A Csallóközi Néptáncegyüttes szombaton, november 28-án mutatta be a hatvan évére visszatekintő „HASZNÁLJON” című műsorát a Dunaszerdahelyen a Városi Művelődési Központ zsúfolásig megtelt színháztermében.
Az együttes 1954-ben Pozsonypüspökin a Csemadok helyi szervezete keretében alakult, ott is működött pár évet, aztán főleg anyagi okok miatt átvándorolt Somorjára, ahol már a Járási Művelődési Ház és a Csemadok helyi szervezet közös együtteseként Felső-csallóközi Népi Együttes név alatt jegyeztette magát. 1960-ban, mivel a somorjai járást beolvasztották a Csallóköz nagy részét magába foglaló új dunaszerdahelyi járásba, a fenntartó szervezetével együtt az együttes is Dunaszerdahelyre költözött. Ott megállapodva Csallóközi Dal- és Táncegyüttes név alatt fejtette ki nagyon hasznos nemzetiségi kultúránkat ismertető tevékenységét. Jelenlegi nevét és szervezeti felépítését a „bársonyos” forradalom után vette fel.
Ennyi vándorlás mellet az együttesnek volt ereje mindig megújulni, s vált mára kiváló, a hazai tánc-, dal-, zene- és szokáshagyományainkat színpad segítségével életben tartó együttessé. Bekerült a hazai „hatvanéves” magyar néptáncegyütteseink közé, a hatvanasukat már megünneplők „táborába”. Többen vannak, keletről nyugat felé haladva: Abaújszinán a ROZMARING, Nagyidán az Ilosvai, Kassán az ÚJ NEMZEDÉK, Rimaszombatban a GÖMÖR, Léván a GARAM MENTI, Dunaszerdahelyen a CSALLÓKÖZI, Pozsonyban az IFJÚ SZIVEK. (Elnézést, ha kihagytam valakit. Nem soroltam ide a már régebben „pihenést tartó öregeket”, pl. a Palócot Fülekről/Fülekpüspökiről. Majd, ha felébrednek a „Csipkerózsika álmukból”, őket is sorba vesszük/veszik.)
A két részből álló ünnepi műsor első részében bemutatkozott a három év óta OLÁH Attila koreográfus irányításával működő Csallóközi Táncegyüttes. Táncaikkal elénk tárták Kárpát-medence magyar, román, cigány tánc-, dal-, zene- és viseletkincsének gyöngyszemeit. A felvidéki tájegységek terjedelmesen voltak képviselve. Mialatt az egyes koreográfiákat táncolták a színpadon, addig a háttérre néprajzi gyűjtésfilmen kivetítve láthattuk Tardoskedd, Kéménd, Bény, Martos, Izsa, Komáromszentpéter, Magyarbőd, Győrke, Abaújszina a közeli múltban még élt eredeti táncainak anyagát és azok gyűjtés közbeni előadóit. Utalok itt a Táncok a Vág és a Garam közéről, a Kassa-környéki táncok és a Géza megnevezésű számokra. Ez a pozitív, jó rendezői hozzáállás érvényes a többi tájegységek megszólaltatásánál is. „Tetemrehívás” volt, – a közönség megfigyelhette a hagyomány színpadra állított változatánál is a jellemző sajátosságokat, az eredetiség megőrzését. Ezt igazi küldetéstudattal, hitelesen tolmácsolták az előadók. Igen az előadók, mert ez a táncosok mellett az énekeseknél, a zenészeknél és a viseleteknél is megjelent. Ott is tanúi lehettünk ennek a munka-hitelességét megerősítő táncalkotói/rendezői megfogalmazásnak.
Táncosként és rendezőként is nagyot teljesített Oláh Attila együttes vezető. Ritkán látható ötlettel és táncos teljesítménnyel oldotta meg a folyamatosan pergő műsor egyes számai között az átmeneteket, az átöltözéshez, a színpadi szereplők cseréjéhez szükséges idő hasznos műsorba építését. Egy régebben született szóló cigánytánc kompozícióját értelmes részekre bontva magas művészi fokon táncolta el, mutatta be a szükséges szünetekben. Kizárta ezzel a rendezői fogással az előző szám által felfokozott közönségi hangulat visszaesését, az esztrád szerkesztésű műsoroknál azt az annyira jellemzően jelen levő tényt: a műsor állandó hullámzását. Együttesek, figyelem, követésre érdemes példa. A megoldási forma a követésre méltó, a tartalmat mindenkinek magának kell kitalálnia.
