Idén is megrendezték a hagyományos Hídverő Napok rendezvénysorozatot, melyet Karva, és a Duna magyarországi oldalán fekvő Neszmély szervezett július első hétvégéjén.
A Rákóczi Szövetség Hídverő Szervezete azzal a szándékkal hozta létre a Hídverő Napok rendezvényét, hogy lehetőséget teremtsen a Duna két partján élőknek a közös ünneplésre.
Az elmúlt évek gazdag, mély tartalommal megtöltött rendezvényei összekovácsolták a két parton élő települések polgárait, és az összefogás eredményeként a kapcsolatok magasabb szintre való emelését is elősegítették. A Hídverők Szövetsége által tágabb lehetőségek nyílnak meg a közös jövőt együtt építeni akaró szervezetek előtt, mert tiszta szívvel mondjuk ki: azért mi mégis összetartozunk!
Ismét lehetőség volt tovább ápolni azt a barátságot, amely a Felvidékkel köti össze Magyarországnak az itteni részét. Nincs még egy olyan ország a világon, amely saját népével határos országban él. A két napig tartó rendezvény pénteken, július 3-án Karván, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt római katolikus templomban ünnepi szentmisével vette kezdetét, Elek László esperes-plébános celebrálásával, majd a Dunakorzón folytatódott.
A rendezvényen megjelent Hídverő Társulás községeinek polgármestereit, Farkas Ivánt, az MKP alelnökét és a megjelenteket Karva Önkormányzata nevében Ollé Katalin pedagógus köszöntötte.
Ezt követték az ünnepi beszédek. Elsőként Czerman János, Süttő polgármestere és a Hídverő Társulás társelnöke mondta el beszédét. „Őszinte szeretettel hozom és adom át Önöknek a Duna jobb partján élők szívélyes, forró üdvözletét. Főhajtás és tisztelet az elődöknek, akik 20 éve, 1995-ben létrehozták a Hídverő Települések Társulását. Ennek köszönhetően állok ma itt Önök előtt és köszönöm a megtisztelő lehetőséget, hogy Önökhöz szólhatok. Holnap lesz pontosan egy hónapja, hogy a gyászos események között is a leggyászosabbra, Trianonra, az idén éppen 95 éve aláírt békediktátumra emlékeztünk, ahol a győzők önzése, országunk ellen érzett rosszindulata nem ismert határokat. Az nyilván való, hogy mi, magyarok lesújtó véleménnyel vagyunk a történtekről, de mielőtt elfogultsággal vádolna minket bárki is, álljon itt néhány nem magyar kortárs véleménye is e gyalázatos eseményről: Francesco Nitti 1924-ben: „Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. A népek önrendelkezési jogára hivatkozás csak hazug formula, a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel. Nincsen olyan francia, olasz vagy angol, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra rákényszerítettek.” Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt vezetője 1925. június 4-én:”Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt.”
Tény és való, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e mára már a Nemzeti Összetartozás Napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, 5 paragrafusból álló törvénnyel Országgyűlésünk kinyilvánította, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek”.
Trianon ugyanolyan gyásznapunk, mint a muhi vagy a mohácsi vereség, Nagymajtény, Világos, Doberdó, a Don-kanyar, vagy talán több annál, hiszen következményei ma is érződnek. Legfájdalmasabban határainkon túl, ahol a saját anyanyelv használata is bűnnek számít.
Még egy szégyenteljes dátumot szeretnék megemlíteni. 2004. december 5. Tizenegy éve annak, hogy az akkori kormány népszavazást kezdeményezett a magyar igazolványok kiállításáról. Hazaárulással felérő kampányt folytattak az akkori miniszterelnökkel az élen. Az eredmény ismert: az anya eldobta magától gyermekét. Ezért 11 év távlatából is szívszorítóan bicsaklik ki belőlem: bocsánat Felvidék!
A nincs az a sok, amit ne tudnánk elkölteni, nincs az kevés, amit ne tudnánk beosztani elve, megtanít bennünket az összefogásra, melynek szép példája a Hídverő Települések Társulásának szoros kapcsolata. Végezetül: ha ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken szót kapok, szívesen zárom mondandómat a dunamocsi születésű Nehéz Ferenc gondolatával, mely így szól: „A Duna nem lehet határ, csak a két partot átölelő kar.”
