Elment hát Turcsány Péter költő, műfordító, szerkesztő, kiadóvezető, aki Pomázon élt.
Felesége értesített erről a szomorú hírről. Ahogy most, amikor már elment olvasom róla, hogy volt geodéta és földmérő, kérdezőbiztos és irodalomkutató, magyar–történelem szakos tanár és népművelő, önkormányzati sajtótanácsos és lektor, szerkesztő és lapfőszerkesztő meg kiadóvezető. Meg sok minden más. Bohém is, aki mindig mosolygott, és ha az ember nem értett vele egyet, vagy éppen nem úgy viselkedett, ahogy elvárható lett volna, akkor sem tudott rá igazán haragudni. Egyszerűen nem lehetett!
Felesége azt írja október 15-én, hogy szeptember 29-én költözött vissza Teremtőjéhez. „Egy mennyei nyár után, amikor is úgy éreztük magunkat, mintha földi paradicsomban lennénk (…), együttlétünk következő huszonöt évét tervezve, élete teljében, teli feladatokkal, optimizmussal és derűvel, kismotorján az önkormányzat felé menet Péter szíve megállt, szívkoszorú aorta elhalás okozta a halálát. Egy évvel ezelőtt vizsgálták ki alaposan egy sérvműtét miatt, s azt mondták, hogy olyanok az eredményei, mint egy húsz évesnek.”
Temetésére október 16-án, pénteken 14.00 órától került sor Pomázon.
Wass Albert műveinek kiadójaként volt közismert az elmúlt években, de a Kráter Kiadó adta ki Vécsey Zoltán síró város c. művét 2010-ben harmadszor, melynek első kiadását a csehszlovák hatóságok 1931-ben elkobozták, mivel kendőzetlenül írta le a csehszlovák hadsereg atrocitásait és az akkori nyomasztó légkört az első világháború végén megszállt Kassán.
Turcsány Péter 1951. március 7-én született Budapesten. Színes, tevékeny élet áll mögötte. Verseit már gimnazista korától közölték. 18 esztendős korában, 1969 márciusában, a Csehországi változásokra címmel tragikus súlyú képverset írt Jan Palach önkéntes halálára, s tudatos lázadóként abbahagyta tanulmányait. Tagja lett a 25 színház rendezői stábjának. C kategóriás fokon színházrendezői tanfolyamot végzett.
Azután részt vett a közéletben, inkább ellenzéki oldalon. De erről nem sokat tudtam, ha találkoztunk, mindig napirenden lévő kérdésekről esett szó. Úgy ismerkedtem meg vele, hogy 1999-től a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének (KITÁSZ) ügyvezető elnökeként, majd alelnökeként dolgozott. Ezek a nyári találákozások nem adtak lehetőséget rá, hogy hosszan elbeszélgessünk. Sokan jöttünk össze és ilyenkor a közös programokon kívül a kikapcsolódás került előtérbe.
Most hát beleolvastam életrajzába. 1970 után rendőri felügyelet alá helyezték, mert nem hagyta magát ügynöknek beszervezni. Az akkor indult március 15-i tüntetéseken rendszeresen részt vett. Több verse ellenzéki körökben szájról-szájra járt, habár a lapokban is jónéhány megjelent. Őt is vonzotta az akkoriban induló szociológiai és művelődéskutatás, s maga is hozzájárult a magyar társadalom szélesebb körű eszmélési folyamatához. Budapesti lakása akkor és a rendszerváltási folyamat idején is a forrongó időszak nagy helyszínei közé tartozott.
1979 decemberében az állami gondozottakkal végzett verselői szakkör sikereiről számolhatott be a Világosság c. lapban, s a Magyar Rádió gyerekadásaiban Szó Péter bácsi műsorát vezette.
1981 őszén megírt Szobor című versét, mely a lengyel Szolidaritás mozgalom betiltásáról szólt, Krassó György vitte a szamizdat nyilvánossága elé. Ugyanebben az évben jelent meg első kötete, a kor hangulatát és a szerző garabonciás elhivatottságát egyként tükröző Tarisznya címmel.
