőföldjükön maradjanak meg magyarnak!
További képek a díjátadóról megtekinthetőek a Képgalériánkban ITT>>>.
Gecse Géza, Felvidék.Ma
MTI Fotó: Máthé Zoltán
{iarelatednews articleid=”54412,54483″}