Óriási várakozás előzte meg a Slovnaft Cup 3. fordulóját, melyen a sorsolás a pozsonyi Slovant az Ipolynyék csapatával hozta össze. A találkozóra az egyetlen magyar aranylabdás, Albert Flórán születésnapján (szeptember 15.) került sor.
Hrubík Béla, a falu polgármestere izgalommal írta meg a meccs beharangozóját, és bizodalmát fejezte ki, hogy a Pincefesztivál után futballünnep is lesz az Ipoly mentén.
A továbbjutás kérdése gyakorlatilag a sorsoláskor eldőlt, hisz a Slovan Szlovákia legmeghatározóbb együttese, míg az Ipolynyék tavaly került fel a IV. ligába. Ha kissé félreérthetően akarnánk fogalmazni, mondhatnánk azt is, hogy az eredménytől függetlenül itt nem a futballon volt a hangsúly. Hiszen a szláv nacionalizmus (és sovinizmus) kabalacsapata játszott egy apró magyar falucska fiai ellen.
Persze, most mondhatnánk, hogy a Slovanban három magyar ajkú játékos is szerepel, de ez az ő és a szurkolóik dolga. Kifuthat a gyepre akár 11 magyar is égszínkék mezekben, akkor sem változik a klub mögöttes jelentéstartama. A három magyarból egyébként ezúttal csak egy, Hudák Dávid (22) jutott szerephez. Priskin Tamást és Saláta Kornélt nem nevezték a találkozóra, de míg Priskin el sem jött, Saláta végig a pálya széléről nézte a meccset (és persze beszélgetett, fényképezkedett sokakkal).
A nyéki csapatban egyébként egytől-egyig magyarok szerepelnek, ami persze presztízs kérdése. Már a meccs előtt hatalmas hömpölygő tömeg lepte el a falu utcáit, érezhető volt: több lesz ez egy focimeccsnél. Sejtették ezt a rend éber őrei is, akik nagy számban biztosították a helyszínt. Dolguk viszont nem akadt, hisz a több ezres tömeg békésen fogadta a vendégeket. Ez nyilvánult meg a szurkolás tekintetében is, mely ugyan a DAC-nál tapasztalható szervezett keretek közt nem folyt (mégis hamisítatlan „mennyei megyei” volt a légkör). Ugyanakkor magyar zászlók sem borították be a pálya környékét – gyalázatos zászlótörvény miatt a biztonságiak ide sem engedtek bevinni magyar zászlókat.
A szervezők szerint több mint 2200 néző látogatott ki a szépen rendben tartott ipolynyéki stadionba, melynek tribünjét nemrégen szerelték fel új székekkel, méghozzá a Ferencváros stadionjából kiszuperáltakkal.
A bűvös több mint kétezres nézősereg több dolgot is jelent. Például, hogy többen voltak a nyéki arénában, mint amennyi lakosa van a falunak (1870 fő), de több embert jelent, mint amennyi néző kíváncsi a Slovan hazai találkozóira (az idei szezonban eddig átlagosan 1370 nézőjük volt). De úgy is tekinthetünk erre a számra, hogy legutóbb az Aranyosmarót-DAC meccsen is csak 1686-an voltak, aminek nagy részét a szintén magyar DAC-tábor tette ki. Szlovákiában csak a magyarok szeretnék a focit?
Hogy mégis miért jöttek ki ennyien Nyékre? Szerény véleményem szerint, mert több volt ez egy szimpla meccsnél. Ez a felvidéki magyarság meccse volt az úthengerként viselkedő államhatalommal szemben. Persze csak képletesen, hisz sem a szurkolás, sem atrocitások tekintetében, de még csak zászlók vonatkozásában sem mutatkozott meg ellenpólus. Mégis mindenki tudta miről van szó. 95 éve folyik a meccs.
A találkozó egyébként sima vendégsikerrel zárult (0:8), pedig a pozsonyiak messze nem az A-csapatukkal álltak fel, sokkal inkább a cserepadozók, illetve a fiatal tehetségeik szerepeltek, de a sokszoros osztálykülönbség csak megmutatkozik. Ezért volt rettenetesen bosszantó, amikor 0:1-es állásnál a 7. percben a bíró egy szabálytalanságot követően kiállította a hazaiak kapusát ( és büntetőt ítélt).
A Felvidék.ma kérdésére Hrubík Béla polgármester úgy nyilatkozott az esetről, hogy ez a fajta bírói mentalitás tipikus példája a szlovák játékvezetésnek. „A falu és a csapat szempontjából ez egy sporttörténelmi mérkőzés volt, a továbbjutó kiléte elég egyértelmű volt (ez látszott már az első passztól kezdve), mégis amiért így belerondított az ünnepünkbe a játékvezető, ezt kicsit keserű szájízzel kellett elfogadnunk.”
Hasonlóan vélekedett az esetről Saláta Kornél is, a Slovan garamkövesdi válogatott játékosa, aki civilben követte az eseményeket. Saláta a Felvidék.ma-nak nyilatkozva elmondta, hogy elégedett mind az eredménnyel, mind a csapata játékával, ám a vitatott esetről ő is úgy gondolja, hogy bár jogos volt az ítélet, ám tekintettel az erőviszonyokra, elég lett volna sárga lapot adni a tizenegyes mellett.
„A mai meccs nagyon sokunk szamara élete meccse volt. Sajnos az első pár percben ember hátrányba kerültünk, ami érthetően megviselte a csapatot. Ennek ellenére én nagyon büszke vagyok a csapatunkra. Harcoltunk, küzdöttünk sok esetben erőnk felett teljesítettünk, sajnos ez most nem volt elegendő, de nem csüggedünk, hisz tisztesen helytálltunk. Talán a legjobban az jellemzi a meccset, mikor a vendég csapat egyik vezetője megkérdezte, hogy naponta délelőttönként vagy csak délután edzünk. Csak mosolyogtam. Itt nem az edzés vagy a kondi a lényeg, hanem a szív. Az ipolynyéki szív az, ami régóta előre viszi ezt a csapatot. Ez élteti ezt a közösséget és ez a jövőben is így lesz! Hajrá, Nyék!” – értékelte a meccset Régi Tamás a helyi alakulat hátvédje.
Csonka Ákos, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56143,55602,55625,55340,54730,54475,53988″}