Dr.Szabó Olga, Pat község polgármestere beszédében többek között elmondta:” Szinte hihetetlen, de huszadszor gyűltünk össze, hogy tovább vigyük a Hídverő Napok szellemiségét. Amikor a kezdetekre gondolok, arcok, események villannak be. Először a Komáromi Nagygyűlés, 1994. január 8-a. A Felvidék önrendelkezését szerettük volna elérni, végül a nagy politikai nyomás miatt a felvidéki magyarság távlati céljait fogalmaztuk meg. Nem vállalhattuk fel, hogy a hatalom szétverje a Nagygyűlést. Értesüléseink szerint a különleges alakulatok Újfalun várták a parancsot.
Viszont a sistergő, ellenünk uszító médiahadjáratból leszűrtük, hogy a hatalom fél. Felismerte az önrendelkezésben rejlő lehetőséget. Az önkormányzatok hatalmát.
Amikor a nagy dunai árvíz 30. évfordulójára emlékeztünk Pathon, szeretettel üdvözöltük a Magyarországi küldöttséget, Neszmély és Dunaalmás polgármesterét és önkormányzati képviselőit. A háború óta először járt hivatalos magyar delegáció Paton. Nagy dolog volt ez a tilalom évei után. Duray Miklós ötlete volt, hogy kössük össze, amit a történelem szétválasztott. Kössük össze a Duna két partját lélektől lélekig épített szeretet hidakkal. Később kompjáratokkal és igazi hidakkal. Kezdeményezzük a régi kompjáratok újraindítását, hidak építését, közeledést a Duna két partja között.
Egy évbe telt, amire az elképzelésből tett lett, és 1996. 6. 7-9-ig megrendeztük az első Hídverő Napokat. Az áldatlan politikai helyzet is hozzásegített ahhoz, hogy felvállaljuk a hídépítés nehéz és hosszadalmas munkáját és hídverő polgármesterekké falvaink pedig hídverő településekké váljanak.
A fiatalok, akik nem szólították elvtársnőnek a tanító nénijüket, el sem tudják képzelni, mekkora csalódás volt a felvidéki magyarság számára, hogy a bársonyos forradalom alatt harcostársaknak, testvéreknek tekintett szlovákok addigra már ellenünk fordultak. Javában folyt az ország vagyonának úgymond privatizálása, döcögött a gazdaság, szegényedtek el az egyszerű emberek, míg mások soha nem látott gyorsasággal gazdagodtak meg. A gazdasági és egyéb bajokról a magyar kártyával vonták el a közösség figyelmét. Ismét népellenség lettünk, ismét bennünket okoltak olyan hiányosságokért, amelyekről nem mi tehettünk.
Közben úgy szervezték át az ország közigazgatási felosztását, hogy minden megyében a lehető legkisebb legyen a magyarok számaránya. Újra téma lett az alternatív oktatás bevezetése, melynek következményeképpen gyermekeink magyarságtudatát akarták sárba tiporni.
Ilyen körülmények között döntött úgy Jobbágy István, Neszmély, Bugris Katalin, Vágfüzes, Tóth Kurucz Mária, Izsa, Szabó Olga, Path, Kovács János, Virt, Bödők László, Dunaradvány, Banai Tóth Pál, Dunamocs, Szigeti János, Búcs, Szabó Edit, Bátorkeszi, Vanek Ferenc, Madar, Keszegh Béla, Marcelháza, Csintalan Csaba, Hetény, Hegedűs Sándor, Csallóközaranyos polgármestere és Benkő Ferenc akkori neszmélyi önkormányzati képviselő, hogy megrendezi az első Hídverő Napokat. A cél az volt, hogy legalább egy napra elérjék a Duna átjárhatóságát, komp vagy legalább néhány csónak átmehessen egyik partról a másikra. A hatalom hihetetlen arroganciával, leleménnyel és elszántsággal akadályozta meg az ún. határsértést és a polgármestereknek meg kellett elégedniük azzal, hogy megpróbálták a lehetetlent. De elkezdődött valami, egy másfajta gondolkodás. Közelebb került a Duna másik partja. Igaz, nagy áldozattal járt az első Hídverő Napok megrendezése. Retkes János 16 éves komáromi gimnazista, a búcsi színjátszó kör tagja Neszmélyen a Dunában lelte halálát.