Attila, és tehetséges koreográfus társa Kovács Anita vezetésével nagyot fejlődtek a táncosok a táncos-szakmai nevelésében is. A koreográfiák előadása ezt visszatükrözte. A figurák pontos kitáncolása mellett, igazi átélést láthattunk az előadóknál. Az előadásuk színvonala helyt állna a néptánc-szakma bármely színpadán. Sokat segített ebben az együttes saját négy tagú zenekara (én, időközben láttam ott hat zenészt is), énekes szólistája és Fecske Anita kosztümös munkája.
Nem jelentett kisebb élményt a műsor második része sem. Ebben az „öregek” mutatták meg igazi hűségüket az együtteshez, a népművészethez. Ebben a részben egy együttest alapító tag, Strieženec Magda kivételével az együttesnek csak a dunaszerdahelyi időszak táncosai voltak a színpadon. Ő az együttest alapítók csapatából van. A tánccsoportot összehozó Strieženec Rudi az apa, és ugyancsak az együttes mellett bábáskodó anyja kedvenceként, no meg kényszermegoldásként a kezdettől fogva mindig ott volt a próbákon. „Nem tudtuk hova tenni a gyereket, ő meg ügyes volt, hát egy-egy koreográfiámban színpadra vittem”, mondja Rudi apa. Aztán Magda úgy az együttesnél ragadt, hogy most is ott volt, a műsor záróképét jelentő Szüret koreográfiában fiatalokat meghazudtoló hévvel táncolt. Az együttes indulásakor ez volt az egyik nagy sikert jelentő táncuk.
Négy, az együttes életében jelentősebb időszakot fémjelző koreográfus számai fértek bele ebbe a félidő- műsorba. Strieženec Horváth Rudolf: Sárközi leánytánc, Quittner János: Kapuvári verbunk, Dudek Ferenc: Rábaközi ugrós, Brandl Ferenc: Csallóköz táncok és Méhkeréki tapsos, valamint a fentebb már említett Szüret számoknak tapsolhatott a közönség. Ők is körbejárták a Kárpát-medencét. Igaz, nem szólaltattak meg minden benne élő nációt, de táncaikkal, zenéjükkel sikerült olyan átfogó képet közvetíteniük, amely sugalmazta az ezeréves együttélés alatti egymás kultúrájára gyakorolt hatást.
Látványosan megmutatkozott ez a kanásztáncoknál, a botolóknál, a tapsikolóknál, de a verbunkmotívumoknál is. Igazán kitettek magukért a már idősebb, illetve a korban már jól előrehaladott táncosok, meg a kísérő, a „talpalávalót” játszó Pántlika zenekar is. Váljon egészségükre, örömükre, mint ahogyan nekünk, közönségnek is azzá vált. Nagy elismeréssel nyugtáztuk, hogy milyen értéket tudott teremteni ez az együttes a felvidéki, illetve az egységes magyar kultúra gazdagítására és azt is, hogy mindig voltak emberek, akik ezt az országgal, a világgal megismertették. Ki kérdezi tőlük, hogy hányszor voltatok Gombaszögön, Vihodnán, Zselízen, Miaván, vagy másutt a nagy országos és nemzetközi fesztiválokon, hány ezer meg ezer kilométert utaztatok le, mennyi időt ajándékoztatok a közösségünknek, mennyi kincset osztottatok szét, úgy, hogy közben Ti személy szerint is gazdagabbá váltatok? Jóformán senki, mert mindannyiunk számára ez természetes, elfogadjuk és jutalmatokul megbecsülésünket igyekszünk kifejezni, éreztetni. Ki is fejezte a műsor végén felzúduló, hosszantartó tapsorkán.
Az Együttes – köszönve a szponzoroknak – még gavallér is volt, a műsor végén még „lakodalmi” vendégségben is részesítette a közönséget. Köszönet érte, köszönet az élményért, annak a bizonyításáért, hogy érdemes a közért dolgozni, köszönet a nagyon szép műsorért.
Takács András, Felvidék.ma
Fotó: csemadok.sk