Előadásai, tanulmányai, irodalomtörténeti kutatásai különböző szaklapokban és szakmai antológiákban jelentek meg. Bemutatta a többnyire elhallgattatott, vagy az akkori irodalmi életben háttérbe szorított alkotótársait. Megszervezte Lezsák Sándor – ma a parlament alelnöke – költői estjét. A ’70-es évek végétől külsősként dolgozott az MTA Szociológiai Intézetében, a Népművelési Intézetben és a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet (VÁTI) kutatásaiban. Részt vett a korszak jelentős kulturális és cigánykutatásaiban. Részt vett az egyik első, cigánygyerekek integrálását megkísérlő szociális munkában. A nyírlugosi cigánytelepről készült tanulmánya alapján rendezte meg a SZETA (Szegényeket Támogató Alap) képzőművészeti tárlatát Újpesten, aminek bevételét a tábor felszámolására ajánlották föl. Ennek a kutatásnak a melléktermékeként Demszky Gáborral elsők között hozták nyilvánosságra szamizdatkörökben az uszkai Malenkij robotra elhurcolt magyarok tragédiáját. Egy másik, országos kutatás részeként feltárta a rátkai svábság Szovjetunióba történt elhurcolásának eseményeit is.
1988 szeptemberében a Kossuth téren megrendezett Bős-Nagymarosi Vízlépcső megépítése elleni tüntetés nyitószónokaként, a tömeg előtt elmondta az erre az alakalomra írt Duna üzenete című költeményét. „Hajcsáraink korbácsáról lekopik/ a mézes celofán! Csomagolatlan/ nyers erő menetel, rendeletekbe/ szabva a kényes tizedelést!// »Gyülevész kavarcz« bitorolja a törvényt;/ kavarog becses és becstelen egyként/ forrva a pokol görgetett hordójában/ s ömlik a Dunába, szennyezve földet, hazát.”
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Bajcsy-Zsilinszky Társaság egyik alapítója. Utóbbi képviselőjeként 1988–89-ben részt vett Budapesten a XI. kerületi Kerekasztal Tanácskozásokon.
1989-tól Fekete Györggyel, Bedő Árpáddal és Nemessuri Zoltánnal 1990 elejéig szerkesztették az MDF Hírlevelét, amely a Magyar Fórum megjelenése előtt a mozgalom és párt jelentős szellemi orgánuma volt, melybe vezércikkeket írt.
A Csokonai Versiskolában főként egyetemistáknak verstant, poétikát és verskészítést tanít.
Több nagyhatású konferencia (pld. Kárpát-medencei Keresztkötődések), valamint számos olvasótábor és nemzetstratégiai tábor főszervezője volt. 2012 decemberében a selmecbányai születésű Kosáryné Réz Lola Emlékkonferenciát szervezett, majd a következő év január 24-én emléktáblát avatott az írónő születésének 120. évfordulója alkalmából.
Újabb versesköteteiben az egyéniség és a közösség, a nemzet és a kereszténység veszélyeztetettsége ellen küzdött, szem előtt tartva a klasszikus harmónia eszményét.
Fáradhatatlanságára jellemző, hogy Pomáz önkormányzati képviselője (FIDESZ-KDNP) volt és 2011-től az ELTE bölcsészkarán a Költészeti Stílusgyakorlatok óraadó tanára lett. A Civil Egyeztető Tanács (CET) egyik alapítója volt.
Több díjat kapott. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemkereszt arany fokozatát adományozták neki.
Kedves Péter, ha valaki elmondhatja, akkor Te jogosan, hogy gazdag és sokszínű életpálya áll mögötted. Ráadásul még kaptál egy szép búcsúnyarat is. Pihenj békében! Nem éltél hiába. Néhanapján gondolunk majd Rád!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”23655″}