Különös jelentősége volt a hídverő települések szolidaritásának akkor, amikor együtt tüntettünk a búcsi és bátorkeszi iskolaigazgató leváltása ellen 1998-ban. A járási hivatalban Szabó Edittel és Szigeti Jánossal ott voltak a hídverő községek és az Alsó -csallóközi Régió polgármesterei is. Szeretetünkkel és megértésünkkel támogattuk őket, hogy elég erősek legyenek, és a harcot fel ne adják. Közös igyekezetünket siker koronázta, az 1998-as választásokon Mečiar megbukott.
Aztán lassan kicserélődtek a hídverő polgármesterek is, mert minden polgármestert megunnak egyszer. Úgy vélik a választók, hogy az új jobb lesz. Aztán vagy jobb, vagy nem, de egy bizonyos: más, mint az elődje volt.
A Hídverő Napok azonban évről-évre megrendezésre kerültek, az őket körülvevő külcsín az anyagiak függvényében mindig változott. Más és más község volt a felvidéki hídfő. Magyarországon Neszmély vállalta föl a feladatot. Voltak nagy rendezvények, gyönyörű mécses hajókkal és voltak külsőségekben nagyon szerények, apró csónakokból vízre bocsájtott mécsesekkel. Ez a mai is közéjük tartozik, holnap este együtt várjuk majd a Duna partján a szeretet, az emlékezés és az együvé tartozás mécseseit.
Mert ez a lényeg: hosszú évek alatt sem halványult a Hídverő Napok üzenete: összekötni a Duna két partját szeretethidakkal, valós kompjáratokkal és valós, létező hidakkal, közelebb hozni egymáshoz a Duna két partját. Lehetőséget adni a Duna mellett élőknek arra, hogy egymást megismerjék, megszeressék, és megteremtsék az együttműködés feltételeit.
Nem kevésbé fontos része a hídverésnek, a magyarságtudat megtartása, erősítése, magyar iskolák, óvodák, oktatási és kulturális intézmények érdekében végzett munka, értük való kiállás. A hatalom jól tudja, hogy azt a polgármestert választják újra, aki pénzt hoz a falunak. Anyagi támogatást viszont csak a hatalmat kiszolgáló polgármestereknek ad. Így aztán nem kell attól tartania, hogy esetleg majd a polgármesterek a közösség érdekében újra szövetkeznek, hogy esetleg majd kiállnak a magyar kisiskolákért, kétnyelvűségért, önrendelkezésért. Hiszen a pénzzel éket vert közéjük. Csapdába kerültek a választók is, meg a polgármesterek is: vagy olyan polgármestert választanak, aki hozza a pénzt, de a felvidéki magyarság érdekeit nem vállalja fel, szép csendesen beolvad és megalkuszik, vagy olyat, aki kiáll, de annak ez a hatalom a község fejlesztésére pénzt nem ad. Ez a helyzet most, Hölgyeim és Uraim. De Önök változtathatnak rajta. Jövőre parlamenti választások lesznek Szlovákiában. Megérett az idő a változásra!
Talán soha nem volt még akkora szükség a hídverés eszméjének újjáélesztésére, mint éppen most, amikor a községeinkben levő üres házakat az ügynökségek szlovákoknak adják el, és magunk is tanúi és szenvedő alanyai vagyunk a nyelvváltásnak. Magyarságunk megélésével, a kétnyelvűség bebiztosításával, anyanyelvünk használatával, kisiskoláink megvédésével, gyermekeink vállalásával és magyar iskolába járatásával sokat tehetünk felvidéki nemzetrészünk megmaradása érdekében. Tartozunk vele Retkes Jásnosnak, Jobbágy István, Neszmély és Bugris Katalin, Vágfüzes néhai polgármesterének. Tisztelettel kérem Önöket, egy percnyi csenddel emlékezzünk rájuk!”
Harmadikként Duka Gábor, Karva polgármestere és a Hídverő Társulás elnökének ünnepi köszöntője:
„20 évvel ezelőtt született a gondolat, amelyet tett követett és megalakult a Hídverő Társulás, amely a Duna mindkét oldalán fekvő települések együttműködését volt hivatott elősegíteni, továbbá identitásunk, szokásaink, értékeink , iskoláink és magyarságunk megőrzését, de szintén a régió gazdasági fejlődésben is hivatott volt szerepet vállalni.
