Örömmel olvasom Ág Tibor felvidéki magyar népdalgyűjtő CSEREPEK című 2015-ben megjelent könyvét. Nagyon érdekfeszítő írásokat tartalmaz. A népdalgyűjtő, karnagy, zeneszerző, kultúraszervező, csemadokos, a népművelési intézetes, valamint a NÉPES, az Ifjú Szívek Dal- és Táncegyüttes, a galántai Kodály, a nagymegyeri Bárdos és több más énekkar szervezőjének munkavégzés közbeni élményei hangulatos leírását adta közre. Lássunk belőlük párat…
1952 húsvétja táján a nagykaposi Biki Ferenc pásztornál történt…”Beszélgetés közben kiderült, hogy neki valahol a padláson van egy tárogatója – háború után tilos volt használni, mert az magyar zeneszerszám.( T.A.) Sajnos a hangszer nem akart megszólalni. Erre Feri bácsi kijelentette, hogy ezen könnyen lehet segíteni. Megmerítette a vizesvödörben a pléhbögrét, majd beleöntötte a tartalmát a tárogatóba. Nos, csodák csodája, amint kirázta a hangszerből a maradék vizet, megszólalt a legszebb nótája: „A csikósok, a gulyások kis lajbiban járnak…”
„Tyukos néni előénekes és előimádkozó volt Pereden. A harmincas években a magyar lakosság sokszor belebotlott az akkori rendeletekbe, tiltásokba. A hazafias nótákat éneklő legényeket meghurcolták, pénzbírságra ítélték. Ha nem tudták kifizetni a bírságot, inkább néhány napra elviselték a bezártságot. A templomban gyakran énekelte a „Boldogasszony anyánk” kezdetű vallásos éneket, ami az elmúlt századokban, mielőtt Erkel megírta volna a himnuszt, a szentmise végén, mint a magyarság himnusza szólalt meg. Mivel Tyukos néni volt az előénekes, őt vonták felelősségre. Sokáig büntetés gyanánt hetente kellett jelentkeznie a csendőrségen.”
„1959-ben népdalgyűjtésen jártunk Nagybalogon. Velem volt a népi táncokat gyűjtő Takács András is. Este a szállásunk felé tartva az egyik házból vidám éneklés szűrődött ki, bekopogtunk. Meglepetésünkre, a háziak elmondták, hogy a málenkij robotból való hazatérést ünneplik, …aztán részletesen elmesélték, hogy a II. világháború befejezése után kihirdették, minden tizennyolc éven felüli polgár jelentkezzen a községházán. Hozzanak magukkal háromnapi élelmet. Amikor összegyűlt egy csapatra való nő és férfi, bevagonírozták őket és több napi utazás után a Szovjetunióban találták magukat. Több évi kényszermunka után kerültek csak haza, szülőföldjükre.
„1959. december 18-án az MTA vendégeként a Komárom megyei Ászáron gyűjthettem. Először a községházára mentem bejelentkezni. Nem volt könnyű elkezdeni a gyűjtést, mert akkor próbálták szövetkezetesíteni a falut. Az ajtók, sőt az ablakok is bezárultak előttem. A faluban nyomott volt a hangulat. Nem tudták megérteni, hogy létezik olyan nadrágos ember, aki nem a szövetkezetek megalakítását szorgalmazza.”
„A gesztetei Teréz asszony, akitől több, mint ezer dallamot sikerült gyűjteni, a nótafák között is az első helyen áll.… Ha egy népdalgyűjtő ilyen énekesre talál, többször is felkeresi, hogy lehetőleg minden dallamot, az értékesebbeket akár többször is meghallgassa és rögzítse.… A több éven keresztül tartó gyűjtőmunka legértékesebb része a szöveges gyűjtés: Teréz asszony életrajzi adataitól kezdve, a falusi társas élet és a szokások leírása mellett a hiedelmekig mindent elmondott. A legtöbb dalt a családban a szüleitől, nagyszüleitől tanulta.”
A könyvet a szerző öt terjedelmes fejezetre osztja: A karvezető, A népdalgyűjtő, A népzenekutató, Az együttesek alapítója, Mozgalmak elindítója, Történetek az életemből. Ezzel a témák tekintetében is nagyon gazdag anyagot jól áttekinthetővé teszi. Az olvasónak elég elolvasnia a Kovács László történész által írt csaknem egyoldalas előszót, melyben elmondja, „hogy a kézirat elolvasása meghatározta az anyag osztályozási szempontját is”, mely végül megvalósult: „a karvezetőnek, a népdalgyűjtőnek, a népzenekutatónak, az együttesek alapítójának, és a mozgalmak elindítójának a visszaemlékezései ezek.” Én, aki sok eseményben társául szegődtem, mindezt azzal egészíteném ki, hogy a leírt eseményeken keresztül képet nyerünk a szellemi, kulturális és társadalmi élet „némaság évei” utáni újraindításáról, valamint az azt követő félévszázados, a megmaradásunkért folytatott harcunkról.
Ezt a könyvet tanulságul minden kultúránkkal, múltunkkal, jelenünkkel foglalkozónak – pedagógusnak, művészeti ének-, zene-, és tánccsoportvezetőnek, kultúraszervezőnek, néprajzosnak, valamint a magyarságtudatára valamit is adónak – tanácsos és érdemes elolvasnia.
Beszerezhető a kiadónál. Kiadó: Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Dunaszerdahely
– Ág Tibor: Nem szánt vet az égi madár, Motyovszki Józsefné Kovács Teréz, a gömöri nótafa, Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 48., Dunaszerdahely, 2010
– Ág Tibor: Cserepek, Élettörténetek, Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 62., Dunaszerdahely, 2015
