Jó dolog külhoni szlováknak lenni. Még olyan országban is, ahol bár – mondjuk számuknál fogva – nem képeznek nemzeti kisebbségi csoportot, de „elválaszthatatlan és egyenjogú részei az állami politikának”. Jó dolog, mert ugyanezt a felvidéki magyarság nem feltétlenül mondhatja el magáról a saját szülőföldjén.
A Szlovák Köztársaság és a külföldön élő szlovákok közötti viszonyt érintő, a 2016-2020-as időszakra vonatkozó állami koncepció számba veszi a külhonban élő szlovákokat és elemzi az ottani közösségek helyzetét. A dokumentumból kiderül, hogy – nem meglepő módon – a szlovákiai migránsok első számú célpontja Csehország, majd ezt követi Németország, Ausztria, Nagy-Britannia és Írország. Ezekhez új célpontként jelent meg a közelmúltban néhány skandináv állam (főleg Dánia és Norvégia), valamint a déli féltekéről a távoli Új-Zéland. A dokumentumból azt is megtudhattuk: az ezredforduló óta megháromszorozódott azoknak a szlovák állampolgároknak a száma, akik külföldön vállaltak munkát.
A legutóbbi népszámlálási adatokból (2011) tudjuk, hogy a csehországi szlovák közösség 148 ezer főt számlált hivatalosan – de ezt a számot valójában inkább 400 ezer körülire teszik. Szerbiában 52700, míg Magyarországon 29647 szlovák állampolgár élt a népszámlálás hivatalos adatai szerint.
A 2020-ig tervező állami koncepció szerint a migráció jelenlegi karaktere fogja meghatározni a következő időszak állami politikáját a külföldön élő szlovákok irányában – és ez mindenképpen támogató jellegű lesz. Szlovákia ugyanis büszke külhoni közösségeire, az idézett dokumentum is kiemeli, hogy ezen közösségek az érintett országokban „számos szervezetet, egyesülést működtetnek, saját, autonómiát élvező kulturális-oktatási intézményeket működtetnek az óvodáktól kezdve egészen a középiskolákig – mindezt szlovák nyelven”. Rendszeresen megjelentetnek folyóiratokat, múzeumokat, galériákat, népművelő egyleteket, tudományos intézeteket működtetnek.
Azt is örömmel állapítják meg, hogy azokban a nyugati államokban, ahol ugyan nem képeznek jelentősebb nemzeti kisebbséget, mégis „elválaszthatatlan és egyenlő részei az állami politikának”.
Nos hát mi, Mary Poppins esernyőjén ide pottyant magyarok – pár százezrecskén – is nagyjából ennyit kívánnánk…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