Az előttem szólók pontos és korhű képet adtak a húsz évvel ezelőtti és az azt követő időszak történéseiről, az akkori nehéz állapotokról, amikor még elképzelni is nehéz volt, hogy a Duna, amely addig elválasztott minket, valamikor úgy fogja összekötni a két partot, hogy mindenféle ellenőrzés nélkül kelhetünk rajta át hídjainkon és révátkelőinken.
A veszélyeztetettség mindig összekovácsolja az embereket, szinte hihetetlen, de még a magyarságot is, és ez történt húsz évvel ezelőtt.
Olyan folyamatok indultak el, amelyek az elmúlt húsz évben döntően határozták meg a régió és az itt élő emberek sorsát, lehetőségeit, a jövőbeni boldogulását, és lehetőségeket teremtettek a szülőföldön maradáshoz. De ez mind már történelem, amelyet az utókor fog értékelni és elemezni.
Polgármesterek jöttek és mentek, de az eredeti gondolat, az eszme a mai napig megmaradt, holott néha elkényelmesedünk vagy kételyeink támadnak.
A hídverés, amely húsz évvel ezelőtt elkezdődött, egy olyan folyamat, amely sohasem ér véget a Duna két partja között. A hídon, amelyet építünk, mindig volt, van és lesz munka! Ebből a munkából a régió minden egyes lakosa kiveheti, illetve ki kell, hogy vegye a részét! Ezt a hidat magunknak, gyerekeinknek, unokáinknak és a további generációknak építjük. Ez a híd a boldogulásunk és a mindennapi életünk záloga! Ezt soha nem szabad szemünk elől tévesztenünk, még ha akármilyen délibábot is látunk, vagy láttatnak velünk!
A Hídverő Napok logójában található ez a felirat: Dunán hidat verő községek társulása.
Ami azt jelenti, hogy 18 község veri a hidat, a lélekbeni hidat a Dunán, már húsz éve. Mit is jelent ez? Nézzük meg a számok tükrében.
Tudatosítjuk mi egyáltalán, hogy mi 18-an több mint 20 000 embert képviselünk, több 10 000 hektárnyi terület tartozik községeink kataszterébe, ami akár egy kis országgal is felér.
Mekkora erőt jelent ez! De mekkora a felelősség is!
Képzeljék csak el, milyen az, amikor 20 000 ember kiált fel egyszerre a stadionban, és űzi , hajtja és élteti kedvenc csapatát, vagy énekel egy rockkoncerten. Hátborzongató és felemelő érzés egyszerre! Igen , ilyen erő van mögöttünk, Hídverők mögött. Ennyi ember építi,. illetve építheti a hidat.
Ez a húszezer torok ott van mögöttünk, és azt várják, hogy mutassunk nekik utat, segítsünk a mindennapi életükben és boldogulásukban, de nemcsak várnak, hanem tettre készek is.
De ahhoz, hogy ez a húszezer torok, ami 40 000 kezet jelent, tegyen valamit, először nekünk kell tisztában lennünk a következőkkel: Először is kell lenni víziónknak, vagyis tudni kell, mit akarunk. Ha ez megvan, akkor következik a hit, vagyis hinnünk kell a vízióban és magunkban. És ezután már csak egy egyszerű dolog következik, a munka! Vagyis meg kell valósítani vízióinkat, mert dolgozni viszont tudunk! Ez az egyetlen járható út. Ki kell használnunk minden lehetőséget céljaink eléréséhez. Tudatosítani kell, hogy mindig ma kell tennünk, nem holnap, és nem holnapután! Azzal is tisztában kell lennünk, hogy senki, de senki nem fogja megmondani nekünk, hogy mit, és hogyan és mikor csináljunk. Vagy tudjuk, és akkor fejlődni fogunk, vagy ha nem, akkor lemaradunk! Az előttünk álló 5, illetve 7 év az elkövetkező évtizedek sorsát dönti majd el, arról szól, milyen életminőséget teremtünk magunknak és az utánunk következő generációknak. Ne értsék félre, nem vagyunk mindenhatók, nem egy légüres térben élünk és nem csakis a mi akaratunk és tetteink befolyásolják a jövőnket, de nagyon sokat tudunk tenni és elérni a már említett vízióval, hittel és munkával. Van bizony, amikor csak megpróbálni tudunk dolgokat, de ezt a próbát sem szabad kihagyni, még ha látszólag sikertelenségre van is ítélve az igyekezetünk.
Tudnunk kell, hogy nemcsak saját sorsunkért vagyunk felelősek, hanem gyermekeink és unokáink sorsáért is, amelyet nagyban befolyásolnak mai döntéseink és tetteink.
Csak néhány példát említek a már elvégzett munka eredményeként. Megépült a Komáromot Karvával összekötő kerékpárút, megépült és üzemel a 69 év után újraindított Karva – Lábatlan révátkelő, sok minőségi és sok embert a régióba csalogató kulturális rendezvény indult el a régióban, amely már gazdasági hasznot hoz az itt élő embereknek, de sorolhatnám tovább is a sort a közösen, de az egyenként is megvalósított tervekről, amelyek lehetőségeket teremtettek a régióban élő embereknek.
Januárban a Hídverő Társulás kezdeményezte egy regionális együttműködés beindítását, amely felöleli a politikai, gazdasági és társadalmi élet szereplőinek közös fellépését a régió érdekében politikai hovatartozástól függetlenül.
Megemlíteném címszavakban legfontosabb céljainkat, kitűnő adottságai vannak a régiónak a turizmus fejlesztésére, gyönyörű természeti adottságokkal és a legnagyobb kincsünkkel a Dunával az élén, örömmel mondom, hogy elkezdődött a körzeti turisztikai szervezet megalakításának előkészítése, amely Komárom és Párkány térségét öleli majd fel. Itt megemlítem, hogy augusztus 9-én kerül sor Ópusztaszeren a Kárpát-medencei Turisztikai Egyesület megalakítására, ahol alapító tagok leszünk. Folynak a tervezési munkái a Karvát Párkánnyal és Csicsót Komárommal összekötő kerékpárútnak. A Leader közösség terén egyesült a Hídverő Társulás Akciócsoport az Alsó-csallóközi Akciócsoporttal annak érdekében, hogy sikeresen küzdjünk meg az országos hálózatba való bekerülésért, amely 4 millió euró körüli összeget jelentene a régiónak, amelynek felhasználásáról magunk dönthetnénk. De ide tartozik a Dunaradvány és Neszmély közt létesülő révátkelő és a Karva és Dunamocs között tervezett „Dunagyöngye” üdülőövezet. S ez a felsorolás korántsem teljes.
Szóval sok itt a tennivaló a Duna mindkét oldalán és ehhez kívánok bölcsességet, tudást, kitartást és sikert a Hídverő Társulás képviselőinek és a régió minden lakosának. Mindenkép szeretnénk közelebb vinni az emberekhez és a mindennapi élethez a Hídverő Társulást, annak munkáját és eredményeit, eszmeiségét, hogy minél több ember lássa hasznát és élvezze a társulás munkájának eredményeit” – mondta Duka Gábor, a Hídverő Társulás elnöke.
Ezt követte a kultúrműsor, amelyben fellépett Gáspár Enikő,Virág Cynthia, Vlahy Laura, a neszmélyi Táncoló Talpak, a Karvai Alapiskola tanulói és a dunaradványi Sándor testvérek (Eszter, Mátyás, Lajos).
Végül a kopjafa megkoszorúzására került sor és a „hídverő települések” képviselői szalagot tűztek a kopjafára.
Szombaton az ünnepség a neszmélyi Millecentenáriumi Parkban tizennyolc magyarországi és felvidéki település díszzászlóinak és küldöttségének felvonulásával kezdődött. Beszédet mondott Janovics István, Neszmély polgármestere. Az ünnepi köszöntők után a rendezvény a Duna menti községekben kultúrműsorral, este tűzijátékkal, mécsesek (2015) úsztatásával és tábortűzzel ért véget.
További képek az eseményről megtekinthetőek a Képgalériánkban ITT>>>.
Miriák Ferenc
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”53652,51607,49516″}
